Warg Rider | 2007.09.18 11:40 | hasznosság: hasznos (75%)

A black metalt mindenféle nyavalya kínozza; elsősorban önparódiába hajló produkciók, továbbá, hogy a legnagyobb nevek sorra kifarolnak a stílus mögül. A Mardukot viszont nem lehet hibáztatni amiatt, hogy döcögősen halad a szekér. Ha rajtuk múlna, az irányzat virulna, hiszen gyakorlatilag ugyanazt a szonikus és verbális pusztítást művelik, ami mellett az 1991-ben megjelent Fuck me Jesus című demójukkal elkötelezték magukat.

Az autentikus black metal-élmény ígéretén túl amiatt is nagy várakozással tekintettem a pécsi koncert elé, mert a meghirdetett helyszín nem valami pesti, kültelki, múlt század eleji cipészműhely nagyságú klub, vagy szebb napokat látott, kísértetjárta művelődési ház volt, hanem egy tágas, városközpontban levő, komoly hely: a Pécsi Ifjúsági Ház. Aztán a koncert előtti este megtudtam, hogy elmarad az esemény – az ok: a zenekar lemondta a koncertsorozat hátralévő állomásait, mivel a turnét szervező lengyel Rose Production kutyaütő bandának bizonyult, amely nem tudta biztosítani sem az anyagi, sem az egyéb, a normális koncertezéshez szükséges feltételeket. A Marduk pedig berágott, összepakolt, és a saját költségén visszatért Svédországba.

Az esetet nyugtázhatnám azzal, hogy na bumm, elmaradt egy koncert, megmaradt egy rakás lóvém, egy évvel később kell rászánnom magam a hallókészülék-vásárlásra stb., majd ha legközelebb jönnek, bepótoljuk. Azonban nem tudom ennyivel kipipálni az esetet, mert eszembe jut, hogy – bár a közvetlen kiváltó okokat nem ismerem, de sejtéseim azért vannak azok mibenléte felől – Chris Barnes (Six feet Under) nem hajlandó Ausztriánál keletebbre koncertezni. Aztán beugrik az az emlékezetes eset, amikor 2006 elején, a Bolt Thrower pratói (Olaszország) bulija törölve lett, amikor az Anomalia klubban az egyik roadot többször is megvágta az áram, annyira hitvány volt a berendezések állapota.

A durva zenéknek otthont adó koncerthelyek némelyike hazánkban is botrányosan nívótlan. A Kultiplex határeset, de azért elmegy, viszont a Blue Hell/Red Hellnél hitványabbat elképzelni sem tudok. Utóbbiban világ csúfjára számtalan nagynevű külföldi zenekart fogadunk méltatlan körülmények között – ahányszor csak olvasom, hogy koncert lesz ott, én szégyellem magam a szervezők helyett, a zenekarok előtt.

Úgy látszik, a koncertszervezők különös tévhitben élnek. Mintha azt képzelnék, hogy ha valaki a színpadon a hangját, az instrumentumait, esetleg a testrészeit antihumánus, közönséges, visszataszító mondanivaló közvetítésére használja (extrém zenei műfajok), akkor ez azt jelenti, hogy ezek az előadók szélsőséges mértékben igénylik, de legalábbis tolerálják az igénytelenséget. Pedig nem így van. Ők is rühellik, ha megrázza őket az áram, ha leesnek az óvodai színjátszó körre méretezett színpadról, ha ehetetlen a kaja és ha nem kapják meg a lóvéjukat. A másik tévhit, hogy aki ilyen zenét hallgat és ilyen koncertekre jár, az is szereti az igénytelenséget. Hát a nagy túróst! Nem szeretjük. Sőt, utálom, ha rossz a hangosítás, ha a hely szűkössége miatt meg kell fulladni a levegőtlenségtől, meg agyontapossák egymást az emberek.

Azt gondolom, annyi és olyan koncertet kellene felvállalnia a szervezőknek, amennyinek és amilyeneknek normális feltételeket tudnak biztosítani – tiszteljék már meg ezzel a zenészeket, meg a zenerajongókat is! Előbbieknek ugyanis sok kényelmetlenséget kell elviselniük a turnék alkalmával, ami miatt – érthető módon – gyakran nyűgösek, utóbbiak pedig jó mélyen zsebükbe nyúlnak az ilyen alkalmakkor, és a pénzükért színvonalas produkciót várnak, aminek a szervezők ugyanolyan letéteményesei, mint maga a zenekar.


Warg Rider 0 pontot adott a tételre.