Belizár | 2007.08.04 19:19 | hasznosság: hasznos (100%)

Máig sem értem, tulajdonképpen mi az az ’emo’. A Wikipédián található nem rövidke leírás után sem lettem okosabb, de azért érdemes elolvasni, a link: http://hu.wikipedia.org/wiki/Emo_(zene)
Nekem úgy tűnik, az ’emo’ egy olyan címke, amely ellen komolyabb - vagy magukat komolynak vélő - együttesek kézzel-lábbal védekeznek, a „feltörekvő” fiatal bandák pedig szívesen vállalják magukra a mielőbbi befutás kedvéért. Ha tovább boncolgatjuk, az emo végül is nem más, mint egy ultra-unisex öltözködési stílus, amely korszakról korszakra előbukkan más és más néven, és amely elsősorban tinédzser lányokra hisztérikus bugyirepesztő hatást gyakorol.
Pár éve a germán pop-pocsolyában megjelent egy profi német precizitással előállított termék, a Tokio Hotel, amely a Viva leányvállalatain keresztül hódítani kezdett több országban, így kis hazánkban is. A siker szerintem a kiötlőket is meglepte, és azonnal lázasan hozzá is láttak egy magyar változat felkutatására, piacra dobására. Rá is találtak egy gimis zenekarra, amelyre csak annyit kellett rásütni, hogy íme, itt van az ungarische Tokio Hotel, és ennyi ebben az országban elég is a sikerhez.
Amúgy a zenekar éppen annyira (nem) tud zenélni, ahogy egy középiskolai zenekartól várható. Amit játszanak, az finoman szólva éretlen zene, gyenge, sablonos megoldásokkal. Ezeknek a kölköknek nem szabadott volna még ekkora reflektorfénybe kerülniük, amíg meg nem tanulnak zenélni, önálló stílust kialakítani, amíg a rengeteg pofon és küszködés, tanulás után ki nem derül, melyikük valóban tehetséges. Cseresznye emlékezetes kifakadása ezért nem véletlen. A zeneipart persze rohadtul nem érdekli ez, csak dübörgetik ezt az újabb nemzedéket, míg el nem söpri őket egy újabb divathullám.


Belizár 3 pontot adott a tételre.

Warg Rider | 2007.08.03 16:03 | hasznosság: hasznos (100%)

A No Thanxről azóta tudok, amióta láttam azt a videót, amin a Tankcsapda bebaszott gitárosa lealázta őket a Viva Comet díjkiosztóján (www.youtube.com/watch?v=4EITCgu3KxI). Jót röhögtem, majd hajtva a kiváncsiságtól, hogy mit kajál mostanság az ifjúság, utánanéztem, hogy miféle is ez a banda, meg, hogy mi a franc ez az emo, aminek állítólag a No Thanx prominens hazai képviselője, és amiről nemrég még szintén nem tudtam semmit. (www.index.hu/kultur/eletmod/emo071011/)

Nos, milyen is a magyar tinik nagy kedvence, amelynek Egy új nemzedék című lemeze jelenleg a MAHASZ slágerlista ötödik helyén áll? Az imidzs a szánalmas, a vicces és az irritáló keveréke, aki így néz ki, az szó nélkül megérdemel egy nagy valagbarúgást. A zene sem különb: kiscsajoknak készült, jellegtelen, hitvány szar – abszolút kommersz, dallamos rockzene, halvány nyálpunk beütéssel. A szövegek tökéletesen üresek, semmitmondóak, sőt értelmetlenek és összefüggéstelenek. „Ez a dolgom, yee / Ez a sorsom: a féktelen szabadság! / Ez a dolgom, yee / Ez a sorsom: a mélység, a magasság...” Yeyeye, az apátok faszát!

Semmi disszonancia, semmi meglepő fordulat – a No Thanx zenéjében még véletlenül sincs olyasmi, ami kizökkenthetné, elgondolkodtatná az embert. Ennek az az oka – ahogy arra Cseresznye is rámutatott – hogy ezt a zenekart a média szülte, vagy legalábbis az irányítja. Szintén médiavezérelt dolognak tartom az egész emo-faszságot is, ami nem más, mint a konzumidiotizmus járványszerű terjedésének újabb tünete. A média kitalálja és készen nyújtja neked, hogy hogyan legyél nonkonform: legyél egyszerre lázadó és trendi. Ez a csavaros elgondolás nyilvánvalóan fából vaskarika, s bár hosszú távon nem működőképes, és a No Thanx is, meg az emo is gyorsan eltűnik majd a kultúra szemetének fenntartott emésztőgödörben, de addig is a hülyék milliószámra beszopják.

A No Thanx és az emo irányzat tehát azért ilyen semleges, azért nem ösztönöz gondolkodásra, azért lóg ki csak ilyen minimális mértékben a mainstream-ből, és azért ilyen megfoghatatlan, hogy eladható legyen. Nem állíthatom, hogy azok a magukat rebellisnek tartó világszemléletek, amelyek valamilyen módon zenei irányzatokban is megnyilvánulnak, az alapos kimunkáltságukról híresek. De mondjuk a black metalosok megtanulták kívülről Tolkien könyveit, meg a Necronomicont, a death metalosok beseggelték az igazságügyi orvostan könyveket, a punkoknak dereng valami az anarchizmusról, a kopaszok tudnak ezt-azt történelemből, meg ki tudják mondani azt, hogy panzerkampfwagen. Ezek a dolgok valamiféle háttérnek tekinthetők. Az emonak viszont nincs semmiféle háttere – a szomorú nézés, a fekete köröm, meg néhány idétlen szleng-szó kitalásása nem háttér. Pontosabban az emo háttere az ásítozva tátongó – viszont jól eladható – nagy büdös semmi. A No Thanx pedig mesterien interpretálja ezt a nagy büdös semmit.



Warg Rider 1 pontot adott a tételre.