Belizár | 2007.07.05 07:03 | hasznosság: átlagos (57.1%)

Végigkóstolva pár nemzet konyháját, rá kell jönnünk, nincs tökéletes köztük, mindegyiknek megvan a maga értékes és felejthető szelete, sőt, csodának csodájára az angolnak is lelhetőek fel értékei. A hagyományos (mondjam azt, hogy népi?) magyar konyha ezen a palettán nem áll rosszul. A probléma ott van, hogy mi szégyelljük a pórias étkeinket, hogy minden alapműveltségű svábnak a betyár mellett a gulasch jut eszébe lapályos kis hazánkról, és mi ezt majdnem sértésnek vesszük. annak ellenére, hogy a gulyás tényleg tökéletes találmánya őseinknek, amire inkább büszkének kellene lennünk. Ahelyett, hogy a modernizálnánk ezt a kultúrát, növelve az ételek változatosságát, vagy csak újra felfedeznénk a régieket, inkább elnyomjuk (gondoljunk csak a lecsóra és a paprikás krumplira, amelyet aztán végleg kitiltattak az étlapról). A külföldi vendégeket eleve lebeszéljük az étkeinkről, úgyis hasmenést fognak tőle kapni, mert nem bírják ezt a fűszerözönt, egyenek csak spagettit, vagy valami natúr húst, lehányva valami ismeretlen émelyítően édes szósszal.
Jó példa arra, milyen is változatos a magyar konyha, a töltött káposzta esete, amelyet minden tájegységben máshogy készítenek, és mindegyik igen finom a maga nemében. Mint főzni is szerető magyarpéldány, hajdan egyik kedvenc olvasmányom volt egy múlt század elején készült szakácskönyv, amely olyan magyaros ételek garmadáját kínálta, amelyekről azóta sem hallottam. És persze hasznos gyakorlati tanácsokat, például hogyan „vágjuk le a teknősbéka fejét” (csak türelemmel, amint kidugja, le kell csapni…).

Belizár 8 pontot adott a tételre.

Ördögfija Pisze Matyi | 2007.07.04 10:09 | hasznosság: átlagos (62.5%)

Hím vagyok, nem főzök, csak zabálok, nagyokat böfögök, meg kritizálok. Íme:
Minden nép a maga konyháját tartja a legjobbnak, és az útikönyvek is illemtudóan megdicsérik mindegyiket, de ettől még nem egyforma jók. Ha pedig nem egyforma jók, akkor érdemes összevetni őket. Ha pedig ilyesmire vállalkozunk, meggyőződésem, hogy nem az elit kajáldák menüjét érdemes górcső alá venni, hanem azt, hogy mit zabál a plebs. A csúcskaják ugyanis mindenhol jók, hogy legyen mivel tömni a mindenféle rendű és rangú hírességeket, meg a külföldieket. Egy norvég mesterszakács biztos össze tud állítani a jellegzetes honi alapanyagokból, zuzmóból, hínárból, rénfaggyúból, meg sózott heringből is ínycsiklandozó falatokat, de ettől még a norvég konyhát sehol nem jegyzik.

A magyarok is meg vannak győződve arról, hogy főzőtudományuk hihetetlenül kifinomult, pedig valójában alig valamivel a középmezőny fölött tanyázik. A magyar konyha, illetve az átlag magyar konyhájának tartópillére Horváth Ilona szakácskönyve, amelyen kívül, szerintem a legtöbb magyar háziasszonynak egészen a legutóbbi időkig nem is volt más receptgyűjteménye. Ez a könyv a hetvenes évektől a mai napig meghatározza a magyar gasztronómia arculatát, primátusán talán a legutóbbi időben kezdenek repedések mutatkozni.

Hogyan is fest Horváth Ilona világa, amelynek legfőbb jellemzője a szofisztikáltság teljes hiánya, ami szomorú kontrasztban áll az elérhető alapanyagok bőségével? A húsételek többségükben fantáziátlanok, zsírosak: a háziasszony megfogja a disznó valamelyik alkatrészét, megsózza, aztán behajítja a sütőbe. Kevés a friss, nyers zöldség, viszont annál több a gyanús állagú, lisztes rántással elkészített trutymófőzelék – megannyi gyermekkori lelki trauma forrása. Tésztaételeink primitívek, ugye fölösleges lejátszani a krumplis tészta vagy káposztás cvekedli vs. lasagna meccset? Halfogyasztási kultúránk siralmas: az átlagember csak pontyot eszik, ami zsíros, gusztustalan. A fűszerezés gyakran kimerül a só, a bors, meg a paprika használatában, bár utóbbit sok helyen csak jelképesen használják, hogy legyen valami színe a hús alá tett vékony löttynek, s valójában csak a Duna mentén a délebbi országrészen, meg Szeged környékén használják számottevő mennyiségben. Salátáink hitványak; minden ízt kerékbe tör bennük az ecetes, cukros lé, amit az oliva alapú öntetekkel nem lehet egy lapon említeni. Végül a mai napig is rendkívül népszerűek az émelyítő, fullasztó, vajas krémes sütemények, amit minden lagzi után konténerszámra visznek a malacoknak, mert nem kellenek senkinek.

Még szerencse, hogy van halászlé, pörkölt, egy-két jó leves, káposztaételek, meg rétes. Ezek viszik el hátukon a magyar konyhát, ezektől emelkedik az átlag fölé, de azért nem kell tőle hanyatt esni. Nálam egy hatosra jó.


Ördögfija Pisze Matyi 6 pontot adott a tételre.