odianya | 2010.04.10 22:39 | hasznosság: átlagos (57.1%)

Sziasztok!
Lehet hogy elfogult vagyok mert ennek a cirkusznak az egyik tagja anno még évente két hetet velem járt egy osztályba.Ezeknek az úgynevezett vándor cirkuszoknak megvan a maguk varázsa,nem szabad összekeverni a fővárosi nagycirkusszal mert aki ilyet tesz annak valami nincs rendben a buksijában.Ezek a társulatok általában egy család apukák anyukák gyerekek vejek menyek unokák esetleg dédunokák,sajnos a mai világban nem tudják megengedni maguknak hogy külön vattacukorárus személyzetet vegyenek fől,és különben is hol van az megírva hogy nem csinálhatják egyszerre a kettőt?és hol van az megírva hogy egy ember csak akkor normális ha sovány?ezekbe a cirkuszokba általában kétféle jegy kapható van a pados ami az olcsóbb és van az úgynevezett páholy ami a porond szélén elhelyezett székeket jelenti ő a drágább,aki sajnálja a pénzt a gyerekétől és önmagátol a kényelmesebb székekre az ne reklamáljon menjen inkább haza és igyon fröccsöt,mert minden egyes ilyen cirkusznak leírás és kép van a kasszájánál hogy melyik jegy mit foglal magában.Az állatokról annyit hogy ezeket a cirkuszokat rendszeresen ellenőrzik ha gond lenne a tartásukkal illetve a bánásmódjukkal akkor már régen elvitték volna őket az állatvédők,de lehet az előttem író úriembernek ez állatkínzás kíváncsi lennék akkor mit mondana azokról az állatokról akik nem kapnak enni vagy akiket félholtra vernek az idióta gazdáik.Röviden csak ennyit szerettem volna,még annyit mondanék hogy hál istennek igaz nehezen de mégis megélnek ezek a családok és hála istennek hogy vannak,gondolkodjunk el azon hogy akiknek nincsen a közelükben egy fővárosi nagycirkusz azoknak lehetőségük se lenne megismerni a cirkuszi világot,még ha ezek a cirkuszok kicsit másabbak is mint a nagyok.minden ilyen cirkusz annyit tud adni amennyit a korlátaik és a lehetőségeik megengednek.De szerintem érdemes elmenni és megnézni őket az én gyerekeim imádják őket és én is.

odianya még nem pontozta a tételt.

Otto Katz tábori lelkész | 2007.06.14 11:37 | hasznosság: átlagos (52.4%)

Mióta az eszemet tudom, igen erős ellenszenvet érzek a cirkusszal, mint szórakoztató műfajjal szemben, s rettegve vártam a napot, amikor a gyerekem akkora lesz, hogy vinni kell. Nos, a gyerek akkora lett, és el is vittem: Szekszárdon, a Tesco előtti füves placcon csíptük el a Németh Cirkuszt, amelynek bejáratáról készítettem egy fotót, de különben semmilyen adatot nem sikerült a társulatról előhalásznom.

A bejárati feliratot megpillantva nagyjából belőttem, hogy mit fogunk kapni a pénzünkért – nem is kellett tévednem. A helykeresési és -foglalási procedúra közben érdeklődve nézelődök, egyenlőre mókásan igénytelennek találom az egészet. Aztán ideges rángások futnak végig az arcomon, amikor a felkonferálást követően kijön az első artista – ilyen borissza fejet már régen láttam, mintha Rejtő Jenő hírhedt csapszékéből, a Négyszarvú Macskából penderült volna elénk egy törzsvendég. Labdákkal zsonglőrködik, szánalommal vegyes felháborodásom csak lassan csillapodik. Jön egy másik úriember – hitvány alumínium létrán egyensúlyoz. Vészhelyzet esetére olyan ótvar matracot tesznek mellé, hogy inkább betonra esnék, semhogy hozzáérjek. Segítője is van: egy feltűnően csinos hölgy, aki viszont csak addig csinos, amíg vissza nem vedlik fehér köpenyes, izzadó vattacukorárussá. Kikombinálom ugyanis, hogy az előadás előtt ez a párocska árulta az undok csemegét, csak fordított felállásban; ott a művésznő volt a főnök, az artista úr meg asszisztált a hurkapálcákkal. Ezen a felfedezésen már egy röhögés-félét is meg tudok ereszteni. Fiamnak tetszik az előadás, már amikor odafigyel, és éppen nem a legyeket hajkurássza, meg nem azzal van elfoglalva, hogyan egyensúlyozok a 10 centi széles, padnak kinevezett deszkán. Vadul igyekszem ugyanis, hogy a szűk hely miatt ne rugdaljam térdemmel az előttem ülő veséjét, és hanyatt se essek a hátam mögött megállás nélkül, harsányan röhögő matróna ölébe. Hula-hopp világszám: két hölgyemény ügyeskedik, az egyik a biszbasz-árus, akkora a hasa, mint egy szénaboglya, Jabba-fej, fekete ruha, rózsaszín szoknyácska, csíkos zokni, sárga masni – büntet. Vadállatok a porondon! Két kisebb, meg egy nagyobb féle óriáskélgyót, plusz egy alligátort basznak ki elénk – bambán mocorognak, nem értik, hogy mi a faszért vihog itt ez a sok hülye, három csaj meg hastáncol: a vattacukros, az egyik hula-hopp karikás, meg egy ovis. Váo – máris Egyiptomban érzem magam – főleg a legyek miatt. Belógnak a képbe a traverzek, kiállok a padok mellé, és tartom a gyereket, hogy lássa az állatseregletet, közben drukkolok, hogy le ne zuhanjak az emelvényről. Előkerülnek idomított pónik, meg kutyák is, olyan szívfacsaró a látvány, hogy sírni lenne kedvem. Vannak bohócok is, hogy mit csinálnak, azt már elfelejtettem. A társulat tíz perc szünetet tart, a gyerekeket 300-ért körbevezetik egyszer a pónikon, amire mi is benevezünk, majd felkeressük a WC-lakókocsit. Szorul az ajtó, nem tudom becsukni magam mögött, már nem érdekel. Viszont a gyerek nem éri föl a klotyót, úgyhogy nyomás az árokhoz, leereszkedünk és oda pisáltatom. Példámat többen is követik, jókat röhögök. A vattacukorárusok újabb metamorfózisa: flamenco táncosnak öltöznek, majd ostor-show-t mutatnak be: a faszi ostorral ügyesen lever mindenfélét, mindenhonnan. Nem várjuk meg a végét, hazamegyünk enni meg fröccsözni.

Talán mondanom sem kell, hogy az írás elején emlegetett averzióm nem mérséklődött. Mi is volt ez az egész? Tulajdonképpen ilyenek lehettek régen a vásári komédiások, csak az a fajta mulatság sokkal szórakoztatóbb volt, én legalábbis így képzelem. A vásári attrakciók kendőzetlen primitívségén, közönségességén felszabadultan röhöghetett minden korosztály, a Németh Cirkusz-féle társulatok esetében viszont a nagy cirkuszokban megszokott, csillogó kellékek és látványosságok lebutított változata a felnőtteket inkább szánalomra késztetik, s csak a gyerekek számára jelentenek élményt. Bár ebben sem vagyok biztos, mert nem nagyon emlegeti a kölök.


Otto Katz tábori lelkész 2 pontot adott a tételre.