törökgáborelemez | 2011.09.08 17:04 | hasznosság: hasznos (100%)

Megérteni Orbánt 3.

Az Origo által szépen feldolgozott WikiLeaks anyagban (http://cimkezes.origo.hu/cimkek/wikileaks/index.html?tag=Wikileaks ) van egy kifejezetten érdekes, a kávéházi sztorizáson messze túlmutató mondat. Orbán Viktor az amerikai nagykövetség munkatársaival folytatott beszélgetés során pártja egyik vezető politikusának hibájaként rótta fel, hogy "a problémákra fókuszál, nem a problémákkal küzdő emberekre". Aki meg akarja érteni az orbáni politikát, annak sokat segíthet ez a jellemzés.

Miután már két cikkben (a 300. és a 314. bejegyzésben: http://torokgaborelemez.blog.hu/2010/12/17/300_megerteni_orbant és http://torokgaborelemez.blog.hu/2011/01/19/314_megerteni_orbant_2 ) foglalkoztam a magyar miniszterelnök „megértésével”, és számos más írásban is érintettem a témát, joggal merülhet fel talán, hogy miért annyira érdekes ez. Ismerem a legfontosabb ellenérveket: a politikában a szerkezetek, a mélyben zajló mozgások számítanak, az ember, a politikus csak szereplő, aki – ha éppen szerencséje van – lehetőséget kap, de a valódi döntés, az igazi hatalom nem az övé. Politikusok jönnek és mennek, ilyenek és olyanok, a „bulvárpolitológiát” érdekli ugyan a jellemük, a felfogásuk, de az igazi tudásra vágyók a folyamatokra figyelnek.

Hm... Még csak az ellenkezőjét sem állítom. Nem kétséges, a politikai szereplők olykor a történelem bábui, vannak azonban olyan helyzetek, amelyekben fontos lehet a döntéshozó személye, és akadnak olyan politikusok, akiknek a habitusa, a mozgása önálló magyarázó tényezővé válhat. Orbán Viktor kétségtelenül ilyen figura. Biztos vagyok abban, hogy nélküle egészen másként alakult volna a legújabbkori magyar politika. De nem csupán a politikai elemzés számára kulcskérdés a „megismerése”, politikai ellenfelei – pártján belül és azon kívül - sem lehetnek addig sikeresek, amíg fel nem ismerik, hogy miben rejlik a messze nem utánozhatatlan, messze nem utolérhetetlen orbáni politika titka.

Korábban odáig már eljutottam, hogy „Orbán megkülönböztető jegye nem céljaiban, hanem felfogásában, hozzáállásában rejlik”, s azt is megfogalmaztam, hogy „a magyar politikai élet legtudatosabb politikai vállalkozója (...) a kétségtelenül időnként változó céljait és elképzeléseit kételymentes meggyőződéssel képviseli és tűzön-vízen keresztül is érvényre akarja juttatni.” Arról viszont még nem beszéltem, hogy mi ennek a gondolkodásnak és viselkedésnek a központi magja - ebben segíthet sokat a bevezetőben idézett mondat.

Orbán Viktor számára a politika, ahogy maga is gyakran beszél róla: hivatás – nem több, nem kevesebb. Pontosan olyan foglalkozás, mint minden más, leginkább abban az értelemben, hogy világosan megfogalmazható a célrendszere, a sikerességének kritériuma. A csatárnak gólt kell rúgnia, a bankárnak pénzt kell fialtatnia, a politikusnak pedig szavazatokat, azaz szavazókat kell szereznie (ha ehhez problémákat kell megoldani, akkor úgy, ha másképp, akkor amúgy). Minden más - a végeredmény szempontjából - lényegtelen, érdektelen. Nem számít, hogy milyen módon született a gól, csak az a fontos, hogy a bíró megadja. Orbán a politikáról a lehető legegyszerűbben gondolkodik: ismeri a szabályokat, megkeresi a kiskapukat, ha tudja, megváltoztatja a kereteket, ha nem tudja, alkalmazkodik hozzájuk. Minden lépése során egyetlen cél vezérli: a politikai siker - a többi (célok, tartalmak, lehetőségek) ugyanis ebből következik, ennek függvénye. Bármit tesz, ezért csak egy dologra koncentrál, egy dolog alapján szelektál: ami hoz, jó, ami árt, rossz, ami nem változtat, lényegtelen.

Ezt a felfogást szokás politikainak nevezni, abban az értelemben, hogy a politika hoz-visz logikája határozza meg a mérlegelést. Mindez nem azt jelenti, hogy Orbán Viktor ne élne – ahogy a róla szóló könyv végén a szerzőnek adott interjújában fogalmaz – más, több dimenzióban, ne lenne más arca, véleménye, értékrendje. Orbán Viktornak bizonyára van, a politikus Orbán Viktornak – és ez itt a lényeg! – nincs, ebben a megközelítésben nem is lehet. Mindez hihetetlen fegyelmet és professzionalizmust igényel, minél műveltebb és igényesebb az ember, annál többet. Ebben a felfogásban ugyanis a politikus nem foglalkozhat más szempontokkal, nem érdekelheti a dolgok esztétikája, humanizmusa, kizárólag akkor, ha az hoz – általában azonban, különösen rövidtávon, inkább vinne. Ha versenyelőnyt eredményez a szabályok megváltoztatása és a pozíciók elfoglalása – és mindez meg is tehető -, meg kell lépni, mert a finnyáskodás, a szépelgés, az önmérséklet (kinek melyik tetszik) értelmezhetetlen ebben a játékban. Ahogy a csatártól is elvárják, hogy a kézzel maga elé tett labdát – ha a bíró nem vette észre - rúgja be, a kínálkozó lehetőséget a politikusnak is ki kell használnia, sőt, tennie is kell azért, hogy ilyen alkalmak adódjanak.(Nota bene: ha arra számítana, hogy a szavazóit zavarná a "kezezés", biztosan nem tenné - a politikában ugyanis a gólokat a szurkolók szavazzák meg!)

Mindezzel nem igazolni akarom ezt a politikát, csak értelmezni (sőt, azt sem állítom, hogy ne lennének más felfogások - lásd a politikus és az államférfi bevett megkülönböztetését). Leginkább azért, mert a közkeletű Orbán-leírások teljesen alkalmatlanok erre. A kormányfő nem hatalommániás akarnok, nem patás ördög, de nem is az országot megváltó lovag (vagy ha esetleg bármelyik is, megértése szempontjából nem ez a lényeg!), hanem egy szimpla politikus, aki idehaza mindenki másnál tudatosabban és kitartóbban (és gyakran sikeresebben) próbálja meg megszerezni és magához kötni a szavazókat, azaz a problémákkal küzdő embereket. Lehet természetesen szebben politizálni, bizonyára lehet nemesebb, igazabb célokért küzdeni, ám mindaddig, amíg a többiek nem tudják azt, amit Orbán Viktor tud, pozíciója megingathatatlan marad. Orbánt az Élet és Irodalom hasábjain nem lehet legyőzni, kizárólag a pályán, a politikai terepen. Ott, ahol az erővel szemben (ami a politikában szavazatban, mandátumban, pozícióban, akaratban, hangban – azaz hatalomban mérhető) csak az erő ér valamit. Márpedig ott ma rajta kívül nincs senki, aki egyszerre tudná, merné és tenné ugyanezt.

Orbánnak persze tudnia kell, mint ahogy bizonyára tudja is: a nincs nem jelenti azt, hogy nem is lesz (mindenesetre addig sem tétlenkedik...). Ellenfeleinek pedig tisztában kell lennie azzal, hogy azt sem: hamarosan – különösen munka nélkül, automatikusan - majd úgyis lesz.

Forrás: http://torokgaborelemez.blog.hu (törökgáborelemez)

törökgáborelemez még nem pontozta a tételt.

Paranoid Android | 2009.03.10 17:04 | hasznosság: hasznos (66.7%)

A remény embere

Különös, de Orbán Viktor élete legjobb beszédét mondta el tegnap. Azért különös, mert sem a helyzet, sem a pártelnök elmúlt években mutatott politikai és retorikai teljesítménye nem predesztinálta erre.

Ezt még az a lényegtelennek kevésbé tekinthető körülmény sem befolyásolja, hogy gyakorlatilag szinte nem mondott semmit.

A kapitalizmus megnyervadásának konstatálása és egy új gazdasági és kisebb részben politikai rend létrehozásának igénye teljesen egybecseng a magyar középosztály intuíciójával arról, hogy mit is kéne csinálni. Ez a diagnózis ráadásul helyes is, bármennyire is fog hisztériás, tetaninform görcsöket produkálni a baloldali értelmiség (teátrális szuperponálódásokkal), ennek hallatán, ugyanaz az értelmiség, amely hasonló fensőbbséggel értekezett pont huszonegy éve, a szocializmus alternatívátlanságáról.

Orbán Viktor semmiféle komolyabb utalást nem tett holmi választásokra, ezzel üzenve minden potenciális molotov-koktél kotyvasztónak, hogy érzékeli a közhangulatot, amely az 1956 október 22-eit idézi, és nem ragaszkodik feltétlen ahhoz, hogy a választások formaságát beiktassák a hatalomra kerülésének folyamatába.

Az itt helyben szokásos három hónapos választási hercehurcát aztán végképp nem bírná ki az ország, és minden nappal nő annak a veszélye, hogy az átmeneti kormánynak a felhatalmazást az utcán kell megszereznie.

Orbán Viktor világossá tette, hogy kitűnő formában van, személyes helyzete, tekintélye megkérdőjelezhetetlen és még élvezi is ezt a futamot. Demonstrálta végtelen magasabbrendűségét, hiszen kiderült, gyurcsány ferenc személyének említése gyakorlatilag nem szükséges kellék már a magyar politikai közbeszédben, annak a helye már a bírósági tudósítások körében keresendő.

A beszéd világossá tette, hogy vannak itt értelmes és tettrekész emberek, az európai normákon belül, akik bármikor, amikor a nép úgy akarja, képesek átvenni az ország irányítását.

Nem lehet eléggé dicsérni a beszéd nyugtató, otthon tartó jellegét, például azt, hogy szó sem esett a kormány kétségbeesett közbeszéd tematizálási kísérleteitől, a magyarok és a cigányok közötti polgárháború kirobbantásának előkészítéséről.

Ha lesz forradalom, az azért lesz, mert a kormány előkészíti és kikényszeríti totális alkalmatlanságával és arroganciájával és azért lesz, mert már most van egy olyan erősen két millió feletti számosságú választói tömb, amely együtt mozdulva, akár az utcán is kikényszerítheti a kormány szélsebes távozását.

Orbán Viktor meglepően zseniálisan, egy mozdulattal odapozícionálta magát ennek a tömegnek az élére, de úgy, hogy ő egy szót sem ejtett arról, hogy mozdulni kéne.

Ő lesz majd a vezető, az olaj a háborgó tengerre, aki majd lecsendesíti az utcán magasra csapó hullámokat, sőt majd úgy megyünk az utcára, hogy egyenesen Orbán Viktort követeljük a kormányba.

Akinek ez elsőre meredeknek tűnik, az hunyja be a szemét és képzeljen maga elé, egy 360 forintos euro árfolyamot. (Akinek euroban van a megtakarításuk, azok próbálkozzanak a 380 forintos benzinárral.)

Orbán Viktor visszatért és én például most bízom benne tíz év óta először igazán.

A sikeres próza titka, mint tudjuk, az elhagyás technikájában rejlik és Orbán Viktor az égegyadta világon semmit nem mondott arról, mit is fog csinálni.

Hát feleim én nem is akarom tudni.

Az írás eredetije Paranoid Android blogján (www.ennyiresenkinemlehethulye.blog.hu) jelent meg.

Paranoid Android 9 pontot adott a tételre.

morzsikutya | 2007.08.14 20:15 | hasznosság: átlagos (55.6%)

Kiráz a hideg ettől a pojácától. Egyáltalában nem hiszem, hogy nagy politikus lenne, mint ahogy a jobbosok hiszik, még beszélni sem tud rendesen, állandóan aggresszíven hadar. Igaz diktátori alkat, minden lépése mögött a hatalomvágy látszik, mindegy, hogy ezzel az országot szégyeníti meg. És ne felejcsük el a szőlőket, meg a bányász apukát, de kár neki, hogy már nem férhet az autópályákhoz. Sosem dolgozott, honnan is tudná, mit akarnak az igazi dolgos melósok. Az biztos, hogy nem őt!!!

morzsikutya még nem pontozta a tételt.

Belizár | 2007.08.12 11:04 | hasznosság: hasznos (83.3%)

Bár az eltérő táborok szemében más és más előjellel, Orbán Viktor kétségtelenül a rendszerváltás utáni korszak egyik legmeghatározóbb személyisége. A szélsőséges fogadtatás már a kezdetektől megnyilvánult, az akkor még(?) 100%-osan állampárti sajtó azóta, hogy Nagy Imre temetésén legkeményebbre sikerült beszédével országos ismertségre tett szert, folyamatosan diktátori törekvéseket tulajdonít neki, amely vád azóta is folyamatosan újra és újra felbukkan (sokszor ugyanazok tollából, mint hajdan). Az, hogy a politikai köztudat sokáig az SZDSZ ifjúsági tagozatának tekintette a Fideszt, sokáig megvédte, sőt, folyamatosan növekvő népszerűségre tehetett szert. A fordulat akkor következett be, mikor Orbánék szakítottak ezzel a képpel, majd szemben a szadesszel, nem álltak össze az MSZP-vel. Az első büntetés súlyos volt, alig kerültek be a parlamentbe. Orbánék ekkor vágta a nagy műbe, amelynek sikere hosszú időkre meghatározta a politikai erőviszonyokat, a kis, vadliberálisnak tartott pártot a jobboldal vezető erejévé kovácsolta össze. A lehetőség akkor volt adott erre, a harmatgyenge MDF szétesett, a szadesz balra vonult, a kisgazdák operettpártjára pedig inkább csak poénből szavaztak.
Tény, hogy a Fidesz erre OV nélkül nem lett volna képes, de éppen miatta többre sem. A Fidesz képtelen felmutatni egy hasonló formátumú politikust, és ebben talán a legnagyobb bűnös OV, akinek személyi döntéseit amúgy is sok bírálat éri, hiszen az általa a kalapból előhúzott figurák tevékenyen hozzájárultak az ismétlődő választási vereségekhez. Orbán Viktor a Fidesz legfőbb paradoxonja. Oly mértékben demonizálták az ellenfelei, hogy a választók legjelentősebb, apolitikus része is ösztönből ellene szavaz, viszont – talán éppen e miatt is – a jobboldali szavazókat csak ő képes összefogni. A jelenlegi helyzetben csak vele maradhat erős a jobboldal, de vele nem tud választásokon nyerni. A Fidesznek 2006-ban rá kellett ébrednie, hogy csak egy sokkal, de nagyon sokkal gyengébb MSZP-t képes csak legyőzni, amely a választások előtt, minden nemes és nemtelen eszközt bevetve (amelybe belefér a szélsőjobboldali veszély éppúgy, mint a cigányorbánozás, vagy éppen a szövetséges MDF leválasztása), de mindig sikerül visszahoznia a szavazatokat. A második választási forduló előtti „nagy húzása”, vagyis a miniszterelnöki jelöltségtől való látványos visszalépése a jelek szerint a többség szemében nem volt hiteles, és elkésett is volt. OV-ra egyébként is jellemzőek a hirtelen ötletek, amelyekkel nemcsak ellenfeleit, hanem a pártársait is rendre meglepik. Ezek sajnos inkább csak taktikai, nem stratégiai húzások (pl. a polgári körök), később visszatekintve meglehetősen gázosak, de tagadhatatlan, rövidtávon időnként bejönnek.

A nyugati demokráciákban az ilyen ellentmondásos körülmények közé került politikusok inkább visszavonulnak (az EU politizálás erre még tevékeny szerepet is kínál), hogy majd, mikor elérkezik erre az idő, visszatérnek. Azonban az érett demokráciák nem ennyire személyiségfüggők, az ottani pártokban mindig van utánpótlás a vezető szerepekre („nincs pótolhatatlan ember”). A mi politikusi gárdánk silányságát jól jellemzi a nagy formátumú személyiségek ínsége – igaz, mi még újszülött (vagy meg sem született) demokrácia vagyunk. Így OV továbbra is egyszerre lesz kényszer és vátesz politikus, sokak örömére és sokak bánatára.

Belizár 7 pontot adott a tételre.