hyena. | 2011.01.23 20:45 | hasznosság: hasznos (100%)

Nemrég érdekes cikket olvastam arról, hogy hazánkban milyen nehezen boldogulnak az underground zenei irányzatok képviselői. A siránkozás jogos, hiszen valóban csóró nép vagyunk, és tényleg rohadt drága minden, amire szüksége lehet egy zenésznek. Viszont a régi bölcsesség azt mondja: kaparj kurta, neked is jut! Szívós munkával be lehet kerülni a nemzetközi élbolyba, bármilyen stílusról, és bármilyen, a templom egereivel versenyt futó nemzet zenészeiről legyen is szó.

Itt van például a brazil Krisiun, akik olyan keményen kapartak, hogy meg sem álltak a death metal első ligájáig. Ma már világszerte ismerik, elismerik őket; párját ritkító vadságuk, gyorsaságuk, jellegzetes hangzásviláguk és a sötét praktikák iránti elkötelezettségük kultikus státuszt biztosít számukra a stílus kedvelői körében. A Morbid Angel és a Slayer nyomdokain 1990-ben indult zenekar számára az áttörést a Conquerors Of Armageddon című, őrületes sebességű, bestiális opus hozta meg. Az ezt követő Ageless Venomouson is nagyon jó számok voltak, de a gyalázatos dobhangzás sokat lefaragott az értékéből. A Works Of Carnage újdonság volt, mert az ördögmasina három eszelős sofőre ezúttal használta a fékpedált is. Emellett tisztességesen szólt és voltak rajta jó ötletek, de a számok többségét untam, ráadásul szemérmetlenül sok töltelék (feldolgozás és instrumentális bohóckodás) került rá, miközben a lemez csak 32 perc hosszú volt. Caveat emptor! (Vevő óvakodj!) - bődültem el, amikor kijött a Bloodshed. Erre 22 percnyi új anyag jutott, továbbá a Jorge nagypapa szekrényéből előtúrt, penészes, dohos Unmerciful Order EP, meg demo nóták. Pofátlan húzás volt, jobb elfelejteni.

Úgy éreztem tehát, hogy miközben a banda karrierje töretlenül ível fölfelé, munkáik színvonala egy ellenkező görbét mutat. Gyanakvó kíváncsisággal vettem ezért kezembe az Assassinationt. Felkavaró, nyugtalanító riffeléssel kezdődik a lemez, a témák Meshuggah-szerűen szaggatottak. Szokatlan ez a Krisiuntól, el is kezdtem törni a fejem, vajon milyen új irány felé kacsingatnak a brazilok. A második szám már jóval konszolidáltabb, de azért még mindig újszerű. Aztán ahogy forog a korong, megfogalmazódik bennem az ítélet: az összkép hagyományos Krisiun-zene, mégis más egy kicsit ez az album, mint a többi. Forradalmi újítás nem történt, de azért komplexebb, elvontabb, izgalmasabb, mint a korábbi lemezek. Ilyen törekvéseket hallhattunk a Works Of Carnage-en, de ott még kiforratlanul kerültek elénk ezek a dolgok. Míg azon voltak bonyolultabb (Murderer), és szikárabb (Ethereal World) számok, és a két fajta élesen elhatárolható volt egymástól, addig az Assassinationön sikerült ezek ötvözése, így sokkal egységesebb az album.

Amúgy meg a szokásos, hamisítatlan Krisiun-zene ez, amelyet a death metal fanatikusok jól ismernek. Meghatározó elemei a hihetetlenül agresszív gitártémák, amelyek roppant súlyát sehol nem enyhítik kellemes dallamok, Alex Camargo reszelős, barátságtalan hangja, amely távol áll a műfajra jellemző tucatbrummogástól, s amely nagyban hozzájárul az egyedi hangzáshoz. Itt kell még megemlíteni Max Kolesne iszonyatos kétlábgépes témáit, amelyek révén a korong elképesztő dinamizmussal bír. Hiszem is, nem is - állítólag nincs triggerelés a lemezen, de ahhoz nem férhet kétség, hogy személyében a mezőny egyik leggyorsabb lábú dobosát tisztelhetjük. Az újdonságok között, amint arra fentebb már utaltam, a sok, látványos tempóváltást, a visszafogottabb sebességű, sokszor keményen szaggató témát és a fura, hátborzongató, egy sötét jövőt elemi erővel megjelenítő gitárszólókat (pl. Vicious Wrath 1:13) kell megemlíteni, amelyek révén az anyag sokkal technikásabb, frissebb a korábbiaknál. Azért a zene így is nagyon gyors, sőt a lassabb részek még jobban kiemelik a csépelések sebességét, amelyekbe így nem fárad bele a hallgató. Megjegyzem még, hogy nagyon tetszik, hogy nem szégyellik helyenként felfedni a gyökereket sem: pl. a Natural Genocideban a kiállás (1:52) kísértetiesen emlékeztet a Chemical Warfare elejére.

A Conquerors direktebb hozzáállását a Works Of Carnage kacskaringósabb ötleteivel sikeresen ötvöző Assassination nagyszerű anyag, amelyről azt is meg kell jegyezni, hogy a banda eddigi legjobban megszólaló lemeze. Végre egy olyan korong, amilyet a Krisiuntól a Conquerors után vártam, elvártam. A szememben csak annyi negatívuma van, hogy erre is kerültek fölösleges, bár az album hosszának növelése szempontjából kétségtelenül hasznos dolgok. Az egyik ilyen szálka: Motörhead - Sweet Revenge. Úgy hiányzott ide ez a több mint hat és fél perces nosztalgiázás, mint kelés a seggem partjára. A másik az instrumentális, ütősökkel operáló, törzsi hangulatú Summon. Nincs benne semmi innovatív, mivel kannibálzene beépítése a repertoárba egy brazil bandától nem tekinthető fantáziadús húzásnak. Ezt a csontot már lerágta a főraszta, és a jelek szerint ő is kezdi unni, ami nem csoda, mert a Dead Can Dance-nél szerettük az ilyesmit, a fémzenéhez viszont nem passzol.

(Az írás eredeti verziója a www.heavymetal.hu-n jelent meg, és annak hozzájárulásával került fel a kalkulus.hu-ra.)

hyena. 9 pontot adott a tételre.