Belizár | 2011.01.04 21:56 | hasznosság: átlagos (37.5%)

EU-hiszti

Már ekéztem a médiatörvényt eleget, hogy egyértelműen kiderüljön, mekkora elcseszett baromságnak tartom. Pontosabban a magyar böszmeség mintapéldányának, amely torzan született és nagyon rosszkor. Azonban abban a hisztériában sincs semmi ráció, ami most Európában megy. Lassan már sajnálom a kormányt azon össztűz miatt, amely – a jelenlegi állapotokat tekintve – óriási túlzásokkal él, mikor Lukasenko szintjére süllyeszti Orbánt. Nincs ugyanis diktatúra, az NMHH eddig csak Ice-T nótájába és egy tökátlagos reteklubos bűnügyi tudósításba kötött bele a maga bürokratikus idiotizmusával, értelmetlenül költve a pénzemet. Eddig csak röhögni lehetett rajta, félni nem.

Akkor térjünk vissza a hisztihez, amely természetesen nem ok nélküli. Nem hiszem, hogy itthonról indult volna a cirkusz, bár a továbbgerjesztésében biztos örömmel vállaltak szerepet az újra magukra talált hazai „baloldali-liberális értelmiségi körök”. De ez menne nélkülük is, bármekkora divat a külföldre rohangálás az igazunk bizonyítására itthon. A magyar kormány a legnagyobb „bűnt” ugyanis akkor követte el, mikor nekiment a nagyrészt külföldi érdekeltségű vállalatoknak. Ráadásul úgy, hogy csak sírni tudnak, egyéb jogorvoslatra lehetőségük nincs. A bajukat növelve, ráadásul Magyarország került politikai középpontba Európában az elnökséggel, félő volt, hogy Orbánék mindent megtesznek annak a tudatnak az erősítésére, hogy Magyarország alternatív útja az üdvözítő. Ebben a vesztes helyzetben ez a médiaügy úgy jött számukra, mint egy égi áldás. Nem véletlen, hogy a legerősebb kritika kormányszinten azokból az országokból érkezik, ahol komoly érdekeltségek kerültek veszélybe Magyarországon – különösen igaz ez Németországra. Az ottani támadás a legnagyobb csapás a magyar kormányra, hiszen ebben az esetben nem lehet rákenni a dolgot az európai szocialisták internacionális rosszindulatára. A téma pedig azért hálás ürügy, mert a média egész Európában érzékeny ügy, és bár komoly kétségeim vannak a WikiLeaks botrány óta a sajtószabadság valódiságáról, annak látszatának fenntartására izgalomba lehet hozni Európa összes újságíróját. A cél egyértelműen a magyar elnökség ellehetetlenítése, sőt felszínre törhetnek olyan indulatok is, amelyek egyenesen púpnak látják az ilyen „fél-ázsiai” országokat, talán még a válságot is nyakunkba varrnák (szerintem nincs messze az idő, mikor az EU-ban megjelennek azok a markáns vélemények, akik a gazdagabb országok szűkebb közösségében látnák a jövőt). Ma már arra kell számítani, hogy bármi magyar dolog feltűnik, ráaggathatnak valami csúfságot, mint azt most az inkontinens belgiumi fiúval tették.

Azonban bármennyire is eltúlzott a hiszti, ez egyáltalán nem menti a magyar kormányt. Pedig azt hihetnénk, hogy tanultak a tapasztalataikból, hiszen az F-16-os ügy nagyban hozzájárult a bukásokhoz 2002-ben. És tanulhattak volna a magyar történelemből is, elég csak a Trianon előtti mocskolódásra gondolnunk. Az ellenszenv azóta sem csökkent, a második világégés után is csak Magyarországot kezelték háborús bűnösként az összes, addig németbarátságban egymással vetélkedő ország közül. Szóval, nem szeretnek minket, amiről magunk is tehetünk, elég lett volna csak némi diplomáciát és imázsépítést tanulnunk a románoktól. Rendben, nekimegyünk a nyugati vállalatoknak, ami bátor és nem elítélendő tett, majd ahelyett, hogy ügyesen eljátszanánk az áldozatuk szerepét, belekezdünk az erőfitogtatásba. Tökéletesen fölöslegesen betámadjuk a médiát, amely felveszi a kesztyűt, mert miért nem tenné, ha a bőréről van szó? A törvény valóban szar, és akkor sem lesz jobb, ha székely rovásírással küldjük Brüsszelbe, így adott a támadási felület is. A médiával szemben pedig nem lehet csatát nyerni, most már eljutottunk arra a pontra, amikor már tök mindegy, van-e Orbán fején sapka, vagy nincs, mindenképpen megsorozzák. A legutóbb már irredentizmussal is megvádolták, ami már végképp keserű hab a tortán. Panaszkodhatunk, hogy a sokkal antidemokratikusabb szlovák nyelvtörvény nem érdekelt senkit sem, igazunk lehet, de sokra nem megyünk vele. Fico csak a magyarokat bántotta, gazdasági érdekeltségeket nem haragított magára, így nem kellett komoly visszhanggal számolnia, a magyar oldal akkor pedig harmatgyenge volt. Visszatérve Orbánra, a Fidesz akcióját már csak azért sem értem, mert a legfőbb támadási pontot – okkal, ok nélkül, ki, miben hisz - mindig is az autokratikus stílusa jelentette. A kétharmados fölényének biztos tudatában megtehette volna, hogy gesztusok gyakorlásával megváltoztassa ezt a véleményt, ehelyett a kíméletlen bebetonozás indult el szinte minden szinten.

Ki lesz a vesztes? Az Orbán-kormány presztízsveszteség nélkül ebből kilépni már nem fog, de akkor tudja leginkább csökkenteni a vesztésegeit, ha megvárja, míg némiképpen elül a vihar, majd szép csendben visszabontja a médiatörvény legdurvább pontjait. Ha azonban a jelenlegi alkotmányozó Fidesz-menetelés nem pacifikálódik, még bőven lesz kényelmetlen pillanata a kormánynak, és ami még rosszabb, az országnak is. Katasztrófa lenne, ha Gyurcsány, mint a demokrácia megmentője visszahódítaná a Parlamentet!

Ja, és a Manneken Pis. Szerintem ritka ízléstelen egy szobrot ilyen maskarába öltöztetni, lehet, cenzúrázni kellene!

Belizár 5 pontot adott a tételre.