hyena. | 2010.12.08 21:33 | hasznosság: átlagos (50%)

Szokásos esti program: letelepszem a masina elé, felteszem a fejhallgatót, és hegyezem a füleimet. A CD-olvasóban ezúttal a mosonmagyaróvári CasketGarden második lemeze forog. Meghallgatok a nyilvánvalóan göteborgi ihletésű, dallamos death/thrash anyagból három számot, aztán föltápászkodok. Leveszek a polcról egy másik albumot. Beteszem, figyelek, csóválom a fejem, aztán előveszem a mellékelt tájékoztatót.

Bárcsak mindenki ilyen ismertetőt küldene! Hogy rühellem, amikor öt-hat site-ról véres verítéket izzadva kell összevakarni néhány használható adatot. Itt viszont minden megtalálható a bandáról, ami a magamfajtát érdekli, gondosan át is tanulmányozom. Két infót találok különösen izgalmasnak: a The Non Existent promóról, hogy "elképesztő kritikákat kapott mindenfelé", illetve az első lemez kapcsán, hogy "Az olyan számok, mint a .... biztosan lemosták az At The Gates-klón címkét a bandáról." Hmm... Felmerülő kételyeimet alátámasztandó, gondoltam, utánanézek ezeknek a dolgoknak. Úgyis kedvelt időtöltésem a metal nagyhatalmak webzine-jeinek böngészése, lássuk, mi is a helyzet a Casketgarden príma fogadtatásával, meg az említett címkével kapcsolatban?

Sajnos a dolgoknak megvan az a rossz természetük, hogy hajlamosak bonyolultabbnak lenni, mint amilyennek láttatják azokat. A This Corroded Soul Of Mine recenzióiban mindenféle pontokat találtam, a hatostól a kilencesig (tízes skálán). Mindenhol azt írják, hogy állati ügyesek, aztán vagy további dicséret következik, vagy nem, de mindenki ugyanoda lyukad ki: At The Gates. Ha dicsérik, azzal a felkiáltással teszik, hogy a Casketgarden az új At The Gates. Ha meg lehúzzák, azzal indokolják, hogy teljesen olyan, mint az ATG. Az egyik cikk egyenesen így kezdődik: "Itt van az At The Gates (és folytatásának, a The Hauntednek) a klónja." Van, ahol ez a kettősség egy íráson belül is megjelenik: a kritikusnak tetszik az anyag, mert nagy ATG rajongó, ugyanakkor fintorog is a túl szembeszökően kölcsönvett ötletek miatt. Mindez egyrészt ékesen példázza a zenekritika, mint műfaj végtelenül szubjektív mivoltát, másrészt elmondhatjuk: az első album nem mosta le a (teljesen jogosan) ráragasztott címkét.

A kérdés az, hogy az Open The Casket változást hozott-e, azaz sikerült-e levedleni az ATG-emlékzenekar-bőrt? Röviden: nem. A korongon gyors, agresszív és dallamos zenét hallhatunk, valamennyi szerzemény igen jól megkomponált, minden tekintetben változatos darab. A gitárjáték precíz, a ritmusszekció feszes. A Denevér stúdióban tökéletes munkát végeztek, a hangzáson nem lehet kivetnivalót találni. Szóval, elvileg minden nagyon frankó. A lemez baja csak annyi, hogy nem tíz évvel ezelőtt jelent meg, és hogy volt egy At The Gates nevű zenekar, ami már mind ellőtte ezeket a poénokat. Különösen az ének miatt nem lehet szó nélkül hagyni a vastag utánérzést: a magas, hisztérikus (egy here és egy fokhagymanyomó tragikus találkozását sejtető) vokál az elképzelhető legtökéletesebb Tomas Lindberg-kópia.

Sokáig törtem a fejem, hányast adjak a Casketgates (vagy ha úgy tetszik, At The Garden) lemezére? Végül arra jutottam, hogy az eredetiség hiánya miatt kár lenne túlzottan büntetni az amúgy kiváló zenészeket, hiszen a magyar metal mezőnynek nincs sok beleszólása abba, hogy merre guruljon a metal világ szekere. Bandáink jobbára csak loholnak utána, casketgatesék pedig ennek az üldözőbolynak az élén csörtetnek, úgyhogy kaphatnak egy vékonyabb fajta nyolcast.

(Az írás eredeti verziója a www.heavymetal.hu-n jelent meg, és annak hozzájárulásával került fel a kalkulus.hu-ra.)

hyena. 8 pontot adott a tételre.