Cotta78 | 2010.11.30 12:17 | hasznosság: hasznos (66.7%)

ki négyszáz forintos könyvet vesz, annak ne legyenek illúziói, igaz? Azért nekem mégiscsak voltak, amikor kosárba pottyantottam a helyi Coop üzletben a tíz deka Anikó sajt és a liter tej közé Földi Pál A koreai háború c. könyvét.
Pedig a baljós jelek már az első fejezetekben felvillantak, így a koreai nevek vegyes átírása, vagy épp a fejezetek végére hanyagul odavetett, árva egy szem hivatkozás (és szinte mindig Hastings 1987-es könyvére). De a legirritálóbb mégis az objektivitásra való törekvés tökéletes hiánya, noha itt most el lehetne lamentálni azon, hogy épp a koreai háborúval kapcsolatosan, meg lehet-e őrizni a történészek, amúgy is kétséges, objektivitását. Földi Pál ugyan bemutatja a koreai háború hadmozdulatait, használ olyan szavakat mint amfibikus, mégis elragadja a hév és patetikus kirohanásokat intéz a gaz kommunisták ellen, akikre legjobb lett volna ledobni az atombombát, rövidre zárva ezt a három évig húzódó csetepatét. A koreai háború szereplői Földi szerint az egyik oldalon az elkényeztetett, gettós, liberális amerikaiak, az ostoba, primitív koreaiak és a hezitáló ENSZ-katonák, míg a másikon a fanatikus, gyilkos, vörös horda áll, a kommunista Kína és a buta észak-koreaiak. No comment.
Ha azonban képesek vagyunk elvonatkoztatni az egész könyvet átható, émelyítő okoskodástól, azért mégis megtudhatunk sok mindent a koreai háborúról. A koreai háború (1950-53) minimum kétféleképp szerepel a koreai történelemkönyvekben, attól függően, melyik térfélre születtünk. Észak-Korea szerint a kapitalista déliek rohanták le hadüzenet nélkül a békés északot, míg délen és mindenütt a világon másutt úgy tudják, hogy a „kedves vezető”, Kim Ir Szen döntött úgy, miután orosz és kínai elvtársai különösebben nem akadékoskodtak, hogy keblére öleli az imperialista Dél-Koreát és megszabadítja a dekadens nyugati mételytől. Az északiak rajtaütésszerű betörése (1950. június 25.) mindenkit meglepett közvetlenül a II. világháború utáni leszerelési hullámban, a sebtében összeverbuvált amerikai-dél-koreai csapatok nem voltak képesek feltartóztatni az északiakat, így azok pár napon belül elfoglalták Szöult, majd szeptemberre szinte az egész félszigetet. Az amerikaiak felocsúdva meglepetésükből MacArthur merész, de bátor manőverével Incshonnál szálltak partra és sikerült visszaverniük a kínai-észak-koreai csapatokat az eredeti határvonalig (38. szélességi fok), majd egészen a kínai határig, a Jalu folyóig űzték őket. MacArthur ekkor szerette volna Mandzsúriát is lekaszálni, de ehhez senki nem járult hozzá. Kína azonban erre a határmenti provokációra támadással válaszolt, így végül visszaverték az ekkor már igencsak kiábrándult amerikaiakat az eredeti választóvonalig, sőt Szöult újra elfoglalták. Végül, miután majd földig rombolták a dél-koreai fővárost, visszaszerezték azt, de a háború ezután megmerevedett és hosszú hónapokig csak egyfajta vérszivattyú volt, különösebb eredmények nélkül. Végül mindenki belefáradt a meddő csatározásba és 1953. július 27-én aláírták a tűzszüneti megállapodást Padmincshongban. Békét a két állam azóta sem kötött, és ahogy elnézem, mostanában nem is igen fognak.
A háború legnagyobb vesztese maga Korea és a koreai nép volt, mindegy 2 és félmillió koreai halt meg a háborúban, mindkét államban óriási pusztítást végzett az amerikai légierő, Szöul romokban hevert, ráadásul a háborús zűrzavarban bárki könnyen áldozattá válhatott, mert nem volt a homlokára írva, hogy déli vagy északi-e. A civil lakosság mérhetetlen szenvedéseit, a családok szétszakítását Földi Pál nyilván nem részletezi, ezekről autentikus képet a szépirodalmi művekben olvashatunk, így például A tigris intelme kötet háborús darabjaiban.

Cotta78 4 pontot adott a tételre.