Cotta78 | 2010.11.03 09:06 | hasznosság: hasznos (72.7%)

Mit mondjak, a könyv rosszabb pillanatomban biztosan bedarált volna: szomorú, keserű, különösen az utolsó részek pszichologizálóak (ami engem egy bizonyos mennyiség után mindig untat), nyomasztó és egy az egyben lehangoló.
Elisabeth sorsa maga a színtiszta tragédia, édesanyja (akit csak Ommának hív – ez az anyu koreai kifejezése) és kora gyermekkora, melyet anyja meleg és védelmező szeretetében tölt, mindvégig az idealizált aranykorként tűnik fel, ahová szenvedései közben visszavágyik. Pedig sorsa, amely a koreai háborút követően zabigyerekként (apja egy amerikai katona) igen keserű volt, hisz édesanyját viszonya miatt kirekeszti a falu, végül pedig felakasztják Elisabeth szeme láttára. (A könyv ezzel azt sugallja, hogy Koreában, akárcsak más távol- és közel-keleti országban, ez teljesen általános eljárás volt, de én ebben nem vagyok olyan biztos. A koreai nők évezredeken keresztül el voltak nyomva Koreában is, ez nemcsak a viselkedésükben, de nyelvhasználatukban, vagy épp a házak belső terének kialakításában is érvényesült. Ugyanakkor nem olvastam még soha kifejezetten a koreai nők, asszonyok ilyenfajta meggyilkolásáról, nekem Omma kivégzése inkább tűnik önbíráskodásnak, mint szokásnak – de majd utánanézek.)
Elisabeth egy keresztény árvaházba kerül, ahol szó szerint ládákban tartják a gyereket, sokat fagyoskodik, és sok gyermekhalált lát, míg végül egy amerikai házaspár magához nem veszi. Az új apa és anya fundamentalista, dél-amerikai keresztény, akik erőszakosan és ellentmondást nem tűrően kényszerítik bele narrátorunkat egy teljesen idegen kultúrába és vallásba. Elisabeth szellemi, lelki és fizikai betörésére minden eszközt felhasználnak, a pokolbéli képektől, a megszégyenítésen keresztül a nyers erőszakig. „Koreánus” hősnőnk így egyre több pszichoszomatikus tünetet produkál, természetesen a pszichológusa is imát és még több vezeklést ír elő számára. Kim tökéletes csapdába kerül, egy idegen ország, egy erőszakos vallás, majd egy szadista férj foglyaként csakis a könyvek világában szabadul fel.
És itt legyen vége a spoilernek, annyit elárulok, hogy az olvasó legfeljebb egyszer láthatja felvillanni a tízezer mosoly egyikét, de mind a tízezer könnycseppet megszámolhatja a könyv lapjain. Én nem érzem, hogy Kim, aki a harmincas éveiben képes arra, hogy szembenézzen lelki bajaival, igazán elengedné az olvasót valami biztatóval, nincs igazi happy end.
A könyv számomra egyetlen hiányossága, amit csupán elvárásaim miatt róhatok fel, nem is a szerzőnek, hanem magamnak, hogy a koreai kultúráról alig olvashatunk benne, viszont az Arirang népdal első strófája le van fordítva.

Cotta78 7 pontot adott a tételre.