hyena. | 2010.11.05 18:35 | hasznosság: átlagos (50%)

A brutális death metal képviselőinek és kedvelőinek mostanában nem kell amiatt fájdítaniuk a fejüket, hogy hogyan tovább, lesz-e folytatás. A stílus reneszánszát éli, és szemmel láthatólag képes a megújulásra, szemben az extrém metal színtér alig fejlődő, vegetáló, sehová nem vezető kísérletezésbe bonyolódó, vagy éppen mélyrepülést végző többi irányzatával. Mint eső után a gombák (gyilkos galócák) bújnak ki egyre-másra a földből a stílus legszebb hagyományait őrző, ugyanakkor frissen megszólaló dm bandák. Ennek egyik oka szerintem, hogy az inhumán műfajok közül Amerikában ez a legnépszerűbb, ami óriási terep, emellett az extrém irányzatok közül itt van a legnagyobb lehetőség a zenei tudás megmutatására, ami nagy kihívást jelent a fiatal zenészek számára. Ha tanulnék egy-két évig gitározni, nyilván nekem sem lenne kedvem az amúgy kitűnő Darkthrone-t majmolni.

A death metal szigorú válfajának európai fellegvára Hollandia, melynek az ebben a stílusban utazó zenekarait már több kritikámban is agyondicsértem, úgyhogy most eltekintek ettől. Elég annyi, hogy itt egy újabb nagy holland reménység, a Brutus és annak első lemeze, a Slachtbeest. Bár az anyagot már 2002-ben rögzítették, az csak most vált kézzelfogható matériává. Hogy miért, azt nem tudom, fogadjuk el, hogy (a lemezkiadó) isten(ek) malmai lassan őrölnek. Egy biztos, a lehető legjobb helyre kerültek, hiszen a Unique Leadert nyugodtan titulálhatjuk death metal élüzemnek, amelynek gyártósoráról egyre másra gördülnek le a kitűnő produktumok. A Brutus igen illusztris társaságba keveredett, hiszen a kiadó kötelékébe olyan kitűnő bandák tartoznak, mint pl. a Deeds Of Flesh, a Gorgasm, a Pyaemia, a Disavowed, a Spawn Of Possession, a Psycroptic, az Exmortem, vagy az általam nemrég felmagasztalt Beheaded.

A Slachtbeest tartalma félórányi piszok kemény death metal. Az irányvonal amerikai, amit mára a hollandusok úgy eltanultak, hogy néhány év múlva a fiatal fanok már azt sem fogják tudni, hogy ki tanult kitől. Az album hossza nem éri el a harminckét percet, de a Reign In Blood óta tudjuk, hogy a minőséget és az intenzitást nem kilóra mérik. Nincsenek sallangok: nem hallható a lemezen egyetlen gitárszóló sem, csak a mélyre hangolt instrumentumok kegyetlenül hasító riffelése, és az igazat megvallva, ebben a közegben a kutyának sem hiányzik a gitárnyekergetés. Eszméletlen jó a dobos, akinek profi munkáját a hibátlan dobhangzás még jobban kiemeli. Remek a vokál is, amiről hárman gondoskodnak, igaz én csak kétféle hangot tudok azonosítani: egy bebaszott medvéét, aki a pincében brummog, meg egy tébolyodott páviánét, aki a padláson rikácsol. Az összkép pedig barbár, embertelen zene, úgy előadva, ahogy azt a 21. században kell: gyors, miközben komplexitása miatt egy pillanatig sem monoton, morbid, gonosz atmoszférát gerjesztő, borzalmas súlyú, és tökéletes hangzású.

Stílusának mind masszívabb ácsolatában a Slachtbeest egy újabb erős gerenda, egyúttal nálam a tavalyi év legjobb debütáló albuma. Kár, hogy nem került előbb a kezembe, simán felfért volna a 2005-ös kedvenceim tízes listájára. A korong további méltatása már csak szarpasszírozás lenne, ezért itt abbahagyom, az olvasó pedig bátran helyezze el gyűjteményében, csalódás kizárva!

(Az írás eredeti verziója a www.heavymetal.hu-n jelent meg, és annak hozzájárulásával került fel a kalkulus.hu-ra.)

hyena. 9 pontot adott a tételre.