Publikálás: 2010.10.25 17:51
Statisztika:
Megtekintve: 334 alkalommal
Értékelve: 1 alkalommal Részletek:
Megtekintve: 334 alkalommal
Értékelve: 1 alkalommal Részletek:
1 x 9 pont
Főoldal - Kategória: > 07. Kultúra > Zene > Zenekarok, zenészek
A tétel
neve: Babos Gyula
neve: Babos Gyula![]() |
| Babos Gyula |
1949. június 26-án született Budapesten. Édesapja hegedűs volt és Babos is hegedülni, majd később zongorázni tanult, habár rövid ideig. 15 évesen viszont már a Futurama zenekarban gitározott, de igazán 1970-től kezdték el megismerni a Kex nevű együttesből, majd onnan kilépve két év múlva a Rákfogóban zenélt 1974-ig. Előtte 1966-ban a Magyar Rádió jazz versenyén első helyezést ért el. Egy évvel később már a dobos Kőszegi Imre zenekarában muzsikált mindössze két évig, majd megalapította első formációját Saturnus néven 1979-ben. Közben, 1977 óta a Liszt Ferenc Zeneművészéti Főiskola Jazz Tanszakának tanára érettségi és tanári diplomácia nélkül. 1985-ben létrehozta a Babos Trio Plusz-t, amit később a Babos Trio váltott fel, melyben Balázs Elemér dobossal és Egri János nagybőgőssel muzsikált együtt.
Diszkográfia
Ultraviola
Kinn és benn
Hungarian Jazz Anthology 1991
Blue Victory
Take 4
Hungarian Jazz Workshop No. 2
Something New, Something Old
Take More
Egyszer volt...
Funky Violin
Hetvenöt perc
Örömkoncert
Variáció
Blues egy trombitásért
Kapcsolódó település, ország, tájegység: Budapest
A tételről írt vélemények
:
:Írja meg véleményét a fenti tételről! Egy felhasználó csak egy véleményt írhat, min. 600 karakter terjedelemben. Kérjük, más véleményére itt ne reflektáljon!
A véleményíráshoz regisztrálni kell!
A véleményíráshoz regisztrálni kell!
Vélemény írásához be kell jelentkezni!
Ütköző zóna
Itt írhat a tételről és a véleményekről is (max 300 karakterig). Regisztrálni nem kell, többször is hozzászólhat!

