hyena. | 2010.10.19 18:07 | hasznosság: átlagos (50%)

Nem tudom, más firkászok hogy vannak ezzel, de én a jó és a hitvány anyagokról írok legkönnyebben, s minél jobb vagy hitványabb egy lemez, annál erősebb a motivációm. Az átlagos, vagy mások által éppen jónak tartott, de tőlem idegen zenék hallgatása közben pedig úgy érzem magam, ahogy az üres monitorra meredek, mintha nyakig ülnék a ragadós sárban. Alig tudom mozdítani a kezem, sehogy sem szaporodnak a karakterek, s közben lázasan dolgozik az agyam, hogy mi lesz a következő anyag, amiről írhatok. Na, hát így voltam az In-Questtel is, amiről jó kritikákat lehet olvasni, én viszont nem igazán tudok mit kezdeni vele.

A belga zenekar jó régen, még a 90-es évek első felében startolt, System Shit néven. Grindcore-ban utaztak és elég tisztességes hírnevet szereztek maguknak. 1994-ben nagy váltás történt: a szó legszorosabb értelmében is szar nevet lecserélték még szarabbra (In-Quest) és átnyergeltek egy másik műfajra: brutális, technikás és elvont death metalt kezdtek játszani. 1997 végén jelent meg debütáló albumuk, s gyorsan komoly hírnevet szereztek a belga és holland szcénán belül. A 2004-es év hozta meg a csapat számára az áttörést, ekkor jött ki Epileptic című lemezük, amit stílusteremtő, progresszív, brutális death metalnak neveztek, és állítólag gyorsan underground kedvenc lett. Nem tudom így van-e, mindenesetre nekem nem hogy nem lett a kedvencem, de még csak nem is hallottam róla.

Na de elő a farbával, milyen is a zene? Nem tudom, a korábbi lemezeikre mennyire illett a death metal címke, mert csak az előzőt, meg az újat hallottam, és nem lettem tőlük annyira lelkes, hogy tovább kutakodjak. Mindenesetre azt elmondhatom, hogy a 2004-es anyag nagyjából tényleg death metal, a mostani már csak alig. Prog. thrash/ death metal, halvány grind beütéssel. Húzós, agresszív és rendkívül változatos zene, van benne minden, talán még döglött egér is, mint a jó müzliben. Ahogy arra a nyakatekert címek (Audiotoxic Binaries, Socioneural Geneticism, stb.) is utalnak, a lemez hangulata elég futurisztikus (talán még az indusztriális jelzőt is rá lehet akasztani), aminek kialakításában a pszichedelikus, elvarázsolt gitárszólóké a fő szerep. Az atmoszféra kicsit eszembe juttatja a Mesugát, de azért ezt nem kell készpénznek venni, mert nem nagyon ismerem a svéd bandát. Mit mondjak még? Jól szól, meg van benne egy csomó érdekes momentum, de összességében nem találom sem igazán átütő erejűnek, sem túl izgalmasnak. Bizony, mióta megismertem az Akercockét, igen magasra került a mérce az újítások értékelésekor.

Persze ettől még el tudnám hallgatni ezt a lemezt, van viszont egy dolog, ami megmérgezi az egész anyagot és garantálja, hogy dicstelen véget érjen a birtokomba került korong. Ez pedig a vokál. Halálosan idegesít ez a fülfájdítóan erőltetett ordítozás, képtelen vagyok két-három percnél tovább hallgatni. Szerintem nagyon nincs hangja a manusnak, s ez akkor lett különösen szembeszökő, amikor meghallgattam az Epilepticet is. Azon a lemezen ugyanis még másvalaki gyötörte a hangszálait. Klasszisokkal jobb volt, öblösebb hangja sokkal inkább passzolt ehhez a zenéhez, de sajna ő lelécelt az Abortedbe.

Az In-Qust elszántan menetel egy ösvényen, amelyről ők szentül hiszik, hogy az extrém metal jövője felé kanyarog. Nekem vakvágánynak tűnik, de biztos sokan szívesen velük tartanak a futuro-tripen. Ők, uccu neki, szaladjanak az In-Quest után, én meg kimegyek tökmagért, meg sörért a konyhába, aztán hallgatok egy kis Brutust.

(Az írás eredeti verziója a www.heavymetal.hu-n jelent meg, és annak hozzájárulásával került fel a kalkulus.hu-ra.)

hyena. 6 pontot adott a tételre.