kalkulus logo

e-mail cím:

jelszó:


regisztráció
Pontozza a tételt!

Eddig:

5.8 pont

Szerintem:
/
A tétel ajánlója:
Belizár
Publikálás: 2010.10.03 22:36
Statisztika:

Megtekintve: 465 alkalommal
Értékelve: 8 alkalommal
Részletek:
3 x 10 pont
3 x 5 pont
1 x 1 pont
1 x 0 pont

Főoldal - Kategória: > 13. Politika, közélet > Politikusok, közszereplők

A tétel neve: Dr. Botka László

Dr. Botka László 1973. február 21-én született. Nős, felesége tüdőgyógyász szakorvos. Három gyermekük van, Zsófia 2000-ben, Veronika 2003-ban, Valéria 2008-ban született.

Diplomát a JATE Állam- és Jogtudományi karán szerzett 1997-ben, 2000-ben szakvizsgázott.
Egyetemista éveiben versenyszerűen vízilabdázott.

A szegediek 1994-ben választották meg először az országgyűlésbe, akkor korjegyzőként, azaz a legfiatalabb parlamenti képviselőként 1994-ben foglal helyet, majd 2002. óta folyamatosan országgyűlési képviselő, az Európai Ügyek Állandó Bizottságának tagja.

1998 és 2002 között a Csongrád Megyei közgyűlés alelnöke. 2002-ben meggyőző fölénnyel lesz Szeged Megyei Jogú Város polgármestere, 2006-ban ugyancsak nagy többséggel újraválasztják.

Nyolc esztendeje vezeti Szeged városát, társelnöke a Megyei Jogú Városok Szövetségének. (forrás: botkalaszlo.hu)

A 2010-es önkormányzati választásokon újból nyert, ami egyetlen más szocialista politikusnak nem sikerült a megyei jogú városokban.

Kapcsolódó weboldal: http://www.botkalaszlo.hu/

A tételről írt vélemények:
Írja meg véleményét a fenti tételről! Egy felhasználó csak egy véleményt írhat, min. 600 karakter terjedelemben. Kérjük, más véleményére itt ne reflektáljon!
A véleményíráshoz regisztrálni kell!
Gyilkos_törülköző | 2011.12.15 18:04 | hasznosság: túl kevés szavazat (0)

Testközelből nem tudom, milyen polgármesternek, de alapvetően jókat hallottam róla. Szeged nagyon sok uniós támogatást kapott, talán a legtöbbet az országban, fejlődik. Tavaly voltam ott és nagyon tetszett a belváros, szerintem az egyik leghangulatosabb az országban. De a szegediek is egyetérthetnek velem, hiszen a Fidesz akkor sem tudta megbuktatni, mikor az egész ország narancssárga lett. Látszik, hogy azért a szegedieket nem lehet becsapni (sajnos a többi magyart igen...)
Vagyis egy sikeres politikus, megnyerő és magabiztos. Nem sok ilyen van most az MSZP-ben, főleg, hogy Gyurcsányék is távoztak. Jogos a kérdés, hogy akkor miért nem ő vezeti a baloldalt? Nagyon várunk egy olyan vezetőt, akit az MSZP-én kívül is elfogadnak, és végre hazavágja (örökre) az Orbánt.

Gyilkos_törülköző 10 pontot adott a tételre.

Értékelje Gyilkos_törülköző véleményét: hasznos vagy nem hasznos



Vélemény írásához be kell jelentkezni!
 Ütköző zóna
Itt írhat a tételről és a véleményekről is (max 300 karakterig). Regisztrálni nem kell, többször is hozzászólhat!

Hümér, 2010.10.04 22:04

A vörös bástya Dugovics Titusza, magával rántja az egész fideszes közgyűlést
 
aaax
aaa