Cotta78 | 2010.08.05 12:04 | hasznosság: hasznos (80%)

J. D. California Rozshegyezője nagyon forog most, köszönet a Partvonalnak, hogy hozzám is elért a hullám. Azt is látom, hogy megosztja a bloggereket és attól tartok ebben nagy szerepe van a Salingerhez vagy a Zabhegyezőhöz fűződő kapcsolatoknak. Bármennyire is szeretnénk ugyanis elkerülni, hogy California könyvét Salingerével vessük össze, ezt onnantól kezdve nem tehetjük meg, hogy az ifjú szerző egyenesen Salingernek dedikálta az - amúgy Amerikában betiltott – könyvét, vagy amikor az első oldalakon olyan kifejezésekre bukkanunk, mint „hervasztó”, „frankón” vagy a kedvencem Caulfieldtől, a „meg minden”. (És ezzel el is árultam, hogy nagy Zabhegyező-fan vagyok, háromszor olvastam a könyvet és ebből kétszer egymás után. A kamaszok kallódó életérzéséről és a nagyvárosi magányról kevés jobb könyv született.) Visszatérve California Rozshegyezőjére és az első lapokra: Mr C. 60 évvel később ébred fel ráncos, aszott bőrbe csomagolva, büdös szájjal és állandó hólyagfeszüléssel. Sokáig tart, mire feltérképezi helyzetét, elmosódott emlékekből próbál kievickélni, feszeng a testében, és ahogy a Zabhegyezőben, itt is arra a döntésre jut: el kell mennie. Az időskori Caulfield problémái ugyanis hasonlóak a kamaszkoriéhoz: nem találja helyét, kapcsolatokat keres és főként önmagát. Kezdetét veszi tehát a bolyongás New York utcáin és ezzel együtt az elmélkedések, megfigyelések. Olykor szabályosan visszatérnek a Zabhegyezőből ismert gondolatok (így a kedvencem is a tóba fagyott kacsákról) és persze visszatérnek, olykor már-már kísértetként a régi szereplők: D. B., Mary, Phoebe, Allie.
A könyvet, igaz néha nagyon patetikusan és erőltetetten, megbolondítja némi posztmodern rafinéria is: az író ugyanis belecsempészte a jó öreg Salinger alakját is a regényébe, ahogy előbb roppant gonoszul, később annál kétségbeesettebben próbál megszabadulni az életére telepedett karakterétől. Salinger California regényében nagyon emlékeztetett arra a figurára, akivé maga Caulfield akart válni, egy fickóvá, aki a magasból nézi, hogyan kergetőznek a gyerekek a rozstáblában. Salingernek azonban rá kell döbbennie, hogy ő maga is egy a kergetőzők közt és igazán még csak szabály sem írható erre a fura fogócskára, ami az élet és ami az irodalom.
Annak ellenére, hogy tartottam attól, nem fog tetszeni California könyve és tény, hogy magán viseli az elsőkönyvesek szenzációhajhászását például azzal, hogy olyan ikonikus figurákat vesz rá gyilkossági kísérletre, mint Salinger, szóval mindezeken túl: én szeretem ezt könyvet, mert érzékenyen szól az elmúlásról, az időskori izolálódásról, ugyanakkor eljátszik az író és a regényhős kapcsolatának olykor egészen bizarr vetületeivel, és még poénok is vannak benne.
Bolyongjatok, borongjatok! Van értelme.

Cotta78 9 pontot adott a tételre.