Cotta78 | 2010.07.04 19:59 | hasznosság: hasznos (75%)

A második kötet két részből áll, amely nagyjából úgy viszonyul egymáshoz, mint az Egy és a Sok. Az első részben névtelen narrátorunk bevezetődik a szalonok világába, mitöbb a hőn vágyott Swann-család közelébe férkőzhet, mely társaság legnagyobb vonzereje az érzéki, vörös hajú Gilberte. A szocializáció egyben csalódások tömegét hozza magával, ugyanis az első kötetben fixnek tartott személyiségjegyek itt a második kötetben egész egyszerűen felcserélődnek, vagy egyenesen átfordulnak ellenétükbe. Gyakorlatilag lemondhatunk a tapasztalatok tartósságáról, fel kell függesztenünk ítéleteinket egy-egy szereplő bemutatásakor, mert előfordulhat, hogy a következő kötetben egészen más lesz a jelleme - mindehhez izgalmas ismeretelméleti eszmefuttatásokat körít Proust, igen mély emberismerettel. A narrátor csalódásai azonban nem csak az emberek megismerésére korlátozódik, ugyanígy le kell számolnia az öncélú esztéticizmussal, amit Bergotte, az író képvisel (bár kétségtelen, Proust nem is veti el Bergotte elveit), hősünk tehát egyelőre felhagy az irodalmi babérok dédelgetésével. Nem is csoda, hisz az elbeszélő figyelmét elsősorban a nők és a nők teste köti le - Gilberte mellett Swann-né vonja bűvkörébe, de Bloch, a felforgató jóbarát támogatásával beavatást nyer a bordélyok világába is. A narrátor mégis Gilberte képét dédelgeti szívében, mondanom se kell, igazából jócskán "mellészeret", sokkal többet törődik az ábrándjaival vagy azon szituációk kidolgozásával, melyekben megkaphatná Gilberte-et, mint magával a hús-vér nővel, így aztán kettejük románca zátonyra is fut.
A második részben a narrátor Balbec-ba, álmai vadromantikus helyére utazik kúrálni magát, és főleg elfelejteni Gilberte-et, ami olyan jól sikerül, hogy alig kerül megemlítésre, helyette az Egy nő (képzelt) szerelmét a Sok nő vágya tölti be. Maga Balbec és a tenger leírása csodálatos, s noha újabb csalódásokkal kezdődik hősünk nyaralása (csalódás a nevekben, a tájakban, a balbeci templom ornamentikájában), mégis minden nagyon pompásan fog alakulni - új barátságokkal, egy új művészi felfogással és sok szép bimbózó lánnyal, köztük a metamorf Albertine-nel.
Ebben a kötetben is voltak kemény flesh-részek, így például Elstir képei egészen lélegzetelállítóak, nem tudom, meg lehet-e festeni azokat a képeket, amelyeket Proust leír, de így is csodálatosak, ahogy a fejemben megalkottam őket. A kötet sokat mesél az elmúlásról is, arról hogy azt szeretjük és arra vágyunk, ami vagy aki épp elvonul mellettünk, alakját homály burkolja és több teret enged a fantáziánknak, mint az érzékelésünknek, noha azt is állítja Proust, hogy érzékszerveinket bizony a fantáziánk határolja be.

Cotta78 10 pontot adott a tételre.