Cotta78 | 2010.03.28 16:35 | hasznosság: hasznos (83.3%)

A könyvről legtöbben csak annyit tudnak, hogy önéletrajzi ihletésű, alakjai szinte egy az egyben megfeleltethetőek a huszadik század első felének meghatározó, francia értelmiségi figuráknak, és valóban, Beauvoir már az első fejezetben olyan tulajdonságokkal ruházza fel karaktereit, hogy szinte idegesítő a felismerés: Henri nem más mint Camus, Dubreuilh Sartre, Anne pedig maga Simone. A regény főként Henri és Dubreuilh politikai elkötelezettségének alakulását, Anne érzelmi válságát és az öregséggel való küszködését ábrázolja, némi kitekintéssel a második világháború külpolitikai helyzetére. Talán így leírva nem tűnik túl izgalmasnak, alapvetően nem is az, mégis van dícséretre, sőt irigylésre méltó is ebben a műben.
Beauvoir igen alaposan mutatja be a második világháború után kialakuló baloldal dilemmáit, egyéni döntések sorozatán keresztül mutatja be, hogyan hathat ki a kapcsolatokra a helyes vagy helytelen politikai döntések sorozata, feszegeti a kérdést: maradhat-e becsületes az, aki politikával foglalkozik. Válasza optimista, de a boldog élet reményétől mindenképp el kell búcsúznia annak, aki politizálásba fog. Henri a művészember dilemmáit ábrázolja, többször választja inkább a regényírást, mint hogy kiálljon egy-egy politikai tett mellett, úgy gondolja, a politizálás megöli a művészi ambíciókat vagy pedig kénytelen alárendelni a közösség érdekeinek (vö. szocialista irodalom), mégis enged Dubreuilh-nek, és újságját átengedi a baloldali S. R. L. szervezetének. Henri viszont nem hallgathatja el a Szovjetunióban működő fegyenctáborok, átképzőtelepek létét, amely végül a baloldal megoszlásához fog vezetni és a jobboldal megerősödéséhez. A kommunisták nyíltan támadni kezdik az S. R. L.-t és hamarosan földbe is döngölik. Dubreuilh képviseli a politikailag elkötelezett, de kevésbé arisztokratikus szemléletű értelmiségit, a tett emberét, aki a távlati jó érdekében a táborokról való hallgatást ösztönzi. Sartre-höz hasonlóan ő is optimistán nyilatkozik kezdetben a baloldalról, az osztálynélküli társadalomról, igazságosságról, de végül a szovjet állapotok hallgatásba, kiábrándultságba kergetik, feladja az S. R. L. igazgatását és visszavonul. A regény végén egyfajta rezignált kompromisszumot kötnek mindketten és új újságot indítanak, de már nincsenek nagyratörő terveik.
Az egyes szám harmadik személyű elbeszélést Anne vallomásai, naplórészletei szakítják meg, az olvasó szinte fellélegzik, a sok politikai diskurzus után szinte kellemes Anne pszichológiai problémáival foglalkozni. Anne a negyvenes éveit tapossa, sikeres pszichológus, nagyon okos, de távolságtartó nő. Lányával, a lázadó, fűvel-fával lefekvő Nadine-nal képtelen kommunikálni, férjével, Dubreuilh-lel kapcsolatuk pusztán intellektuális, számára már kevéssé kielégítő, mégis meghatározó. Miután elfogad egy Amerikába szóló meghívást, megismerkedik Lewis-szal, a sikeres íróval és teste újra életre kell - szenvedélyes szerelem bontakozik ki köztük (újabb kopjafa állítása ez Beauvoir Algren-szerelmének), de a földrajzi távolság miatt az érzés kihűl a férfiban, Anne pedig önnön vélt jelentéktelenségében már-már öngyilkosságba menekül.
A regény hármuk diskurzusai és elmélkedései mellett, még számos más értelmiségi egzisztenciát is bemutat, az elvakult kommunistáktól, az amerikai megváltásban reménykedő jobboldalin keresztül, a monomániás szerelmébe belekergülő, elszigetelt asszonyig - sok-sok élet. És mind boldogtalan. Bizony, az olvasó is azzá válik, nem öröm olvasni a folyamatos illúzióvesztés állapotában élő, halálról lamentáló karakterek monológjait, sokszor vettem észre, hogy elkalandozom és más könyvekről ábrándozom.
A Mandarinok nagyszabású, komoly munka a második világháború utáni értelmiségről, politikai vitákról, az írástudók felelősségéről és asszonyi sorsokról, ugyanakkor mint szépirodalom rettentően sok és vontatott. Szerintem Beauvoir A körülmények hatalma c. emlékirata, ami ugyanezekkel a kérdésekkel foglalkozik, érdekesebben van megírva és vagy kétszáz oldallal rövidebb is.




Cotta78 6 pontot adott a tételre.