hyena. | 2010.03.18 14:02 | hasznosság: hasznos (75%)

A chicagoi Cianide 1988-ban alakult, három tagja a death metal múzeumban dolgozik, mint portás, teremőr és restaurátor. Amint arról a diszkográfia árulkodik, (a sorlemezeken kívül van egy rahedli demójuk, meg egy csomó válogatás albumon is szerepelnek), szakadatlanul tevékenykednek, s munkafilozófiájuk lényege: megőrizni a death metalt olyannak, amilyen az a hőskorban volt. A népszerűséget nem hajhásszák, olyannyira nem, hogy nem is szereztek belőle egy dekát sem. Meglehet, fejlett önkritikával rendelkeznek és rájöttek, hogy kár is lenne megpróbálni.

Ahogy nézegetem a borítót, a következő gondolat körvonalazódik bennem: Amerikában sem gazdag mindenki, sőt olyanok is akadnak, akik versenyt futnak a templom egerével, mint ahogy azt a Cianide tagjai is teszik. Csórikáim képtelenek lévén megfizetni egy grafikust, az énekes ultimátumszerűen közölte nyolcadik osztályos fiával, hogy záros határidőn belül szállítson le egy borítót, aminek a háttere fekete, van rajt ürdüng, fordított kereszt, pentagram, meg namberofdöbíszt. Az engedelmes ifjú másnap, a számtanórán, füzete hátuljába el is készítette a remekművet és voila, már itt is van a kezemben. Persze az is lehet, hogy fölösleges ilyen bonyolult elméleteket gyártani, egyszerűen a neoprimitív a trendi, csak vénségemre elkezdtem hülyülni és ez eddig nem tűnt fel. Így vagy úgy, a borító nagyon gatya, de legalább vicces.

A hagyományokat sokféleképpen lehet tisztelni. Ugyanígy a hagyományápolásért bezsebelhető reakciók is többfélék lehetnek. Ha valaki amulettként hordja a nyakában azt a kitüntetést, amit a dédapa kapott 1917-ben, miután a Piave folyónál egyedül megsemmisített egy talján lángszórós különítményt, dolomitból pattintott szakócájával, azért elismerő hümmögés jár. Ha az illető felhúzza az említett felmenő gázmaszkját, katonaköpenyét és kalucsniját is, s így megy le a térre, akkor kiröhögik és azt mondják rá: ez egy hülye. Ezért van az, hogy míg a múltkor a Blood Red Throne-nak vastag elismerés volt részemről a jutalma, addig a Cianide-ról már nem sok jót mondhatok. A BRT úgy tradicionális, hogy közben megfelel a mai elvárásoknak is, a Cianide meg úgy, hogy bohócot csinál magából, de legalábbis elnéző mosolyra készteti az embert.

Az első néhány percben még tetszenek a mélyre hangolt gitárok, a koszos sound, de lelkesedésemet gyorsan beszippantja a szélsőségesen retro fíling mocsara. Mondhatnám, a Cianide a death metal bojtosúszós hala. Egy élő kövület. A végtelenül egyszerű és banális témák olyan ősrégi zenéket idéznek, mint a Venom és a Hellhammer. Természetesen ezek a maguk idejében igen jók voltak, és most is felnézünk rájuk, viszont ugyanilyet ma már kár mívelni. A dohos, poros riffek keltette apátiából nem tudnak kibillenteni az itt-ott felbukkanó doom-elemek, s az utolsó szám (Wormfeast) sem, ami egy Death-opus, az Infernal Death feldolgozása.

Tetszik, vagy nem tetszik, manapság mindenki versenyez. Még az is, aki nem akar (lásd Cianide), mert a hallgatók úgyis összehasonlítják, azaz versenyeztetik a többiekkel. Sajnos ez a muzsika nem versenyképes; nem jár érte se pénz, se megbecsülés, se hírnév. Persze, ha valaki death metal-nosztalgia partyra megy, az magával viheti a korongot, mert ha a DJ nem találja a sötétben a Scream Bloody Gore-t, akkor jól jöhet.

(Az írás eredeti verziója a www.heavymetal.hu-n jelent meg, és annak hozzájárulásával került fel a kalkulus.hu-ra.)

hyena. 4 pontot adott a tételre.