hyena. | 2010.03.06 10:39 | hasznosság: átlagos (50%)

A skandináv death metal zenekarok a maguk útját járják, akár a többek között az In Flames nevével fémjelzett lityilötyi változat, akár a Vomitory-féle inhumán vonulat mellett kötelezik el magukat. Ebből következően az ámerikai utat választók száma igen csekély, de azért akad ilyen is. Példának itt van a norvég Blood Red Throne, amely a műfaj hagyományos floridai vonalának szellemében nyomul.

A banda 1998-ban alakult, amikor Tchort és Dod együtt zenéltek a Satyricon-ban egy turnén. Morbid nézeteik és a death metal iránti rajongásuk oda vezetett, hogy nekiálltak dobost keresni, majd próbaképpen elkezdtek Deicide, Death és Obituary számokat játszani. Nem sokkal később jöttek a saját anyagok is, az Altered Genesis pedig immáron a harmadik lemezük.

Egy kutyaütő thrash album apropóján nemrég amiatt fikáztam a skandináv zenészeket, hogy már azt sem tudják, hány zenekarban játszanak. Itt kiegészítem ezt azzal, hogy a fikázás nem vonatkozik mindenkire. Bizonyos szint fölött ebbe a trendbe nem lehet belekötni, sőt örülünk neki, hogy a nagy ászokat annyi zenekarban láthatjuk. Viszont egyszerre öt, huszadrangú bandában tényleg fölösleges játszani. (Amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek.) A Blood Red Throne esetében itt van ez a Tchort gyerek (ex-Emperor, ex-Satyricon, ex-Einherjer, Carpathian Forest, Green Carnation), ő tipikusan az eset, akitől jó néven vesszük, hogy úton útfélen beleakadunk a nevébe.

A kissé hosszúra sikeredett intro közben már kezdek izegni-mozogni a széken, amikor végre a húrok közé csapnak a srácok. Tíz másodperc múlva már tudom, hogy végre olyan promo anyag került a kezembe, ami nem söröspohár-alátétként végzi. Újabb tíz másodperc után pedig elégedetten mordulok fel: igen bázze, ez zene. Sötét, gonosz, rideg és erőszakos, ... nem folytatom. Viszont lehet, hogy beírok a zenekarnak, hogy váltsanak nevet: tudnám javasolni pl. azt, hogy Blood Red Club (Vérvörös Bunkó) ugyanis a hatása olyan, mintha rábasznának egy nagyot a fejemre azzal a tömör, 5-6 kilós vasdurunggal, amivel régen öreganyámnál forgattuk szüretek után a szőlőprést.

Tchort iszonyatos riffeket agyalt ki: nem túl bonyolultak, nem különösebben eredetiek, de ez a kutyát sem érdekli, mert az erejük, a húzásuk félelmetes. Nem operálnak semmiféle dallamossággal, meg fogóssággal (hogy rühellem ezt a catchinessből magyarított szót, de én sem tudok jobbat), egyszerűen csak osztják a fájdalmat. Tetszik ez a hozzáállás, nem akarnak beújítani, hanem csak összehozni egy olyan zenét, amilyet a kedvenceik játszanak/ játszottak. Fő hatásaikként a Cannibal Corpse (Chris Barnes-éra), a Gorguts (demo és az első két lemez), a Slayer, a Deicide, a nagyon gyors részeknél meg talán a Carcass ("Necroticism") említhető meg.

A gitárjáték feszes és precíz s nincsen hiba a dobos munkájában sem. A hangzás pazar: a gitárok iszonyú súlyosak, a dob hangzása vastag és természetes, s a basszgitár is frankón hallatszik, ami ebben a stílusban mostanában nem gyakori. Mindehhez jön még Mr. Hustler gyomorból jövő hangja és a hatás olyan, hogy egyetlen death metal fannak sem lehet oka elégedetlenségre.

Az album nálam benn lesz a 2005-ös death metal top 5-ben, számokban kifejezve pedig 8,5-öt ér. Mivel a műfajjal szemben elfogult vagyok és részrehajló, fölfelé kerekítek.

(Az írás eredeti verziója a www.heavymetal.hu-n jelent meg, és annak hozzájárulásával került fel a kalkulus.hu-ra.)

hyena. 9 pontot adott a tételre.