tarkamacska | 2010.02.08 10:44 | hasznosság: hasznos (85.7%)

Nem szokásom sem fantasztikus irodalmat, sem rémtörténeteket olvasni. A Hideg bőrt is csak azért kezdtem el, mert előzetes tájékozódásom során úgy tűnt, hogy ezek az összetevők némi lélekboncolással vannak vegyítve, és nem csak Stephen King, hanem Sartre is hathatott Albert Sanchez Pinolra a könyv írásakor.

A helyszín hátborzongató; egy csöppnyi sziget az Atlanti óceán déli részén, kopár és hideg, mindentől és mindenkitől távol, afféle no man’s land. A menekülő ír főhős épp ilyen helyet keres, hogy egy kicsit elfeledkezzenek róla, ezért pályázik a szigetre időjárás megfigyelőnek. A szigeten furcsa mód nem találják az elődjét, akit le kéne váltania, csak a világítótorony titokzatos és barbár küllemű őrét, aki szóba sem áll az új jövevénnyel.

A hajó továbbáll, a főhős egyedül marad, és elkezdődik a rémálom. Éjjelente hüllőbőrű, emberszerű lények caplatnak ki a tengerből, és vadul ostromolják a házat, majd a főhős – belátva esélytelenségét – bekéredzkedik a jól védhető világítótoronyba, amelynek őre már régóta állja a sarat a támadásokkal szemben. A két szigetlakó kényszerű fegyvertárssá válik, minden erejükkel tizedelik az éjszakánként újra és újra támadást indító hideg bőrűeket. Idáig egy mezei horror-sztori, itt kezdődik a lélekelemzés.

A két férfi mindenben csupa ellentét, Batis egy félállati szinten élő ősbunkó, a főhős pedig– noha az ír polgárháború aktivistája – egy vívódó, analizáló, érzékeny humanista. Ettől azonban még úgy, ahogy kibírnák egymás társaságát, azonban a dolgok végzetesen megbonyolódnak, az ok pedig a régi: Cherchez la Femme! A toronynak van egy harmadik lakója is, egy nő, ráadásul nem is akármilyen, hanem az ostromlók fajtájából. Hogy hogyan került a toronyőr birtokába (ő ugyanis tárgyként kezeli), az nem derül ki, viszont a főhős beleszeret, és jelenléte rádöbbenti arra, hogy a szörnyeket másutt kell keresni. A harcok szünetében egyre többet gondolkodik saját helyzetén, a hideg bőrűekkel való kapcsolatán, a helyzet pedig fokozódik.

A Hideg bőr nem egy egyszerű könyv; sok minden van benne. Kétségbevonhatatlan erényei, hogy izgalmas és elgondolkodtató. Fogyatékossága – szerintem – , hogy Pinol túl nagyot markolt; annyit, amennyit ilyen terjedelemben nem lehet megírni. A szálak egy része kidolgozatlan, elvarratlan, mintha az író sietett volna, vagy egyszerűen tudott mit kezdeni az ötleteivel. Ilyen például a főhősnek az idegenekkel szövődő fura barátsága, a nővel a szerelme, de legfőképpen a könyv vége, amiről nehezen eldönthető, hogy enigmatikus, vagy inkább összecsapott, koncepciótlan.

A Hideg bőrt az irodalmi alkotást a lektűrtől elválasztó zsinóron billegő érdekes olvasmánynak találtam, első könyvnek semmiképpen nem rossz, ajánlani tudom mindenkinek.

tarkamacska még nem pontozta a tételt.