hyena. | 2010.01.06 20:01 | hasznosság: hasznos (75%)

A The Machete egy iszonyú, nehézsúlyú kritikusokat is megrendítő ütéskombinációval mutatkozik be a metal-ringben. A banda kegyetlenül bebüntet ugyanis a nevével, meg a borítójával is. Mi indíthat arra egy finn zenekart, hogy a dél- és közép-amerikai kemény legények szimbolikussá vált munkaeszközét, a bozótvágó kést válassza névként? Persze elismerem, hogy metálabbul hangzik, mint ha mondjuk a finn puukko (kés) és a pensas (bokor) szavakból próbáltak volna fabrikálni valamit, ettől azonban még röhejes marad.

Nézzük a double punch másik elemét, az artworköt! Szent meggyőződésem volt, hogy a Rock katonái és a Pokoli színjáték borítójánál képtelenség hitványabbat készíteni, de láss csodát, valakinek sikerült. Félelmetes, hogy egyesek micsoda igénytelenségre merik ragadtatni magukat, aztán az eredményt, mint egyedit és formabontót próbálják megetetni a néppel. Én az ilyenből nem kérek.

A kiadója által old school thrash metal bandaként definiált The Machete 2003-ban alakult. Összeálltak, hogy egy bulin eljátszanak egy Meshuggah, meg néhány Entombed számot, aztán a jammelést bősz dalszerzés követte: 2004 nyarán jött az első demo, 2005-ben pedig a lemez. A jelenlegi lájnáp (Juha Javanainen /ex-Mind Rot/ - gitár, Santtu Hämäläinen /Mokoma/ - gitár, Teemu Saikkonen - dobok, Tuomo Saikkonen /Mokoma, ex-Mind Rot/ - ének) jól tükrözi a trendet: minden második skandináv alapít három zenekart és mind a háromhoz három side projectet. Remélem, egyszer majd elmagyarázza nekem egy vájtfülű, hogy ez mitől kúl!

Van, aki szerint a The Machete zenéje a Hypocrisy, a The Haunted, a Grope és a Face Down egyfajta keveréke. Szerintem viszont a Bay Area szellemiségét követik (ennyit a zenekritika egzakt és objektív voltáról, muhaha), de az igazság az, hogy engem egyáltalán nem érdekel, hogy ki kit nyúl le az északi thrash bandák közül. Teljesen mindegy, hogy ismerjük-e a plágium forrását vagy nem: ez semmit nem változtat azon a tényen, hogy az egymástól teljesen megkülönböztethetetlen, The Machete-féle skandináv zenekarok száma óvatos becslések szerint is tíz a tizenötödiken.

A finn thrash metalnak nincs túl jó híre, és ha ez megváltozik, annak bizony nem a Regression lesz az oka. Ezt az albumot hallgatva folyamatosan olyan érzésem volt, mintha egy diákbanda ismételgetné őrülten ugyanazokat a parodisztikus elemeket. Néhány percnyi hallgatás után már fintorogtam, vakaróztam, forgattam a szemeimet kínomban. Néhány pillanatra kidugják ugyan a fejüket a vízből, de aztán gyorsan visszatér a dögletes unalom, a monoton zakatolás. Ezek a riffek iszonyú elcsépeltek és a vastag hangzás sem eredeti, hiszen egy csomó modern amerikai thrash banda ezeket a témákat és megszólalást meglovagolva kapaszkodott fel. Úgy tűnik, a The Machete a legjobb példákat akarta követni, de ezekhez a forrásokhoz nem sikerült semmi autentikust hozzátenni. Az egész lemez alatt nem hallunk egy jó tempóváltást, egy kiemelkedő refrént, egy meglóduló szólót. Ezek nélkül a thrash ugyanúgy nem ér semmit, mint a black metal károgás, blast beatek és morbid atmoszféra nélkül.

Nem tudom megjósolni, hol lesz a banda egy-két év múlva, de a dolgok jelenlegi állása szerint egy darabig még névtelenek maradnak (legalábbis remélem). Legnagyobb erényük az, hogy képesek voltak olyan címet választani (Visszafejlődés), amely tökéletesen tükrözi az album tartalmát. Vélhetően ez a jó tulajdonságuk megmarad, ezért ha a következő lemezüknek is hasonló címet adnak, egyből fogom tudni, hogy fölösleges meghallgatni és azonnal oda hajíthatom, ahová való.

(Az írás eredeti verziója a www.heavymetal.hu-n jelent meg, és annak hozzájárulásával került fel a kalkulus.hu-ra.)

hyena. 4 pontot adott a tételre.