hyena. | 2009.12.08 14:45 | hasznosság: hasznos (75%)

"Szerintem az ördög hollandusokat szarik." A mondás az angol haditengerészet egyik tagjától származik, még abból az időből, amikor a két nép kapcsolata nem volt egészen felhőtlen. Nos, ez a bizarr genezis lehet a magyarázata annak a rejtélynek, hogy egy ilyen kis nemzet hogyan képes ennyi átkozott jó - a legelvetemültebb műfajokat képviselő - zenekart rászabadítani a világra. Az idei holland termésből, mint kiválóságokat megemlíthetem pl. a The Monolith Deathcult, vagy a Mangled albumát, ezen kívül itt a Prostitute Disfigurement, amelyet szintén érdemes elővenni egy lemezismertető erejéig.

A banda 2000-ben indult Disfigure néven. A második koncertjük után felajánlottak nekik egy lemezszerződést és immár Prostitute Disfigurement név alatt 2001-ben meg is jelent debütáló albumuk, az Embalmed Madness, amit a nagy sikerre való tekintettel 2004-ben újra kiadtak. 2003-ban jött a Deeds Of Derangement, amelyen a korábbi dobgép helyett már szerves dobos gyilkolta a bőröket, most pedig kezemben a banda legutóbbi szonikus csapásmérő eszköze, a Left In Grisly Fashion.

No, lássuk a medvét! A Body To Ravage baljós zörejek után igen izmos riffekkel és blastbeatekkel alapozza meg az album hangulatát. A zene nagyon tökös és más bandákkal nehezen rokonítható death metal, grind beütéssel, nem túl vastag, inkább éles és gonosz hangzással. Van itt minden, amire a magamfajtának fáj a foga: kegyetlen sebesség remek tempóváltásokkal, eszeveszett gitár- és komplex dobtémák. Ki kell emelni, hogy a srácok telepumpálták a lemezt fogós, megjegyezhető motívumokkal, ezen kívül már az első számnál nagyon elcsodálkoztam a rendkívül hangulatos és meglepően harmonikus gitárszólón, amelyből majdnem mindegyik számba jutott. Kedvencem a nyitó és a címadó dal, mindkettő leállásokkal megtűzdelt, "dallamos" szólóval és markáns motívumokkal felturbózott szerzemény; koncerten azonnal felismerném ezeket. Visszakanyarodva az album legelejére, a tekintélyt parancsoló kezdés után, amikor az ember elkezdi dörzsölni a kezét, hogy micsoda fain, technikás death metalt fogott ki, kemény orrbavágással ér fel, amikor az énekes bemutatkozik: úgy röfög, mint egy párzáshoz készülődő kan disznó. Mintha valami kutyaütő brazil vagy mexikói porn gore brigád énekese egy heveny alkoholmérgezés közepette betörne valami lepattant stúdióba és ott akcióba kezdene. Tény, hogy a death metal bizonyos vadhajtásaiban ez elég általános, de egy ilyen kifinomult zenével párosítva sokkoló és nehezen emészthető kombót eredményez. Néhány számban egy hajszálnyival változatosabb az ének, de alapvetően az egész lemezre az a vokális rémálom nyomja rá bélyegét, amivel a kezdetekkor szembesülhettünk.

A lemez igén szélsőséges kritikákat kapott, aminek oka természetesen az ének. Volt olyan kritikus, aki a 10-es skálán 9,5-öt adott rá és volt aki -10-et, amiatt átkozódva, hogy ilyen penge zenét hogy lehet ezzel az igénytelen vokállal tönkrevágni. Elismerem, hogy nem könnyű eset a P. D.. Számomra viszont éppen attól a feszültségtől különleges, amit a precíz hangszeres vandalizmus és az ordenáré gurgulázás össze nem illősége gerjeszt. Ezt a príma egyedi vonást pedig kár lenne feláldozni a nagyobb népszerűség kedvéért, tehát nekem jó a P. D., ahogy van, nem kell ide másik énekes! Mehet a 9 pont!

(Az írás eredetileg a www.heavymetal.hu-n jelent meg, és annak hozzájárulásával került fel a kalkulus.hu-ra.)

hyena. 9 pontot adott a tételre.