Cotta78 | 2009.11.23 09:43 | hasznosság: hasznos (83.3%)

A könyv egy hosszú vallomás, utóbb kiderül: egy sírkertben, Eszter a nehéz körülmények közt felcseperedett, szeretethiányos, bizalmatlan lány igen korán elkezdi játszani szerepeit, mellyel mindenki eltávolít magától. Játszmáinak felhajtóerőt mégis leginkább az irigység ad, melynek szimbólummá növesztett figurája az éteri tisztaságú, ártatlan, örökké védelmezett és óvott Angéla (beszélő név!). Eszter egyre elboruló elméjében, ahol már nem tud különbséget tenni valóság és szerep között, Angéla jelképezi azokat az embereket, akiknek minden az ölükbe hull, akiket mindenki védelmez, mert törékenyek és ez ádáz dühöt, őrült féltékenységet generál Eszterben, akinek sorsa lépten-nyomon, szinte fátumszerűen összefonódik ellenpólusával, többek közt az egyetlen ember, aki iránt érez is valamit, épp Angéla férje. Eszter folyamatosan elnyomja vágyait és valódi érzelmei helyett valami egészen elképesztő hazugságkonstrukciót alkot (ebben a szerepjátszásban olyannyira tehetséges, hogy ünnepelt színésznő is lesz egy csapásra), a többség pedig be is dől ezeknek az álarcoknak, ami csak még jobban hergeli narrátorunkat. Lassan, de biztosan elveszti saját kontúrjait is: „Nekem nincs arcom, nincsenek vonásaim, minden összemosódik rajtam, amíg ki nem festem magam; csak maszkjaim vannak, nincs is fejem.”
Hogy hová vezet egy ilyen pusztító személyiség szerepjátszása, milyen tragédiákat idéz elő – mindezt leírja Szabó Magda a maga páratlanul szép, húsbavágó, félelmetes mondataival, hogy csak nyeljük a könnyeinket és félünk. Magunktól.

Cotta78 10 pontot adott a tételre.