Cotta78 | 2009.11.04 15:11 | hasznosság: hasznos (72.7%)

A Fancsikó és Pinta novellái (olykor inkább novellácskái) napfényesek, derűsek, visszarepít minket a gyerekkor fikcióval dús világába, ahol akár képzelt barátok segítségével lehet biztonságosabbá, kiszámíthatóbbá tenni a tárgyak vonalait, a jelentések csúszkálásait és különösen a felnőttek viszonylatait. A narrátor két fura figurát talál ki magányában: Fancsikót és Pintát, akik „okos és lusta, buta és lelkes kis srácok, akik időnként mesélnek, hazudnak, leteremtik a szülőket, ha kell megalázzák őket, ha kell, megsimogatják arcukat, mindezt azért, hogy egyensúlyban tudjanak két életet tartani, mert erre a felnőttek a SOKMINDENFÉLE-ELFOGLALTSÁG miatt nem képesek.” Az egyensúly, a családi harmónia megteremtésére való törekvés az egyik központi motívum (Leitmotiv – mondaná EP, imádom a germanizmusait (ebben a veszettül anglomán világban)), hisz édesapa és édesanya persze rögtön az első darabban máris veszekedik (a veszekedés fátylai lassan beborítják a másik szobában lődörgő gyereket) és persze elérkezik a végső ajtócsapkodás pillanata is, a válás. Az elbeszélő ezalatt két barátjával igyekszik felfejteni a szavak rendjét, melyet a felnőttek építenek köré, hogy ne szembesülhessen a valósággal (bár a valóság, a tárgyak határai is egymásba mosódnak, így teljes a bizonytalanság – létezik-e lényeg egyáltalán): a madzag, ami két részből áll (apa, anya) úgy tűnik, inkább körbetekeredik, önmagára hurkolódik, minthogy szép rendet teremtsen az események és kapcsolatok között.
Nagy élvezettel olvastam ezt a könyvet, lírai, pontos mondatok, melyek fölött olykor átvonulnak a vészterhes felhők, Esterházy itt is (már) elegáns, egymásra boruló, önmagukat (is) firtató mondatai, tipográfiai leleményei (pöttyös labda valódi (?) pöttyökkel) és nem utolsó sorban poénjai most is beváltották a hozzá fűzött reményeket.

Cotta78 10 pontot adott a tételre.