joszif | 2009.10.20 19:36 | hasznosság: hasznos (66.7%)

A 80-as évek elején kezdtem el dolgozni az elsõ szakmámban felvonószerelõként. Ha a kötelezõ havi karbantartásokkal készen voltunk , csak akkor volt feladatunk, ha a liftünk meghibásodott és bejelentették. Volt, hogy naphosszat arra vártunk, hogy szóljanak. A nagy ráérõ idõnkben próbáltuk magunkat elfoglalni valamivel.
Akkor még nem volt Magyarországon ekkora választék villantókból. Mivel a szivarólom már akkor is fogós, balinozó szerszámnak számított, az egyik kollégámmal elhatároztuk, hogy öntünk magunknak ilyet; hogy forrasztani is lehessen, kevertünk az olvasztott fémbe cint is. Mivel hengerformára sikerült önteni, ezért saját kezûleg reszeltük kúposra a két végét. Azért írom le ilyen részletességgel, mivel az egész délelõttöt ezzel töltöttük és –mondhatom- nem kis munka volt. Reszelés után fúrás következett a két végébe , majd egy-egy horog illetve a karabiner tartó szemeket forrasztottuk a furatokba, amit réz vezetékbõl hajlítottunk. Már csak a festés volt hátra, fehér és piros festékbe mártott gyufaszállal pöttyöket tettünk rá. Két mintadarab készült: egy a kollégának, egy nekem. Azután bekerült a hátizsákomban lévõ szerelékes dobozom egyik rekeszébe a többi hasonszõrû társa mellé.
Már jó pár hete lapult kipróbálatlanul a táskámban. Nyár volt és olyan meleg nap, hogy a vízparton az árnyékban izzadtam. Kiskundorozsma Sziksóstaván , benn a félszigeten horgásztam. Az egyébként igen jó pontyos, amuros vízben szép nagy busák , harcsák sõt csukák is éltek. Ám ha nem jött a nemes, kárászt azért mindig fogtunk. Ez a nap azonban kivétel volt, most még az sem jött. Teljesen süket volt a víz. Ahogy telt az idõ, úgy párologtak a horgászok is a partról. Átmentek a strandra, vagy hazamentek ebédelni. Én viszont jól elvoltam magamban is. Miután a halakkal nem volt szerencsém, elgyönyörködtem az énekes madarak egymással incselkedõ trillájában, a mellettem sütkérezõ fürgegyíkban és egyáltalán csak úgy, jó volt nézni a nyugodt víz ragyogását. Csillogott, villogott, sziporkázott a tó. Ez az ékszer akkor és ott az enyém volt. Késõ délután elkezdtem pakolni a cuccomat, készülvén hazafelé. Már szinte összepakoltam mindent, amikor észrevettem a dobozban a szivarólmot! Hopp, jött a gondolat : most kipróbálom, hogy mozog a kis „fehér-piros pöttyös”. Keresgélni kezdtem egy drilling után, de amilyen szerencsém van kifogyott a készlet és én nem pótoltam, pedig – mint tudjuk – a horog nélkül nem mozog úgy, mint egy kishal, hiszen nincs farok rész. Nicsak találtam mégis egy õsrégi hajlított dupla horgot! Hogy honnan került hozzám nem tudom, de most nagyon megörültem neki. Mégiscsak lesz próba ! Felraktam hát egy pici karikával és már repült is be a vízbe. Alig tekertem néhányat az orsó karján, mikor éreztem, hogy leakadt. A sekély vízben gyorsan leért az aljára a mûcsali. Hamár annyit dolgoztam rajta, hát nem hagyhatom ott veszni ! Fõleg hogy még nem is láttam mozogni. Mivel fürdõgatyában voltam, már lábaltam is befelé. A fejembe nyomott fehér kalapban óvatosan közelítettem az elakadás helye felé. Amikor odaértem, a derékig érõ vízben, elég hamar sikerült kiakasztanom a fogva tartó növényzetbõl. Feltekertem a maradék zsinórt és mielõtt elindultam volna kifelé, eszembe jutott, hogy innen egy közepes dobással elérhetném az úgynevezett harcsaárkot.
A helyi öreg horgászok szerint van a víz közepén bent egy medertörés. Akik harcsára mentek, mind e hely felé dobáltak szürkületkor. Át sem gondoltam igazán, már repült is a mûcsali. Még a levegõben volt, mikor eszembe jutott, ha ott leakad, oda már nem merek bemenni érte, nem ismerve a mederviszonyokat.
Felkapó kar átvált, zsinór kifeszül és az ólom már csobban is. Megint csak alig tekerek párat. TUKK ! Bólint nagyot a bot. A fenébe, csak nem! Leakadt ! Megfeszítem a damilt, görbül a botvég… és reménykedem. Nicsak, lassan egyenesedik a spicc. Megint feszítek rajta és érzem lassan jön felém. A végén olyan nehéz holt súlyt érzek, mintha egy nagy vízzel teli zsákot húznék magam felé. Teljesen gyanútlan vagyok. Csak akkor lepõdöm meg, amikor abbahagyván a csévélést a feszülõ zsinór komótosan továbbszeli a vizet elõttem. Meglepõdve belehúzok és a felszín alatt a homályos vízben egy sárga foltot látok elúszni a hasam elõtt. Mivel a hal nyugodt maradt, az volt az elsõ gondolatom : Biztosan belehúztam kívülrõl egy kb. másfeles pontyba. Úgyhogy nem is nagyon izgultam. Mint az utcán a kutyával a pórázon, úgy sétáltunk mi is a part felé a derékig érõ vízben. Szépen engedte, hogy jobbra, majd balra terelgetve magam elõtt közeledjünk a helyem felé. Mikor már csak combközépig ért a víz, elérkezettnek láttam az idõt, hogy megnézzem, mit is akasztottam. Körülbelül három méterre voltunk a parttól. Bal oldalról húzom magam felé. Oda ér elém a zsinór, nyugodtan megfeszítem ( na lássuk a medvét! ) Hirtelen kibukkan a feje. JESSZUS ! Egy nagy krokodil pofa, rengeteg foggal a szájában, mind a háromnegyed méterével, elúszik a lábam elõtt.
Hoppá ! Most vadult be elõször, úgy tûnt csak ekkor kapott észbe igazán. Ha a fékem nincs jól beállítva, már oda is lenne.


- Nagyon jól elvoltam itt lent a biztonságos félhomályban. Annyi étel között, hogy csak kitátottam a szám és szinte magától beleúszott az ebéd. Ma meg fáj a fejem ebben a nagy melegben. Biztos front van ! Most hogy bekaptam ezt a pöttyös izét , a fogam is megfájdult. Már megint beszorult a fogaim közé a kaja. Hiába így jár az akinek sok van, ráadásul több a sorban…. Érdekes , most jövök rá, nem is úszom, mégis haladok. Ha kábán is, de követem a húzás irányát, nem is fáj annyira. Nézd már, mit keresek ilyen közel a parthoz, itt már szinte elviselhetetlen meleg a víz! Na, húzzunk innen vissza a mélybe!.... Hé, ez fáj ! Mi ez ? A fejem a levegõn van. JESSZUS ! Ez Õ ! Na tépés! El innen ezerrel !

A második kirohanás is igen heves volt, de megint sikerült odakurbliznom magamhoz.
Belém hasított a félelem. Ha sokat hagyom harcolni, a pelenka hajlított kettes horog még kihajlik és elmegy.
Határoztam, lesz, ami lesz! Mikor harmadjára odahúztam, és a feje elõttem kibukkant a vízbõl, az egyik kezemmel elkaptam a kopoltyújánál, a másikkal eldobtam a botot. Most már két kézzel szorítva a halat szaladtam ki vele a partra. Még egy lépés. Már kinn is vagyok a vízbõl. Hanem az erõs hal rúgott egyet magán és húrként pattant ki a kezembõl. A földön dobott egy szaltót és inkább csak hallottam, mint láttam, hogy a horog eltörik. Már semmi sem tartotta vissza a nagyhalat attól, hogy visszaszökjön az éltetõ elemébe. Mint a tigris, úgy vetettem magam a csukára. Magamhoz szorítva az állat sikamlós testét, „ezerrel” rohantam vele a biztonságos félsziget belseje felé.
Végre meg van ! Csak most kezd el remegni kezem-lábam. Gyönyörû hal! Egy kissé talán kövérkés, ami nem is csoda, hiszen nagyon sok ezüst kárász van ebben a tóban ! Lemérem : 72 cm hosszú és majdnem 4 kg ! Még most sem akarom elhinni, hogy ezt a nagyon szép tigris csíkos csukát nyár közepén, rekkenõ hõségben, saját készítésû (!) balinozó ólommal, hitvány hajlított dupla horoggal fogtam.
Nem semmi ! Ekkor lihegve érkezik a túlsópartról egy srác, s kérdi – ugyan mit fogtam ? Mutatom ! Tátott szájjal nézi! Elmeséli, hogy a nagyapjával csak annyit láttak, hogy ott bohóckodom a vízben derékig állva, fehér kalapban, majd egyszer csak lecsapok a vízbe és pusztakézzel kikapok egy hosszú, fehér hasú halat. A tükrözõdõ víztõl nem látták a cseh üvegbotot a kezemben. Ezért rohant hozzám hitetlenkedve. Most viszont gyorsan gratulált és szaladt vissza a nagypapához, hogy neki is elmesélje a történteket. Türelmetlenül összedobáltam a cókmókot. A hal már nem fért a hátizsákba, ezért szákban vittem a kezemben, karikára görbülten. A strandon keresztül mentemben sokan megállítottak. Nagyon büszke voltam ! A félverseny biciklim kormányára tudtam csak felerõsíteni, ugyanis a nagyhátizsák a kis csomagtartót teljesen elfoglalta, a botok pedig a vállamon voltak átvetve. A hazafelé vezetõ úton tekertem önfeledten, mikor lassan beelõzött egy busz. Látom ám, hogy nem csak a sofõr, hanem az utasok is tátott szájjal bámulták a zsákmányom.
-Na ez volt a napom méltó befejezése!

joszif 10 pontot adott a tételre.