Tudesky | 2009.10.21 20:55 | hasznosság: hasznos (66.7%)

Az örvös pekari,Dél-Amerika természetes vaddisznója.
Ami különlegessé teszi,az a falkaszellem.Kis termetüket,rendkívül heves természettel pótolja.A hazai vaddisznók között,csak a kocáknál figyelhető ez meg,amikor védik a kis csíkoshátú malacaikat.A pekarik között ez odáig fajul,hogy az elhullott társukat is védik a ragadozók elől.Nem véletlen,hogy némely Dél-Amerikai indián törzsek közöt az volt a férfivá avatás szertartás egyik mozzanata,hogy el kell ejtenie egy örvös pekarit,és haza kell vinnie.Tudjuk,hogy a Dél-Amerikai törzsek nem éppen a nyugodt vérmérsékletükről voltak híresek.Az állatkertben is Úgy kell kihozni az elaltatott állatot,hogy több ember megy be hozzájuk terelőpajzsokkal,vagy lapátokkal.Én úgy hallottam,hogy egy alkalommal a vaslapátot is átharapták.szóval elég erős fogaik vannak.és nagyon gyorsan tudják járatni a szájukat.A másik probléma velük,hogy nem kifejezetten félénk állatok.Főleg,ha ott a konda mögöttük.Rendkívül szívósak.A kanok harcok során elég csúnya sebeket tudnak egymáson ejteni,de mindenféle nehézség nélkül kiheverik a hatalmas sebeiket.
A nyugdíj viszont nem kifizetődő.A kiöregedő kanokat a konda elüldöz magától.Ha nincs lehetősége(mint pl állatkertekben),akkor a konda kivégzi.
A beteg kismalacokat is megeszi a konda.Színtiszta protein,és a természetben,nincs pazarlás...

Tudesky még nem pontozta a tételt.

joszif | 2009.10.19 16:33 | hasznosság: átlagos (50%)

A Pekari kis növésû vaddisznó, amelyet hegyes dárda szerû agyarai ellenére igen szeret ebédre elfogyasztani a jaguár. Nálunk épp ezért külön tartjuk õket. .Elmesélnék velük kapcsolatban egy aranyos sztorit, ami még régebben történt és akár azt a címet is adhatnám:- hogy a Pekarik és az ovisok!
No a pekarikat etettem éppen, ami úgy zajlik, hogy két zöldséges ládát teli raknak a konyhásaink mindenféle finomsággal, különbözõ zöldségekkel,gyümölcsökkel, kenyérrel, szemes kukoricával és darával. Az egyik ládával beleszoktam önteni a vályújukba, ami a házuk elõtt van (ez az éjszakai szállásuk). A másik ládával pedig mindig felmegyek a látogató út mellé és onnan szóróm be a kerítésen keresztül a külsõ kifutóba. Az nap a második ládában adományból származó öreg tejes kukorica volt zömiben. Szóval neki kezdtem dobálni a gyülekezõ pekariknak a kaját, mikor pont odaért egy óvódás csoport Fél füllel hallom ám hogy az egyik kissrác mondja az õt kísérõ nevelõnek. Õ is szeretné etetni ezeket az aranyos malacokat. Kérd meg a bácsit, mondta az óvó néni. A kisfiú bátran utat tört magának az ovis társai között hozzám. A szemem sarkából figyeltem õt, de mind a két szemem kikerekedett miután ez a kis ember imígyen szólított meg.:- Uram! – adhatnék én is kukoricát az állatoknak? Mivel nagyon megtetszett a bátor és udvarias kis emberpalánta ezért azon-nyómban a kezébe nyomtam egy fél kukorica csövet. Természetesen erre az egész ovis csoport kórusban hogy:- Én isz, én isz, én isz!!! Innentõl kezdve nem gyõztem ketté törni a kukoricát, és a kis kezekbe elosztani. A pekarik pedig élvezettel csámcsogták be a kukoricabombákat. Néha eltalálták az étkezõ állatokat amit õk szinte fel sem vettek.
Ezeknek a még romlatlan kisembereknek az empátiájára jellemzõen egyikük máris felkiáltott. – Jaj, én eltaláltam azt a szegény pocát, most mit csináljak?! Minden szem rám meredt!!! A három óvónõ épp úgy nézett mint a sok kis rémült tekintet. Tudjátok mit? Mondjátok azt ha véletlenül eltaláljátok õket hogy: BOCS MALAC NEM AKARTAM! De jó hangosan , hogy meg is hallják. Nem telt el szerintem még két másodperc sem, mikor egy szép szõke,kékszemû kishercegnõ tiszta csengõ hangon felkiáltott: - BOC MAJAC NEM AKAJTAM!!!
Hát nem fantasztikusan imádni való kisteremtéseknek engedtem meg, hogy együtt etessük meg az én dél-amerikai malackáimat?!

joszif 9 pontot adott a tételre.