Belizár | 2009.10.16 20:53 | hasznosság: hasznos (100%)

Vér a pucában

Alapjában véve teljesen alulművelt vagyok fociügyben. A magyar röhejbajnokság meccseit tinédzser korom óta nem követem. A multimilliárdos klubok csatározásai rohadtul nem érdekelnek, még szurkolni sem tudok egyiknek sem, annyira elvesztették a nemzeti karakterüket, stílusukat a csapatok az elmúlt 10-15 évben, és csak idegesít, mikor olyan híreket hallok, hogy egyik, vagy másik sztárt annyi pénzért adnak vesznek, amiből egy országnyi afrikait lehetne az éhhaláltól megmenteni. Egyedül a világ- és Európa bajnokságok döntői voltak képesek lekötni. Ahol csak egy valami hiányzott, de az nagyon: hogy magyar csapatnak szurkolhassak. Az elhibázott doppingtaktika szülte mexikói hatos óta a magyarokat tripla turáni átok lapítja a béka segge alá, amelyből képtelen vagyunk feltápászkodni. Jöhettek szuperedzők, itthoniak és külföldiek egyaránt, de egyik sem volt a képes arra a csodára, hogy a szarból aranyat formáljon. Egyszerűen el volt cseszve az egész, már az alapoktól. Az alapoknál a testnevelést és tömegsportot értem. Már a 80-as években száműzték a focit az iskolákból, a tornaórákról, tudományos szempontok szerint erőltetve a kézi-, kosár- és röplabdát. Ahol nincs tömegfoci, ott nem is tűnhetnek fel a tehetségek. Szemben mondjuk Brazíliával, ahol fociügynökök járják tömegével a grundokat, hogy csiszolatlan gyémántokra leljenek a sok lurkó között. Így hiába papoltak vagy 30 évig itthon is az utánpótlás nevelés fontosságáról, gyakorlatilag nem történt semmi, a magyar foci pedig zuhant tovább a mélybe. Tudomást nem véve arról, hogy a labdarúgás a világ legnépszerűbb sportja, hatalmas pénzek rejtőznek benne. Ráadásul sokkal többet tesznek a nép lelkületének jobbítására, mint száz Eu-s pénzből gründolt kormánypropaganda-kampány. És mi ugyan lehetünk büszkék arra, hogy mekkora ászok vagyunk vízilabdában, meg kajakban és kenuban, a világ erre nem figyel. Mert a foci az, ami valamit is számít.

Végre aztán valakik felismerték, hogy ezt lehetne másképpen is. Természetesen nem az állam volt ez.... Mindenesetre létrejöttek a futballakadémiák, ahol válogatott kölyköket neveltek nyugati mintában a focira. Idő kellett ugyan hozzá, de most beértek az eredmények: az U20-as csapat meglepetést meglepetésre halmozva menetelt a világbajnokságon, kis híján a döntőbe is bejutva. Ez a csapat más, mint amit kénytelenek voltunk megszokni, és jogosan szidni. Kezdve azzal, hogy első mérkőzésükön, nagyon pocsék játékkal kaptak egy hatalmas pofont. A megszokott reakció a többi mérkőzést tekintve a beszürkülés, a totálisan defenzív játék lett volna. De láss csodát, a magyar csapat megújult, szárnyakat kapott, és úgy menetelt előre, mint vagy 30 éve senki. Számtalan esetben padlóról felállva hozták vissza a meccseket, amit magyaroktól nem láttam még (amikor láthattam volna, akkor még nem éltem). Talán ez a bátorság és lelki tartás a legnagyobb erénye a válogatottnak, a kétségtelen technikai tudáson kívül. Hatalmas izgalmat hozott minden meccsük, élvezet volt nézni és szurkolni nekik. Még a Ghána elleni vereség is utolsó percig nyílt volt, minden szégyen nélkül kapott ki a csapat. A bronzmérkőzés is hozta a várt izgalmakat, no meg a menetrendszerű feltámadást. Csodálatos volt!

De jön a súlyos kérdés: mi lesz tovább? Voltak már reménykeltő tehetségek, akik idővel beleszürkültek az európai középmezőnybe. Gondoljunk csak Királyra, Lisztesre, Gerára… Nem szabad, hogy Koman, Németh, Gosztonyi és Gulácsi, vagy a többiek is erre a sorsra jussanak! Szerintem az olimpiáig egyben kéne tartani a csapatot, persze edzőstül, majd egy az egyben átvinni őket a felnőtt válogatottba. Arra kellene ügyelni, hogy olyan klubokhoz kerüljenek, ahol játéklehetőséghez is juthatnak. Inkább legyen valaki nagyágyú egy másodosztályú angol csapatban, mint padon ülő senki az élvonalban.

Ez a csapat az ország kincse, eltékozolni nem szabad őket!

Belizár 10 pontot adott a tételre.