Cotta78 | 2009.10.08 09:26 | hasznosság: hasznos (75%)

Nekem Iránról mindig egészen sztereotipikus elképzeléseim vannak: csadoros nők, szakállas férfiak, iszlám szigor – ilyesmik. Aztán olvastam a Persepolis-t, ami egy klassz képregény és számomra reveláció értékű volt mindaz, amit megtudtam az iráni történelemről és az iráni életről (tök jó, hogy ezt nem kell leírnom, mert ’egy ember’ megtette a blogjában: http://konyvekplusz.blogspot.com/2009/06/marjane-satrapi-persepolis.html). Kiderült, hogy imádják Michael Jacksont és a Doorst, rajonganak a jó filmekért és Azár Náfiszi A Lolitát olvastuk Teheránban c. könyvéből arra is fény derül, hogy mennyire élvezik az angol irodalmat és két pofára zabálják a kávés fagyit.
A könyv valójában Náfiszi, egy angol irodalmat tanító értelmiségi nő emlékirataiból áll össze, négy fejezetét négy legkedvesebb írója köré tematizálja: Nabokovhoz, Fitzgeraldhoz, Henry Jameshez és Jane Austenhez. Náfiszi az Iráni Iszlám Köztársaság megalakulása után, feladva állását, egyfajta olvasókört szervez, melyen angol/amerikai regényeket tárgyal hét tanítványával, beszélgetéseikből az izgalmas interpretációk mellett az iráni nők és értelmiségiek szörnyű sorsa, rettegéssel teli hétköznapjai is kikerekednek, a könyv mégsem panaszkönyv, s bár sokszor elpityeredtem, valahogy mégis reménykedő/keltő a vége.
Az első fejezet még a Köztársaság előtti liberális időkre emlékszik vissza, amikor szabadon hozzáférhetőek voltak a nyugati irodalom gyöngyszemei, kendő nélkül járhattak a nők, az egyetemen koedukált csoportokban tárgyalhatták meg olvasmányaikat a hallgatók, és nem kellett lépten-nyomon attól tartani, hogy egy kikandikáló hajfürt miatt megvesszőznek vagy szüzességi vizsgálatok sorának vetnek alá. Az olvasókörön minden nő megszabadul kötelező ruhadarabjaitól, „színekben törnek ki” és megalkotják a maguk Woolf-i saját szobájukat – engem nagyon megragadott ez a bizalmas légkör, hasonlított a mi olvasókörünk estjeire. Ezek az órák jelentették a lányok és Náfiszi számára is a határtalan szabadság lehetőségét egy olyan országban, amely minden választási lehetőségtől megfosztja polgárait, ahol a filmek főcenzora vak (hangfelvételről cenzúráz) és ahol a gyerekek kényszeresen jelentenek szüleiknek illegális (erotikus) álmaikról. (Minden, amit Iránról olvastam ezekről az időkről Orwell és Zamjatyin disztrópikus világát juttatta eszembe.)
Teljes szöveg itt olvasható:
http://konyvkukac.freeblog.hu/archives/2009/10/07/Fikcio_es_valosag_Iranban/

Cotta78 10 pontot adott a tételre.