Otto Katz tábori lelkész | 2009.10.05 20:14 | hasznosság: hasznos (75%)

Régi kedvtelésemre, zenei webzine-ek olvasgatására, új zenék felkutatására egyre kevesebb időm jut, ezért rengeteg jó anyag van, ami csak évekkel a megjelenése után kerül a lejátszómba. Ilyen ez a 2005-ben megjelent lemez is. A Subterrán olvastam róla, jellemző módon az együttes 2009-es anyagáról szóló kritikában, amelynek szerzője úgy emlegette a War Metalt, hogy „bármelyik Marduk-anyagot miszlikbe tudja szedni”. Ennyi nekem elég volt, hogy felcsillanjon a szemem, mert bár mostanában nem ezeken a vizeken lapátolgatok, de a La Grande Danse Macabre-t félévente azért előveszem.

A Cobalt kétszemélyes amerikai zenekar (bármilyen hihetetlen, az USA-ban is van black metal, és nem is rossz), a War Metal metal pedig a debütáló albuma. Klasszikus első lemez: híján van mindenfajta opportunizmusnak, sallangnak, kacskaringónak. Egyértelmű a tematika, és direkt a megközelítés: háborúról szóló vad, gyűlölettel teli zene, a stílusra gyakran jellemző patetikus felhangok nélkül. Gyorsasága, agresszivitása ellenére könnyebben fogyasztható a true norvég anyagoknál, mivel a zenészek egyik szemükkel folyamatosan az abban az időben reneszánszát élő thrash felé kacsintgatnak.

Az ének egy átlagos fröcsögés-károgás, viszont a gitározás nagyon erős, a hangzás és a témák terén is. Utóbbiak nagyrészt az említett thrash-motívumoknak köszönhetően markánsak, jól követhetőek, ami a stílusnak amúgy nem éppen a védjegye. A dobolás is remek; szerencsére ekkortájt már ebben a műfajban sem volt ciki pontosan és ötletesen kalapálni. Igen jó húzása van a lemeznek; az Angelfangsnál még a léggitárt is beizzítottam, amire így, vénülve már igencsak ritkán kerül sor. Príma lemez, ha több ilyen kerülne a kezembe, talán nem is gondolnám, hogy hanyatlik a stílus.

Otto Katz tábori lelkész 7 pontot adott a tételre.