kalkulus logo
e-mail cím:

jelszó:


regisztráció
pontozd a tételt

eddig:

9.4 pont

szerintem:
/
A tétel ajánlója:
kispók telefonja
publikálás: 2009.09.25 20:31
statisztika:

megtekintve: 437 alkalommal
értékelve: 8 alkalommal
részletek:
4 x 10 pont
3 x 9 pont
1 x 8 pont

Főoldal > 07. Kultúra > Film > Színészek, rendezők

Bujtor István

(Budapest, 1942. május 5. – 2009. szeptember 25.)

Bujtor István magyar színművész, filmrendező és forgatókönyvíró. Frenreisz István néven látta meg a napvilágot, amit színészpályája elején változtatott meg. Testvére volt Frenreisz Károly zenésznek, féltestvére a már elhunyt Latinovits Zoltán színésznek.

1965-ben diplomázott a Közgazdaságtudományi Egyetemen, ahol többek között Medgyessy Péternek (a korábbi miniszterelnöknek) is évfolyamtársa volt. Egy év múlva a színészet felé fordult és a győri Kisfaludy Színházhoz szerződött, majd 1968-ban a budapesti József Attila Színház, 1971-től a Pécsi Nemzeti Színház, 1976-tól a budapesti Vígszínház tagja lett. 1978-ban a Mafilmhez került. 1989-től kilenc éven át a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja, ezzel párhuzamosan 1993-tól a Mahir Film Kft. vezetője volt. Filmszerepein kívül Bud Spencer magyar hangjaként is ismertté vált. 2008. január 1-jétől a veszprémi Petőfi Színház igazgatói tisztségét látta el. Hobbija volt a vitorlázás, melyben hatszoros magyar bajnok volt.

Bujtor István mind a színpadon, mind a filmvásznon számos drámai szerepet játszott, mégis leginkább Ötvös Csöpi szerepével vált közismertté 1980-ban forgatott Pogány Madonna című filmjéből. (Forrás: Wikipedia)

A felvételen Bujtor legendás autósüldözése látható (Pogány Madonna), mely nem volt előre megtervezve, hanem az egy rosszul sikerült előzés utáni valódi baleset volt.




Vélemények
Írja meg véleményét a fenti tételről! Egy felhasználó csak egy véleményt írhat, min. 600 karakter terjedelemben. Kérjük, más véleményére itt ne reflektáljon!
A véleményíráshoz regisztrálni kell!
joszif | 2009.11.30 22:42 | hasznosság: hasznos (100%)

eghalt a Magyar Bud Spencer! Hát megint szegényebb lett a Magyar Társadalom egy igen jó színész-rendezõvel. A kutyafáját, mi lesz így velünk? Sajnálom õt, sajnálom magamat, hiszen sorra elmennek a színészóriások, és mi marad nekünk, mûvészileg elértéktelenedõ világunkban? Nekem nagyon fájnak ezek. Fáj a Hofi, fáj Bujtor, Gregor, Major, Sinkovics, és még sorolhatnám sokáig, sajnos tele írhatnám ezt a lapot, veszteségeínkel, akik méltatlanul a feledés homályába készülnek elsüllyedni. Ezt piszokul nem kéne engedni. Mert ezekre a mai Celebekre nem tudok büszke lenni. Számomra Bujtor már akkor halhatatlanná vált, amikor a Bors-ban játszott az akkor még csikó Konc Gáborral. Balek ellenséges párost alakítva a fõszereplõ Sztankayval szemben. Emlékeztek, szállóigévé vált: - Megcsíptük Oszi? Meg Dezsõ! Felkiáltásuk. Vagy a Pogány Madonna Ötvös Csöpijeként már a Magyar Bud Spencert hozta, nem is rosszul. Legalábbis akkor nagyon élveztük. Kellemes kontrasztot mutatva a kétballábas nyomozót alakító Kern mellett. A sportos Bujtor nem csak maga rendezte már ezeket, a filmeket, hanem a fõszereplés mellett a kaszkadõrõs jelenetekbõl is kivette a részét. Nyilván tudta a receptet, mi kell a népnek (Cirkuszt, Kenyeret), hát Õ megadta ebben a filmben a humort és az akciót, amit hálásan fogadtunk, mi a nép. Isten megáldjon, mi jó szívvel gondolunk rád. A béke poraira. Ámen.


joszif 10 pontot adott a tételre.

Értékelje joszif véleményét: hasznos / nem hasznos


Johnny_a_mocsokban | 2009.10.04 12:15 | hasznosság: hasznos (100%)

Lehet fennhordott orral fintorogni, de leszarom a sznobokat, nekem Bujtor István a magyar Piedone, és ilyen formában lett a kedvencem. Ő volt az első, aki élvezhető magyar krimi-vígjátékokat csinált, és újra nem érdekelnek a sznobok, akik erre azt mondják, hogy csak a dagi tésztazabálót másolta. Na és, jótól lehet másolni, sőt, nekem a Bujtor-filmek humora és hangulata jobban be is jött az eredetinél. Biztos vagyok benne, hogy Ötvös Csöpi karaktere egyben az övé is, magát adta a filmekben, ami még rokonszenvesebb fickóvá tette szememben.
Ezenkívül, bár nagy színész volt, mégsem vált olyan rongy emberré, mint a sok rühes celeb, akik tehetségük hiányában a hülyeségükkel teszik magukat röhejessé. Bujtort nem lehetett ezekben a szar sorozatokban látni, mondjuk a világ omlott is volna össze bennem, ha ott látom főzőcskézni vagy egy szaros bulvárújságot reklámozni. A betegségében is méltóságteljesebb volt ezeknél, bár egy ország izgult érte, még sem a kamerák előtt szenvedett élőben, még ebből is hasznot hozva a kibaszott kereskedelmi tévéknek. Hiányozni fog, de a filmek őrzik emlékét! Ötvös Csöpi rulez!

Johnny_a_mocsokban 10 pontot adott a tételre.

Értékelje Johnny_a_mocsokban véleményét: hasznos / nem hasznos



vélemény írásához be kell jelentkezni
 Ütköző zóna
Itt írhat a tételről és a véleményekről is (max 300 karakterig). Regisztrálni nem kell, többször is hozzászólhat!

joszif, 2010.12.17 16:20

Isten nyugosztaljon Csöpi!
 
aaax
aaa