publikálás: 2009.09.20 10:45
statisztika:
megtekintve: 312 alkalommal
értékelve: 1 alkalommal részletek:
megtekintve: 312 alkalommal
értékelve: 1 alkalommal részletek:
1 x 1 pont
Főoldal > 13. Politika, közélet > Politikusok, közszereplők
Robert Fico
![]() |
Fico Pozsonyban, a Comenius Egyetem jogi karán szerzett diplomát, majd a Szlovák Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetének munkatársa lett. 1987-ben belépett a Csehszlovák Kommunista Pártba. 1990 januárjától - épp a bársonyos forradalom után - egy rövid időszakot tanulmányi célból az Egyesült Államokban töltött.
1992-ben a Demokratikus Baloldal Pártja (SDL) tagja lett, ahol az alelnöki posztig jutott és parlamenti képviselő lett. Ezt követően a szlovák igazságügyi minisztérium jogi intézetének helyettes vezetője, majd Szlovákia képviselője lett az Emberi Jogok Európai Bíróságán (1994-2006).
1999-ben az SDL szétszakadt, és ekkor Fico megalapította a Smert.
Karizmatikus politikus, aki a választási győzelem előtt éveken keresztül fáradhatatlanul járta az országot. Sokat épített az elégedetlenségre a Dzurinda-kormány intézkedéseinek az életszínvonalra gyakorolt hatása miatt, és gyakran pengetett kisebbségellenes húrokat.
A korábbi miniszterelnökhöz, Vladimír Meciarhoz fűződő viszonya ellentmondásos volt. Volt olyan időszak, amikor közeledni próbált Meciar pártjához – amely 2006-ban is a törvényhozásba került –, de estek köztük súlyos megjegyzések is (például egy ízben Meciar reménytelen karrieristának nevezte Ficót.)
Pártja a 2002-es 13,5%-os eredmény után a szavazatok 29,1%-át nyerte el a 2006. június 17-én tartott választásokon és ezzel 50 mandátumot szerzett a 150 fős szlovák parlamentben, 11 százalékponttal megelőzve Mikulas Dzurinda miniszterelnök kormánypártját.
A 2006-os év egyik legismertebb „google bombája” volt, amikor a „populista” szó keresését valaki úgy irányította át, hogy Fico honlapjára mutasson [1].
(Forrás: Wikipedia)
Kapcsolódó weboldal: http://hu.wikipedia.org/wiki/Robert_Fico
Kapcsolódó település, ország, tájegység: Szlovákia
Vélemények 

Írja meg véleményét a fenti tételről! Egy felhasználó csak egy véleményt írhat, min. 600 karakter terjedelemben. Kérjük, más véleményére itt ne reflektáljon!
A véleményíráshoz regisztrálni kell!
A véleményíráshoz regisztrálni kell!
vélemény írásához be kell jelentkezni
Ütköző zóna
Itt írhat a tételről és a véleményekről is (max 300 karakterig). Regisztrálni nem kell, többször is hozzászólhat!

