Otto Katz tábori lelkész | 2009.10.26 20:44 | hasznosság: hasznos (100%)

Soha nem jutott volna eszembe, hogy elolvassam ezt a könyvet, ha Cotta remek ismertetője/kritikája fel nem kelti az érdeklődésemet. A sztorit ismertem ugyan, mert mindenki ismeri, meg valamikor, időtlen időkkel ezelőtt láttam is a regény egy színpadra adaptált változatát, de egészen mostanáig nem érdekelt különösebben.

No, hát belevágtam, és nagyon élveztem a könyvet, egy pillanatra sem merült fel bennem, hogy letegyem, ami nagy szó, mert igen türelmetlen, rigolyás olvasó vagyok. Kesey a kegyeinkért folytatott meccs kimenetelét nem bízta a véletlenre, hanem gyorsan eldöntötte a helyszín- és témaválasztással. Az elmeosztály egy védhetetlen auktori punch, mert sokkoló, provokatív, és még ma is keveset tudunk róla, akkoriban pedig főleg nóvumnak számított.

A téma: az ember szabadsága és regulázása megint csak egy olyan örökzöld, amivel nem nagyon lehet mellélőni, és vannak ehhez még nem túlreszeltégük, hanem karikatúra-jellegük folytán igen könnyen elképzelhető karakterek, amelyekhez csak egyféleképpen lehet viszonyulni: szimpátiával vagy gyűlölettel. McMurphy, az örökké vidám, nagyhangú, kötekedő rebellis, aztán ellenfele, minden férfi álma, egy domináns nőstény, Miss Ratched főnővér, aki az embertelenség, a hatalom megtestesítője, és Bromfield, az amerikai őslakó és őserő, akiről McMurphy lázítása nyomán lehull az évtizedes tompaság, és feltörő szabadságvágyának utat engedve, meglóg az intézetből.

Nagyon izgalmas a sztori is, Keseynek pedig, bár korszakaltónak nem nevezhető, de erőteljes, expresszív a stílusa, úgyhogy tényleg nem csoda, hogy mindjárt az első könyve ekkora sikert aratott, és a beatnemzedék Bibliájává vált. Megjegyzendő, hogy többi műve nem ennyire jelentős, nyilván nem véletlen, hogy ezen kívül csak egyetlen művét fordították le magyarra (én legalábbis így tudom). Ezzel a korhangulatba ezerrel beletrafáló témával egyszer nagyot lehetett dobni, különösebb tehetség nélkül is, és úgy tűnik, hogy Kesey tisztában lévén a képességeivel, ennyivel meg is elégedett. Amennyire felületes tájékozódásom alapján kitűnt, a későbbiekben írogatott ugyan, de nem nagyon erőlködött, további pályafutását inkább a pszichoaktív drogok elmélyült tanulmányozása tette ki, hiszen ha hatalmas írói tálentum nem is buzgott benne, de az emberi lélek működése és működésének anomáliái kétségtelenül szerfölött érdekelték.

Otto Katz tábori lelkész 8 pontot adott a tételre.

Cotta78 | 2009.09.17 08:33 | hasznosság: hasznos (75%)

Olykor úgy érzem, nem szabadna újraolvasnunk kamaszkorunk kedvenceit, mert olyan sokat változunk, formálódunk, hogy korábbi, merészen kultikusnak billogozott könyveink fölött tűnődve értetlenkedünk: mi is volt ebben anno olyan döbbenetes, olyan atomi? Valahogy így vagyok most imádott kultregényemmel, Ken Kesey Száll a kakukk fészkére c. szövegével, merthogy folyton bosszankodtam fölötte.
Az persze világos, hogy a nyers társadalomkritika eszelősen jó benne, ahogy görbe tükröt tart az amerikai álomnak egy pszichiátriai osztály képében, ahol egészen szadisztikus módszerekkel törik meg az amúgy is ingatag személyiségeket, porig alázzák azt a kevés öntudatot, amelyet ezek a problémás, bénult, de ugyanakkor rém mulatságos emberek igyekeznek megtartani, megerősíteni. A főhős, McMurphy egy torz Krisztus-figura, aki a férfiasság/tökösség megtestesítője és egyszerre játssza a bomlasztó szerepét azzal, hogy felrúgja a biztonságos és jól megszokott házi rendszabályzatot, de egyben erősíti, gyógyítja is a „betegeket” azzal, hogy kirángatja őket pszichotikus nyomorukból, és újra emberré teszi őket. Ellenpólusa Ms Ratched, a vaskezű Főnéni, aki mindent megtesz azért, hogy pácienseit továbbra is kalitkába zárja, elnyomja, vagy ahogy McMurphy fogalmazza meg, kasztrálja őket és természetesen, elsősorban vörös, szőrmók hősünket kívánja megtörni.
A történet narrátora különben egy óriásira nőtt indián, Bromden, aki így második olvasásra sokkal jobban tetszett, mert múltidézései, hallucinációi az Üzemről, a Gépezetről sokkal többet mondtak most, mint húszévesen, amikor még azt gondoltam, nincsenek ilyen láthatatlan kis huzalok a falakban, amivel igazgatni lehet másokat hatalommal.
A teljes szöveg itt olvasható:
http://konyvkukac.freeblog.hu/archives/2009/09/04/

Cotta78 7 pontot adott a tételre.