publikálás: 2009.09.15 20:06
statisztika:
megtekintve: 316 alkalommal
értékelve: 3 alkalommal részletek:
megtekintve: 316 alkalommal
értékelve: 3 alkalommal részletek:
1 x 10 pont
1 x 5 pont
1 x 3 pont
1 x 5 pont
1 x 3 pont
Főoldal > 07. Kultúra > Film > Színészek, rendezők
Patrick Swayze
![]() |
1952. augusztus 18-án a texasi Houstonban született, bár a "Swayze" név francia eredetű, a családja jórészt ír származású. Már diákként tehetséget mutatott a jégkorcsolyázásban, a klasszikus balettben és iskolai darabokban szerepelt, valamint két évig gimnasztikát is tanult. 1972-ben New Yorkba költözött, hogy táncművészeti képzését a Harkness Ballet és a Joffrey balettiskolákban fejezze be.
Swayze 1970-ben, 18 éves korában ismerte meg Lisa Niemit, öt évvel később összeházasodtak és egészen a színész haláláig boldogságban éltek együtt. Gyermekük nem született.
Az első jelentős filmszerepét Francis Ford Coppola A kívülállók című 1983-as filmjében kapta, és két évvel később az Észak és Dél tévésorozatban már országos ismertségre tett szert. A nagy áttörést az 1987-es Dirty Dancing hozta Swayze-nek, amelyben egy tánctanárt alakított és nagy hasznát vette korábbi ballett-táncos tanulmányainak. A Dirty Dancing egy alacsony költségvetésű produkció volt, amely nagy meglepetésre hatalmas sikert aratott az Egyesült Államokban és külföldön is. Swayze temperamentumos figurája nem csak a film mindenki által bébinek szólított főhősnőjét (Jennifer Grey), de lányok egész generációját segítette a nővé válás felé. Ez volt az első film, amelynek a VHS-verziója több, mint egymillió példányban fogyott. Swayze-t Golden Globe-díjra jelölték a szerepért és a filmben elénekelhette a She's Like the Wind című saját szerzeményét is.
A Dirty Dancing után Swayze még néhány évig a csúcson volt: legnagyobb sikerét 1990-ben aratta a Ghost című romantikus drámával, amelyben Demi Moore férjét, majd annak szellemét alakította. A film 22 millió dollárból készült és több mint 500 millió dollárt hozott, valamint öt Oscar-díjra is jelölték.
1991-ben jött a Holtpont című nagyszerű szörfös akciófilm Keanu Reeves-zel, majd két évvel később a kevésbé remek Fater élve vagy halva, 1995-ben pedig transzvesztitát játszott a Wong Foo, kösz mindent! - Julie Newmar című vígjátékban, amelyért Golden Globe-ra is jelölték.
Swayze 1996-ban az Üzenetek a gyilkostól című film forgatása közben leesett egy lóról, mindkét lába eltört és a válla is megsérült. A színész felépült, de a sérülés nehézségeket okozott a karrierjében, és ekkoriban alkoholfüggősége miatt is kezelték. 2000-ben viszont ismét főszerepet játszott, Billy Bob Thornton és Charlize Theron mellett a Négyen résen című vígjátékban, illetve Melanie Griffith oldalán a Mindörökké Lulu című filmben. 2001-ben a nagy kultusznak örvendő Donnie Darkó-ban nagyszerű alakítást nyújtott Jim Cunningham, a szenteskedő médiasarlatán szerepében.
A színészt tavaly diagnosztizálták a súlyos daganatos betegséggel. Nyárra azonban a kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a The Beast című új televíziós krimisorozatot. Év elején érkeztek hírek arról, hogy Swayze a feleségével közösen készül megírni az önéletrajzát.
(Forrás: origo.hu)
Kapcsolódó település, ország, tájegység: Amerikai Egyesült Államok
Vélemények 

Írja meg véleményét a fenti tételről! Egy felhasználó csak egy véleményt írhat, min. 600 karakter terjedelemben. Kérjük, más véleményére itt ne reflektáljon!
A véleményíráshoz regisztrálni kell!
A véleményíráshoz regisztrálni kell!
vélemény írásához be kell jelentkezni
Ütköző zóna
Itt írhat a tételről és a véleményekről is (max 300 karakterig). Regisztrálni nem kell, többször is hozzászólhat!
retroman, 2010.09.08 11:28
Nyugodjék békében! Én bírtam a filmjeit,de arról,hogy milyen a film nem a színészek tehetnek.Rendező,forgatókönyvíró...
Macumba, 2009.09.15 22:04
Sajnálom szegény manust, de azért valljuk meg, a filmjei elég hitványak voltak. Különösen a Ghost volt egy ritka nagy lófasz.

