Otto Katz tábori lelkész | 2009.10.25 19:07 | hasznosság: hasznos (100%)

A Necrophobic legújabb lemeze az idei kedvenc albumom, megjegyezve, hogy nem voltam elájulva a felhozataltól. A Necrophobic nem egy közismert zenekar, és valószínűleg soha nem is lesz az. Én sem a fene nagy hírük révén tudok róluk, hanem egyszer, valamikor a kilencvenes években volt nálam egy válogatás kazetta, amin szerepelt a Mardukkal egyetemben. Mindkét zene nagyon tetszett, és évekkel később, amikor már nem okozott gondot semmilyen kuriózum beszerzése, alaposan meg is ismerkedtem velük. Megvan a Necrophobic összes lemeze, és nagyon kedvelem.

A Necrophobic soha semmi újat nem talált ki, és ez igaz a Death to Allra is. Ugyanaz a dallamos death metal, mint másfél évtizeddel ezelőtt. Svédségük ne tévesszen meg senkit, ez nem az In Flames-féle, göteborginak titulált vonal, ami nálam annyit ér, mint egy takonyguriga, hanem a sokkal nyersebb, sötétebb stockholmi vonulat, amit soha nem fenyegetett a kommercializálódás veszélye. Érdekes módon, bár a Necrophobic olyan mint egy átjáróház (mára egyetlen alapító tag maradt, a dobos), ennek ellenére munkássága nagyon egységes, stílusa teljesen folytonos. Bár híján van a különlegességeknek, mégis teljesen egyedi, főleg a jó erős black és némi klasszikus heavy metal beütés miatt. Nem tudok másik zenekart, ami ilyesmit mívelne, talán a Dissection játszott valami hasonlót, bár annak stílusát a göteborgiból eredeztették. (Ennyit a hülye skatulyákról.)

Tulajdonképpen értetlenül állok a tény előtt, hogy a sok-sok dallammal spékelt és kiszámítható zúzás, a banális blaszfémia, az idétlen, nordikus pátosz, a hatásvadász kórusok, a közhelyes szólók hogyan állnak össze úgy, hogy a végeredmény nem ösztönöz vad hahotára. Ehelyett egy olyan robbanóelegyet alkot, amitől folyamatosan léggitároznom kell, meg önelégülten nézegetek körbe, hogy milyen jó csávó vagyok, hogy huszonöt évvel ezelőtt metálrajongásra adtam a fejemet.

Otto Katz tábori lelkész 9 pontot adott a tételre.