Sólyom László (Pécs, 1942. január 3.) jogász, az MTA levelező tagja, az Alkotmánybíróság első elnöke, 2005. augusztus 5. óta a Magyar Köztársaság elnöke, 2010-ben nem választották újra.

Édesapja jogász volt, aki pénzügyi igazgatásban dolgozott. Az iskoláit kezdetben Sopronban végezte, majd családjával együtt visszatért Pécsre. Édesapját később elbocsátották mint „osztályidegent”. Középiskolai tanulmányait a korábbi pécsi főreálgimnáziumban, a Széchenyi István Gimnáziumban kezdte meg, ahol 1960-ban érettségizett. Ezt követően felvették a Janus Pannonius Tudományegyetem Jogtudományi Karára, ahol 1965-ben szerzett egyetemi diplomát. Gimnáziumi és egyetemi tanulmányai mellett zeneiskolába is járt, zongora szakon. Közben 1963 és 1965 között az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosi képzését is elvégezte. Diplomájának megszerzése után egy évig a kispesti bíróság fogalmazója volt.

1966-ban Mádl Ferenc, az MTA Jogi Osztályának akkori titkára (későbbi köztársasági elnök), felajánlott neki egy tanársegédi állást a jénai Friedrich Schiller Egyetemen, amit elfogadott. Jénában német polgári jogból doktorált. 1969-ben tért haza, ahol a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetében kapott tudományos kutatói állást Eörsi Gyula osztályában, valamint 1970 és 1975 között az Országgyűlési Könyvtárban is dolgozott, szintén tudományos kutatóként. 1983-ban távozott az Állam- és Jogtudományi Intézetből, amikor az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karánál (ma: Állam- és Jogtudományi Kar) kapott egyetemi tanári kinevezést a polgári jogi tanszékre. 1996-ban átment a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karára, ahol tanszékvezetői kinevezést kapott egyetemi tanári beosztásban a magánjogi tanszékre. 2002-től az újonnan alakult Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem egyetemi tanáraként is dolgozott. 1999 és 2000 között a Kölni Egyetem vendégprofesszora volt. Több külföldi egyetemen tanult ösztöndíjjal (Berkeley, Köln, Frankfurt am Main, Hamburg).

1975-ben védte meg az állam- és jogtudományok kandidátusi, 1981-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottságának lett tagja. 2001-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává. 1994 és 2001 között a genfi Nemzetközi Jogászfórum tagja, valamint 1995 és 2001 között a Berlini Tudományos Kollégium (Wissenschaftskolleg zu Berlin) tanácsadó testületének tagja volt.

Kutatási területe: a polgári jogi felelősség története és jelenkori fejlődése, az összehasonlító polgári jog, ezen belül a személyhez fűződő jogok, illetve a személyiségi jogok kérdésköre. Civilisztikai/magánjogi kutatásain kívül alkotmányjogi kérdésekkel is foglalkozott. Nevéhez fűződnek az adatvédelem és az információszabadság magyar jogba történő bevezetésének alapjai. Emellett általános alapjogvédelmi kérdésekkel és az alkotmánybíráskodás területével foglalkozott. Fellépett az egészséges környezethez való jog erősítése érdekében a bárki által indítható, úgynevezett actio popularis perek bevezetéséért.

A 80-as évek elejétől a nem hivatalos környezetvédelmi mozgalmak jogi tanácsadója, a Duna Kör résztvevője volt, így a bős–nagymarosi vízlépcső elleni megmozdulásokon is jelen volt. 1988 és 1989 között a Nyilvánosság Klub ügyvivője, 1989-ben a Független Jogász Fórum választmányi tagja volt, emellett a Márton Áron Társaságban is tevékenykedett.

Részt vett az 1987-es lakiteleki találkozón, ahol a Magyar Demokrata Fórum (MDF) egyik alapító tagja lett. 1989-ben megválasztották az addigra párttá alakult szervezet elnökségi tagjává. MDF-es minőségében az Ellenzéki Kerekasztal és a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásainak állandó résztvevője és szakértője volt. Ebben az időszakban dolgozta ki az alkotmányreformmal kapcsolatos tételeit, többek között az adatvédelem és Alkotmánybíróság felépítésével kapcsolatban.

A Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain létrehozott Alkotmánybíróság (AB) első öt tagja közé választották 1989-ben. Ekkor minden politikai és társadalmi tisztségéről lemondott és a Magyar Demokrata Fórumból is kilépett. Először ügyvezető elnökhelyettese volt, majd Kilényi Géza ellenében megválasztották az AB első elnökévé. Alkotmánybírói időszakában került sor a rendszerváltás számos törvényének alkotmányossági kontrolljára, amelyek meghatározták Magyarország jogrendszerét. Elnöksége alatt ítélték többek között alkotmányellenesnek a halálbüntetést (ahol Sólyom párhuzamos indokolása vált híressé), szilárdították meg a jogbiztonság elvét és erősítették meg az alkotmányos alapjogokat.

Alkotmánybírói mandátumának lejárta után egyetemi oktatói munkája mellett közéletileg továbbra is aktív maradt. A Védegylet nevű közéleti és környezetvédelmi szervezet vezetőségi tagja volt 2005-ig. Szerepet vállalt a Zengőre tervezett lokátorállomás felépítése elleni megmozdulásokon.

2005-ben, a baloldali és a liberális pártok közötti konfliktus révén lehetett a jobboldali pártok támogatásával köztársasági elnök. Karakteres, elveiért kiálló elnökként lépett fel, amely addigi elnökökhöz képest újfajta szerepkört jelentett. A kinevezések során kiállt saját, nem pártokkal egyeztetett jelöltjei mellett, ami újabb konfliktusokhoz vezetett. Bár Orbán Viktor megköszönte tevékenységét, a hatalomra került Fidesz nem támogatta újrajelölését 2010-ben.