hyena. | 2009.07.21 16:58 | hasznosság: átlagos (60%)

A Marduk nem szorul részletes bemutatásra. A black metal élő monumentuma, a keresztényellenes harc vezérgépe, amelyre vérrel mázoltak olyan jelszavakat, mint halál, háború, blaszfémia. A pokoli szerkezetet egy 666 lóerős, elpusztíthatatlan motor hajtja: Morgan Steinmeyer Hakansson gitáros, a zenekar életre hívója, mára az egyetlen tag az alapítók közül.

Miközben a műfaj veteránjainak köre folyamatosan szűkül - egyesek kiégnek és elássák a csatabárdot, mások új, a tradícióktól idegen vizekre eveznek - addig a Marduk töretlenül halad előre (vagy körbe?) azon a csapáson, amelyen tizenöt évvel ezelőtt elindult. Útját sötét opusok jelzik; kilenc nagylemez, egytől egyig fekete mérföldkövek az istenkáromlás és az embertelen zenék történetében.

A legutóbbi, a Plague Angel, egy dicsőítő ének, amelynek címzettje a pestis és a háború. Utóbbi témáért nem kellett messzire menni: hiszen amint azt a Nargaroth megmondta: "Black Metal Ist Krieg". Ezt sokféleképpen lehet értelmezni, akár úgy is, hogy a műfaj önmagával áll háborúban. Az örökös torzsalkodások közepette az irányzat nagy öregjei - köztük a Marduk is - keményen dolgoznak azon, hogy összefogják a stílust: időről időre kijelölik a - szerintük - helyes műfaji kereteket. E törekvések nem nélkülözik a bukfenceket: időnként a nagy akarás ön-paródiába torkollik, vagy átcsap túlzott művészieskedésbe, máskor meg az underground minimalizmusnak álcázott zenészi lustaság eredményez fura produkciókat. A Marduk azonban még egyszer sem hibázott, s meggyőződésem, hogy a továbbiakban sem kell ilyesmitől tartanunk.

Amikor elkezd forogni a lejátszóban a Plague Angel, azonnal megkapjuk a fent említett iránymutatást arról, mit is ért Morgan azalatt, hogy black metal. A zene vagy tetszik, vagy nem, azt viszont mindenkinek el kell ismerni, hogy ez tényleg black metal s még sokkal elszántabb, kegyetlenebb, mint amit az előző két albumon hallhattunk. Mondhatnánk: black metal esszencia. Az intro után iszonyatos tempóval gázol át rajtunk az istentől elrugaszkodott horda: az intenzitás a Panzer Division Marduk című lemezüket idézi. Nem csak a kezdés ilyen gyilkos, az album összességében is rettenetesen gyors. Nyilvánvaló, hogy a sebességre koncentráltak; csak három visszafogott tempójú tracket találunk s ezek színvonala meg sem közelíti a banda ilyen jellegű legjobbjait. Bár a csépelés nem annyira eszelős, s néha vesznek egy kis levegőt, végig az az érzésem, hogy az előbb említett lemez kiérleltebb, megfontoltabban előadott, de nem kevésbé pusztító erejű változatát hallgatom.

Igen nagyra tartom azokat a zenekarokat, amelyek ki tudnak alakítani egy védjegyként szolgáló sajátos "dallam"világot. A Marduk ezek közé tartozik; Morgan gitárjátéka annyira jellegzetes, hogy azonnal felismerhetővé tesz minden szerzeményt. Az album rendkívül egységes, s ezt mint pozitívumot és negatívumot is meg tudom említeni. Egységesen magas színvonalúak a nóták, ugyanakkor elég hasonlóak is: nem tudok kiemelni egyetlen számot sem, mint zseniális alkotást. Ezen a lemezen mutatkozott be az énekes posztján a Funeral Mistből átigazolt Mortuus. Jól példázza, mennyit számít a jó reklám: ha valamit sokat hallunk, azt előbb utóbb elhisszük. Morgan elkezdte sulykolni, hogy micsoda extrém egy hang a Mortuusé és micsoda nagyszerű választás a bevétele a bandába. A reklám bejött, most már mindenütt azt lehet olvasni, hogy Mortuus mennyivel jobb Legionnál. Pedig nem. Príma black metal vokalistának tartom Mortuust és elismerem, hogy változatosabban, szélsőségesebben énekel, mint Legion: szövegei úgy áradnak kifelé belőle, mint egy jobbfajta hányás. Viszont hangjának akkor sincs olyan átütő ereje, kevésbé gonosz és agresszív.

A Plague Angel hangzása sokkal nyersebb, mint az előző két lemezé. Morgan szerint tudatosan törekedtek erre, amit vagy elhiszünk vagy nem, mindenesetre ez jobban hangzik, mintha azt mondaná, hogy - srácok, szerintem is kár, hogy nem lehet olyan frankón hallani a hangszereket, mint a La Grande... - n és a World Funeralon, de hát így sikerült, ez van. Akár így, akár úgy, én visszasírom főleg az előbbi album kristálytiszta hangzását, ahol az elsőtől az utolsó hangig hallatszottak a zseniális basszgitár témák. Mindemellett elismerem, hogy ez egyéni ízlés kérdése, biztosan legalább annyi híve van a Plague Angel-féle soundnak is, mint az általam favorizáltnak. Végül meg kell említenem a dobos, a World Funeralon debütált Emil Dragutinovic teljesítményét, aki hatalmasat alakít ezen a lemezen. Embertelenül gyors blastbeatjei és briliáns pörgetései fiatal kora ellenére máris a mezőny egyik legjobbjává teszik.

Nem tudok belekötni a Plague Angelbe; egy nagy múltú banda roppant súlyú munkája. Hogy mégsem fog befurakodni a kedvenc black metal albumaim közé, annak csupán annyi oka van, hogy számomra egyértelműen a Panzer Division-irányvonal folytatását jelenti, az én ízlésemnek viszont jobban megfelelnek a Marduk változatosabb munkái, különösen a La Grande Danse Macabre.

(Az írás eredeti verziója a www.heavymetal.hu-n jelent meg, és annak hozzájárulásával került fel a kalkulus.hu-ra.)

hyena. 8 pontot adott a tételre.