Belizár | 2009.07.15 21:42 | hasznosság: hasznos (66.7%)

Nyomorult Keleti Szabadság

Egyáltalán nem véletlen, hogy a nagy függönyszakadás 20 éves évfordulójára nem magunk, hanem nyugati tagtársaink rendeltek egy kisfilmet. Ami olyan lett, mint a többi européer propaganda film: végtelenségig optimista, árad belőle a mindent elárasztó boldogságfolyam, a cseperedő demokráciák felnőtt korba lépve örülnek sikerüknek. Picinységében is rendkívül széttagolt kontinensünk nyugati felének romantikus emlékezése érthető, a keleti blokk számukra is meglepően gyors összeomlása a nagy mumus végét jelentette, a boldogságkonjunktura kiteljesedhetett, egészen napjainkig, a fogyasztói kultúra határainak keserű eszméléséig. Fukoyama megírhatta híres baklövését a történelem végéről, amely menthetetlenül a liberális demokráciába torkollik. Nézzük el neki, magunk is azt hittük, hogy a rossz bőr levedlése utáni jövő csak fényességes lehet. Úgy pár évig…

A gond talán abból fakad, hogy az addigi uralkodó rétegen kívül mindenkit meglepett a gyors összeomlás, még minket, keletieket is. Visszaemlékszem középiskolás éveimre, mikor a KISZ-be való belépés merült fel kérdésként az osztályban, és a többségben győzött az opportunista elv: biztos előnyt jelent a felvételinél, azért csak be kellene lépni! Akik elsőre ellenálltak, még fel is lettek állítva, mondják már el „mi a bajuk”. Magam végül is nem léptem be a nagy makacsságomban, de nem erről szól most ez a gondolatmenet, hanem arról, hogy pár hónap múlva megszűnt a pár hónappal előbb még örökéletűnek tartott kommunista szervezet. A bomlás döbbenetes gyorsan ment végbe, a nép egyik pillanatról csöppent az egyik rendszerből a másikba, időt nem hagyva az eszmélésre, esetleg némi katarzisteremtő zavargásra. Felkészülve a váltásra csak a gazdasági-politikai vezetőréteg volt, amely simán tudta átmenteni a pozícióját egyik érából a másikba. A valós tömegnyomást maguk mögött nem érző ellenzék örömmel ment bele minden alkuba, félve a „mégrosszabbtól”, amelyről utólag derült csak ki, hogy nem következhetett volna be. Más világ volt már, mint 1956-ban, az akkori szupererős Szovjetunióra nyomokban sem emlékeztetett a 80-as évek végi rozoga tákolmány. Így sikerült, legalább túléltük, gondolhatták a rendszerváltók, de majd most jön a fejlődés, Európa tárt karokkal fogad, a nyomasztó múltat szép lassan túllépjük.

Nem sikerült, a súlyos terhet levetni nem sikerült, csak cipeltük és ma is cipeljük tovább. Az rendszerváltó ellenzéket utóbb felemésztették a megalkuvások, a piszkos kompromisszumok, egymás elleni acsarkodások. A nép nem lett semmivel sem demokratikusabb gondolkodású, megmaradt opportunista, magát könnyen befolyásolni hagyó tömegnek, mint amilyen előtte is volt. Az új politikus nemzedék már mentes minden ideológiától, egyedül a könnyű megélhetést keresi a kondérhoz való törekvésében, míg a többség végletesen apolitikussá vált, minden közösségi akarat nélkül.

Európa sem mentett meg minket. Bár befogadott minket, mi teljesen megváltoztattuk, olyan végletekig sokszínű, erélytelen és idejétmúlt szervezet jött létre, amely folyamatosan bizonyítja impotenciáját a legalapvetőbb kérdésekben is. Ennyire eltérő kultúrájú, és – főként – gazdasági érdekeltségű államokból álló szövetség nem lehet ebben a formában hosszabb távon életképes. Felemésztettük az európai eszmét. Emlékezzünk, mekkora cirkusz volt hajdan, mikor az osztrákoknál Haider bekerült a kormányba, ma meg a szlovák vezetésbe került vadbarmok a kutyát sem érdekelnek rajtunk kívül. Elfogadták, hogy mi, kelet-európaiak már csak ilyen betegek vagyunk, a lényeg, hogy tartsuk a költségvetési szigort, maradjunk itthon, a többi nem számít.

Magam ifjoncként befogadva 89-es évek tüzét, máig szent dolognak tartom néhány honfitársunk magányos küzdelmét a pártállami diktatúra ellen. Nagyon örülök, hogy nem abban az érában kell élnem és megalkudnom. A kisfilm, meg kell vallanom, minden keserűségem ellenére megérintett, hiszen egy olyan ideát közvetít, amelyet olyannyira szerettem volna magam is megélni. És már nem is fogom, de talán rajtunk múlik, hogy a gyerekeink majd egy más világban élhessenek. Hinni ebben kellene…

Belizár 6 pontot adott a tételre.