Cyric@COM | 2009.11.06 21:28 | hasznosság: hasznos (100%)

Az Alkimista - azaz, hogyan sikerült egy brazil áltudományos/álirodalmi kontárnak bevennie több ezer ember szívét?

Sok helyről hallottam már, hogy ez a könyv annyira megfogó, annyira jó, annyira egyedi, és annyira jól dolgozza újra Exupéry-t (ez a két dolog amúgy nem zárja ki egymást?), hogy ihaj csuhaj, el kell olvasni. És én hallgattam ezekre a hangokra, talán kicsit megvetésből, talán kicsit kíváncsiságból is. Végülis, nem jártam olyan rosszul: két nap alatt elolvastam, néha elaléltam rajta, néha feldühítettem magam az álságosságán, majd ugyanazon az áron, amin megvettem, továbbadtam rajta. És igen, mindezt 2 nap alatt. Paulo Coelho az az író, aki valahogy megérinti az olvasót, bár ahogy láttam, a többséget igencsak negatív módon (pl. engem is). Viszont a már-már bárgyú történet, lételemként működő beteges optimizmus, ami árad belőle egyenesen kötelező kelléke a mai multi-kulti neohippi mozgalomnak, ami lássuk be, nem biztos, hogy előkelőbb, mint az EMO.

Az Alkimista pont az, amit a címe mond. Lehet, hogy mikor Coelho ezt írta, tudta, hogy mi is a helyzet?

Cyric@COM még nem pontozta a tételt.

Artist86 | 2008.04.23 12:18 | hasznosság: hasznos (73.3%)


Kötelezők röviden: Coelho frázisbibliája


Emlékszem, úgy vettem kezembe ezt a könyvet, mint valami égi mannát. „Annyira jó, teljesen a hatása alá kerültem” - szajkózták ismerőseim, mindez épp vizsgaidőszak végén történt, amikor egyébként is ki voltam éhezve a jó könyvekre.

Már a második oldalon éreztem, hogy valami nem stimmel, aztán még néhány ujjnyálazás, és nyilvánvalóvá vált, hogy amit olvasok, az olcsó, tartalmatlan blődli. De az elhatározás, hogy mindenképp a végére érek, már megszületett bennem, mert kíváncsi lettem, vajon tényleg, a végső jelentés is ennyire bosszantóan triviális lenne, és hogy mi lehet a titok, amivel ez a könyv ennyire képes elhitetni magáról, hogy mond valamit. (Ez komolyabb fáradtságot egyébként sem jelentett, hiszen már csak akkor lett volna egyszerűbb a dolgom, ha négyéveseknek szánt képeskönyv formájában kerül a kezembe. Az olvasásához szükséges időtartam, úgy tűnik, korrelál a tartalmassággal.)

„Kis Herceg - Lite Edition” - ha finom akarok lenni vele; lebutító, irodalomnak álcázott pofátlan giccs, ha szigorú. Olybá is tűnik, mintha a kötelezők röviden néhány kiemelt érzelmi tanulságát egy könyvbe igyekezett volna ömleszteni az író, miközben egy bosszantóan bugyuta mesét koppint mellé, ami persze messze alulmúlja az eredetit, Exupéry-ét.

Tegyük hozzá gyorsan: nem csak azért lettem ilyen dühös, mert az Alkimista rossz. Rossz könyv nagyon sok van, Jókai önismétlő, romantikus szómenéseit sem tartom például sokra, de azokat nem is olvassák ennyien. Danielle Steel-t meg Rosemunde Pilchert, Robin Cook-ot és társaikat persze rengetegen, de róluk még nem állította senki, hogy hatalmas klasszikusok volnának. Aki viszont az Alkimistáért rajong, vélhetően le is ragad ezen a szinten, s valószínűleg sohasem fogja felfedezni magának a valódi irodalmat, fogalma sem lesz arról, ki az a Steinbeck, Marqez vagy épp Camus.

Mégis, hogyan lehetséges mindez, mi ennek a könyvnek a titka? Ugyanaz, ami az összes kortárs médiatermék jellemzője egyben. Egyszerű, könnyen emészthető, a befogadása nem igényel szellemi erőfeszítést, azáltal pedig, hogy kimond néhány elcsépelt szalonbölcsességet, azt a hamis ábrándot villantja fel az olvasója előtt, hogy adott neki valamit, több, jobb emberré tette, és ilyetén az életének a menetére is hatást gyakorolt.

Ami persze nincs így. Az alkimista nem használ, mert nem ad - legalábbis nem igazságot. Ha mégis találni benne ilyet, azt koppintja, vagy épp olyan bölcsességeket állapít meg, amilyeneket már egy szépversenyen is ciki megismételni, s amelyekre minden egészséges, átlagos értelmi szintű embernek magának kell ráébrednie nagyjából 15 és 19 éves kora között. Így, ezáltal Coelho el is vesz, hiszen a felfedezés, a gondolkodás, felismerés örömétől fosztja meg az embert.

Valójában a többség nem születik alapvetően nagyon hülyének, csak lassacskán válik azzá, elsősorban önmaga, illetve az őt érő hatások által. Ha belegondolunk, egy kisgyerektől sem várhatja el senki, hogy megtanuljon magától enni, cipőt kötni, ha az anyja állandóan kiskanállal adja szájába az ételt és minden reggel beköti a cipőjét. Valahogy így van ez a gondolkodással is.

Végszóként még annyi: imádkozom, hogy filmet minél később készítsenek belőle.

Artist86 2 pontot adott a tételre.