(1909-1944)
Budapesten született, 1909. május 5-én. Eredeti neve Glatter Miklós. Születése anyjának és ikertestvérének az életébe került; 11 éves volt, amikor apja meghalt. Nagybátyja, Grosz Dezső gondoskodott róla, az ő kívánságára szerzett kereskedelmi érettségit 1927-ben, a csehországi Reichenberg (ma Liberec) textilipari szakiskolájában.

Szerepelt a Jóság 1929 című antológiában, és néhány rövid életű folyóirat szerkesztésében is részt vett (1928; Kortárs). Két és fél évet nagybátyja vállalatánál dolgozott.

1930-ban megjelent első verseskötete (Pogány köszöntő). Ősszel a szegedi egyetemen magyar-francia szakra iratkozott be. Sík Sándor, „a nagy professzor”, fölfigyelt rá, meghívta tudósképző szemináriumába.

Radnóti egyik alapítója a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának. Falukutató útjaikon a parasztélettel ismerkedett (Tápé, öreg este), részt vett a munkásotthon kulturális életében. Az illegális kommunista párttal már Szeged előtt laza kapcsolatba került, de tagja sohasem lett, sőt nemegyszer bírálta, így pl. a József Attilát elítélő moszkvai írók dogmatizmusát.

1931-ben elkobozták Újmódi pásztorok éneke című kötetét, és izgatás, vallásgyalázás címén nyolcnapi fogházra ítélték; ezt Sík Sándor közbelépésére felfüggesztették. A nyarat Párizsban töltötte. Lírája két kötettel gazdagodott Szegeden (Lábadozó szél 1933; Újhold Buday György fametszeteivel, 1935).

1934-ben bölcsészdoktorrá avatták. Nevének Radnótira magyarítását, mivel ez védett név volt, megkérdezése nélkül Radnóczira módosították. Írásait továbbra is Radnótiként írta alá, a ráerőszakolt névnek pusztán doktori értekezésének egyetemi változatán (Kaffka Margit művészi fejlődése) kellett szerepelnie.

1934-ben házasságot kötött a szerelmes verseit már kora ifjúságától ihlető Gyarmati Fannival. 1935-ben tanári oklevelet szerzett, katedrához mégsem jutott: magánórák adásából, szerény tiszteletdíjakból élt. 1935-ben szerkesztette a 12 fiatal költőt bemutató Korunk című antológiát. 1936-ban tette közzé a pályájának fordulópontjaként emlegetett Járkálj csak, halálraítélt! című verseskötetét. 1937-ben Baumgarten-jutalmat kapott. Nyáron egy hónapig Párizsban tartózkodott. 1938-ban megjelent Meredek út című könyve. 1940-ben adta ki Ikrek hava című prózai írását gyermekkoráról. Ezzel egy időben a Válogatott verseket, 1942-ben Naptár című rövid ciklusát jelentette meg.

1940. szeptember 5.-december 18. között munkaszolgálatos volt Szamosveresmarton. 1942. július 1-jétől Margittán, Királyhágón, Élesden (Bihar megye), majd a hatvani cukorgyárban, végül a fővárosban szolgált. A háborús cenzúra nem egy versének közlését törölte, így leginkább csak műfordításaival fordulhatott olvasóihoz; különösen La Fontaine meséin 1943 át. A fordítások javát Orpheus nyomában l943 című kötetben gyűjtötte össze.

1944. május 20-án ismét munkaszolgálatos lett. Német felügyelet alatt a szerbiai Bor melletti Lager Heidenauban írta remekműveit, a két utolsó eclogát, a Gyökér, a Levél a hitveshez és az À la recherche című verset. 1944. szeptember 17-én innen indították el utolsó útjára. Költészetének erejébe és fennmaradásába vetett hite oly erős volt, hogy még az „erőltetett menet” közben is képes olyan remekművek megírására, mint a négy Razglednica. Noteszába gondosan beírt verseit exhumálásakor viharkabátjának zsebében találták meg. A még maga összeállította, de utolsó verseivel bővített kötete (Tajtékos ég 1946) a háború után éledező irodalmi életünk első jelentős eseménye.

Abdán végeztek vele magyar keretlegények, 1944. november 9-én.
(forrás: kapcsolódó weboldal)