Otto Katz tábori lelkész | 2009.10.26 11:38 | hasznosság: hasznos (75%)

A Bolt Throwerrel nyolc-kilenc évvel ezelőtt ismerkedtem meg, és gyorsan be is gyűjtöttem az összes lemezét. A brit death metal zenekar stílusának egyik élő őskövülete; a nyolcvanas évek derekán szárba szökkenő extrém metal-mozgalom első hullámában, 1986-ban indultak, így az egyik legelső, és lehet, hogy a legöregebb aktív death metal zenekar. Mondjuk az utóbbi időben egyre komótosabban mozdulnak, és a 2005-ös lemez óta bár koncerteznek, de újabb albumról nincs hír.

Az első próbálkozások kásás-kaotikus ricsaját gyorsan felváltotta egy letisztult, céltudatosan komponált, érett zene. Az 1991-es War Master afféle főpróbának tekinthető, amely a sok csetlés-botlás ellenére már erősen sejteti a végleges arculatot: a Cenotaph olyan szám, amit a BT-nek ma sem kell szégyellnie. Az 1992-es The IVth Crusade-en már a kiforrott Bolt Thrower áll előttünk, ezt követően már soha nem kísérleteztek, nem kapkodtak trendek után. A zenekar arculata egészen a már említett legutóbbi lemezükig (Those Once Loyal, 2005) nem változott egy árnyalatnyit sem; az állandóság a Bolt Thrower egyik legfontosabb jellegzetessége. Stílusuk mozdulatlanságának záloga, hogy – bár tagcserék itt is voltak, – a BT tagsága nagyon keveset változott az idők folyamán. A két gitáros, a vén hadigépezet két mozgatórugója az alapítás óta, a basszgitáros csaj húsz, a dobos tizenöt, az énekes pedig tíz éve tartozik a Bolt Thrower kötelékébe.

Bár a Bolt Thrower stílusa és pályafutása nélkülözi a szélsőségeket, a különleges megoldásokat, a figyelemfelkeltő pózolást és allűröket, mégis egyedi, más ilyet nem csinál, a Bolt Thrower azonnal felismerhető, akármelyik lemezükről is van szó. A zenekar stílusának tartószövete a háborús tematika, kifejezőeszközük pedig a műfajtól szokatlan módon szinte egyáltalán nem agresszív, viszont annál inkább súlyos, komor és elgondolkodtató, helyenként szinte meditatív zene. Talán hülyeség ilyet mondani, de a Bolt Thrower ambient death metalt játszik. A dalszerkezetek nem bonyolultak, a riffek híján vannak a csavaroknak, a tempók kimértek, és bár nem kérdés, hogy igazi death metalt hallunk, de a doom metal műfaji jegyei is lépten nyomon elcsíphetők. Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem, akkor azt mondanám, hogy a Bolt Thrower görög. Görög, őröl, morzsol, mint egy ostromgép, és sodor, körülölel, mint egy lassú, sötét vizű folyam.

Van egy nagyon jellegtezes, és egyszerűségében is zseniális motívum, ami a zenekar több lemezén is felbukkan valamelyik szám elején (Cenotaph, Powder Burns, Killchain), és ami akár a védjegye lehetne a BT-nek. Halkan, a mélyből induló, és folyamatosan erősödő gitárjáték, amitől úgy érezzük magunkat, mint egy halálra szánt, magányos harcos, aki felé egy páncélos támadó ék közeledik.

2006-ban élőben is láttam a Bolt Throwert, hatalmas élmény volt. A War Master CD-men őrzöm az énekes, Karl Willets kézjegyét – igen értékes relikvia.

Otto Katz tábori lelkész 10 pontot adott a tételre.