Belizár | 2009.06.29 21:33 | hasznosság: hasznos (100%)

A lelkiismeret parazitái

Nincs az a jóérzésű humanoid, aki ne bólogatna hevesen egyetértésének bizonyításául, ha az állati jogok védelmének szigorításáról van szó. Hiszen fura állatok vagyunk mi, egyszerre a legkegyetlenebb gyilkosok és legangyalibb jótevői a világnak, újabb bizonyítékul arra, hogy agyunk jelenti a kérhetetlenül következetes evolúció egyetlen abszurditását. Azonban ne higgyük el azt, amit látunk, ez a logikátlanság csak látszólagos, végeredményben minden mögött mégiscsak ugyanazok a piszkos ösztönök állnak…

Miért ez a nagy állatvédelmi kultusz? Talán mert élőlénytársainkhoz egyre kevesebb közünk van. Már nem harcolunk velük, ellenségből, vagy éppen kihasználandó erőforrásból lassan váltak egyenrangú társakká. Sokak számára a romlott emberi világgal szemben ők egy letűnt tündérvilág védelemre szoruló, gyámoltalan követei. Ugyanarról a tőről fakad ez a látszólag következetlen szentimentalizmus, mint az, amely az állatok világát legázolnivalónak látta a régmúltban, más szóval az emberi létnek a természeten kívül, pontosabban felül álló mivoltának érzéséből. Vagyis tőlünk függnek, a jó és rossz szándékunktól. És a gyengék és elesettek védelmének ösztöne keltette lelkiismeretünk megnyugtatására még pénzt is vagyunk áldozni. Rengeteg pénzt.

És itt jönnek a képbe a lelkiismeret parazitái. Lehet, hajdan az ősök szándéka még szent volt, de a kutyapisiszagú vénasszonyok kora lejárt. Idővel éppolyan globális pénzszivattyúk szerveződtek, mint a hajdan búcsúcédulákkal üzérkedő papok voltak. Az evolúció szabályai szerint az új erőforrás megjelenése újabb, az osztozkodni vágyók számával egyenes arányban durvuló versenyt produkál. Túlhaladottá vált a halmozottan hátrányos helyzetű, könnyes szemű, árva (lehetőleg fajtatiszta) kutyakölykök nagyképernyős mutogatása, a PETA harciassága új fejezetet nyitott a történetben. Rájöttek, hogy a reklám és a pozitív megszólítás önmagában nem elég, az embereket mozgósítani kell (ahogy a politika is ráismert erre), csak jó ellenséget kell hozzá találni. Ez még önmagában nem ördögtől való cselekedet, a gond ott kezdődött, amikor fogyásnak indultak az igazi, egyértelmű bűnösök. És bár van a világban elég baj, helyettük használható és könnyű célpontot találni jóval egyszerűbb. Ennél a pontnál kezdődik az, ami a legfőbb bajom ezekkel a globális társaságokkal. A legfontosabb cél számukra a Nyugat polgárainak mienknél jóval vastagabb pénztárcájához való hozzáférés. Megteremtik azt, amiről ők csak hallani szeretnének: könyörtelen kelet-európaiakról kampányolnak, akik állatkínzó technikák révén előállított termékeikkel kelnek versenyre a hazai, persze fehérlelkű gazdákkal. Abba rúgnak bele, aki képtelenek visszaütni, hiszen nincs csatornája a nyugati fogyasztókhoz, se pénze, se hatalma az ottani közvélemény formálására. Bár lehet, néhol jogos a kritika, az általuk hirdetett totális háború ott sem jelent megoldást, tönkremenve még annyira sem tudnak a szerencsétlenek fejleszteni állatkímélőbb technikák irányába. A Négy Mancs jól tudta, hogy egy ország fogja őket megutálni, de pár naiv egyetemista feláldozásán kívül más veszteség nem érte őket, annál nagyobb nyereség a nyugati végeken, amelyeket újra jól megvédett. Ez csak egy példa, a szervezet nem egy más „furcsa” akciót tudott még felmutatni, gondoljunk csak a dél-afrikai oroszlánfarmjára, amely tulajdonképpen nem más, mint egy turisztikai vállalkozás. Nem csoda, hogy a Négy Mancs hiperaktivitása a többi, regionális állatvédő szervezetnek sem tetszik.

Véleményem szerint az állatvédelem szerepét az államnak kellene felvállalni, mint jogszerű és – jó esetben – nem profitorientált szervezetnek. Az állatvédő egyesületek pedig sokkal hasznosabbak, ha regionális, helyi szinten megmaradva, az adott területek problémáihoz és egyedi megoldásaihoz igazodva működnek. Itthon az 1%-os csalárdságtól kellene őket függetleníteni, de ez már egy másik történet…

Belizár 2 pontot adott a tételre.