Belizár | 2008.12.15 21:09 | hasznosság: hasznos (81.8%)

Vegyes érzelmekkel fogadom az ilyesfajta állat- és természetvédelmi akciókat. Egyrészt szomorúsággal tölt el az aktualitásuk, és messzemenőkig elfogadom a céljuk szentségét. Másrészt a nagy kampánykodások visszásságai legalább ennyire elrettentenek.

Kezdjük a gorillákkal, mert mégiscsak ők a legfontosabbak a történetben. Mert nagy szarban vannak, hiszen – főleg a keleti gorilláknak – szinte megállíthatatlan a kipusztulásuk. Ma már az ember nagyjából – csekély tisztelet a kivételnek - eljutott arra a civilizációs szintre, hogy más rasszokat kiirtani nem üdvözletes cselekedet, attól még azonban messze jár, hogy egyöntetű felelőséget érezne más fajok, köztük a legközelebbi rokonaink iránt. Annak ellenére, amilyen fokon jár az állatvédelem a világ boldogabbik (csak nem tudják) szeletében, a világ veszélyeztetettebb állatai csak még veszélyeztetettebbek lettek az elmúlt pár évtizedben. Semmi sem lett jobb, csak rosszabb.

Mindennemű papolás mellett még a mi kultúránkban is perifériális a környezetért, természetért és az állatokért való felelősséget érzetők helyzete, a közvélemény vagy antiglobalista anarchistákkal (akik veszélyeztetik a munkahelyünket), vagy ebpisiszagú, megszállott öregasszonyokkal azonosítja őket. És nem véletlenül, mert nagy többségében tényleg idealista anarchisták, vagy kutyapisiszagú vénasszonyok töltik fel eme, a zöld különböző árnyalataiban virító üdvhadsereg sorait. Röhej, de tevékenységük révén a társadalom jóval érzékenyebb a kóbor kutyák keservére, mint a harmadik világ ökológiai katasztrófáira, fajok rohamos eltűnésére. Ezen a helyzeten a „hivatásos” természetvédők sem sokat segítenek. Kevés annál visszataszítóbb van, mikor fényűző svédasztalok és pazar programok szünetében aggodalmaskodnak egy jót a konferencia-természetvédők a kilátástalan helyzeten, és fogalmazzák meg nagyívű kiáltványaikat. Vagy, mint magam hallottam egy magas rangú képviselőjüktől, egyáltalán minek annyi energiát és pénzt áldozni olyan fajok megmentésére, amelyek menthetetlenül elbukták az evolúciót?

Hogy fogadja ezeket a problémákat a társadalom? Ki emlékszik arra, hogy a múlt évben melyik állatcsoport vészjósló, egész emberiségre kiható kihalására figyelmeztettek a világszerte folyó kampányokban? Fogadjunk, azokon kívül, akik csinálták, senki… De hogyan is foghatnák fel az ügyet, hiszen ilyen alacsony szintű természettudományi műveltség mellett egyszerűen nem értik, és nem érzik a probléma súlyát. Még mi sem, akkor hát mit várunk el az oly távoli helyszíneken létükért küzdő emberektől?

Mert itt van a probléma gyökere. Nem a mi világunkban folyó színes és figyelemfelhívó kampányokra van szükség. Nem mi pusztítjuk el a gorillák élőhelyét, vagy éppen fogyasztjuk el őket félkannibál módjára, mert háziállat hiányában egyszerűbb a vadhús beszerzése. A hatásunk legfeljebb csak közvetett, a valódi veszélyt a túlnépesedett afrikai földművelő társadalmak jelentik. De hogy magyarázzuk el nekik, miért fontosak ezek az értékek, mikor számukra az élve maradás a legfontosabb kérdés, és az esőerdő a leküzdendő ellenség? Egy olyan probléma okán oktatjuk ki őket, amelyre mi is nagy ívben tojunk, és miután magunk már mindent ugyanúgy tönkretettünk magunk körül, ahogy ők most teszik. Fenntarthatóságról papolunk a szerencsétleneknek, miközben a mi mérhetetlen fogyasztásunknak egyedül a gazdasági recesszió tudja csak időnként visszavetni.

Igaz, egy-egy állatfajt meg lehet menteni, állatkertekben és menhelyeken szaporítva őket, többnyire mesterséges szaporítással. Lehet, így megmarad a gorilla. De ez csak a felszín kaparása, minden más el fog tűnni, ezernyi olyan faj, amelynek jelentőségéről a fingunk sincs, vagy csak akkor fogjuk megtudni, mikor már késő. Akkor mi légyen a megoldás? Pesszimista vagyok, nem hiszek a megoldásban. Mert csak egy jobb világ lenne képes a tömeges kihalás megakadályozására, egy olyan jobb világ, amelynek még csak a csírája sem látszik. Egy olyan világ, amely végtelenül tiszteletben tartja az Embert, és elfogadja alárendelt helyét a Természetben. Ez a világ sosem fog eljönni, mert mire ehhez a felfedezésig eljutunk, már késő lesz…

Belizár 5 pontot adott a tételre.