Belizár | 2009.02.04 19:24 | hasznosság: hasznos (100%)

Történelem diszkóritmusban

Az egyik kedvenc filmem a Jöttünk, láttunk, visszamennénk. Pedig nem túl fantáziadús a cselekménye, jó pár forgatókönyvíró rágta csontig az időutazást. A két francia vígjátéknak azonban sikerült az, ami a többinek nem: középkori embereket középkori gondolkodással bemutatni. Ami számomra már az újdonsága miatt is szórakoztató volt.
Azért újdonság, mert az iskolában tudást szerzett ember hajlamos az ősöket valami romantikus mű agyonheroizált, tisztes erkölcsű és csak a haza üdvéért, vagy éppen ellenében ügyködő szereplőiként elképzelni. A másik alaphiba, hogy úgy képzeljük, eleink ugyanolyak voltak, mint mi, hasonlóan gondolkodtak a világ folyásáról, ugyanazok voltak a problémáik és persze a gyengeségeik. Az igazság, ahogy az lenni szokott, valahol középútra pozícionálja magát: ükükjeink ugyanolyan gyarlók, becsületesek vagy éppen galádok voltak, mint azok, akiket személyesen is ismerünk a jelenkorban, de egyben mások is, máshogy gondolkodtak, szerettek, imádtak és féltek.
A Corvina sorozata ezért örvendetes törekvés. És hálás is a közönség, a fenn nevezett könyvet csak hosszas utánjárásra tudtam megszerezni a nagy fogyásra tekintettel, amely legalább két dologra rámutat: 1. maguk a kiadók sem hiszik el, hogy a minőségi ismeretterjesztés is lehet kelendő, 2. milyen nagy egy-egy kedvező kritika hatása.

Pedig ismeretterjesztő könyvet nagyon nehéz írni. Lazának kell lennie, de nem pongyolának, a téma szakbarbárát éppúgy literális orgazmushoz kell juttatnia, mint ahogy az amatőr átlagolvasót, aki éppen csak ismerkedik a tudomány eme szegletével. Ebben a műfajban, legyen az filmes vagy könyves, az angolok a legjobbak, talán a Monty Python hatására (nem véletlen, hogy a csapat több tagja személyesen is feltűnik egy-egy ismeretterjesztő műsorban). Könnyen el lehet csúszni a nem egy rossz irány valamelyikébe. Lehet túl száraz és a legfrissebb eredményektől évtizedre lemaradt, mint a magyar ismeretterjesztő irodalom jelentős része, de gyakoribb a másik típushiba, a sok szép színes kép gyenge szöveggel kipárnázva irányzat, mert a paraszt úgysem olvas, csak a képeket nézegeti. Sajnos, a jelen műre is ráveti árnyékát ez a hiba…
Mert E. Kovács Péter jól ír, még humoros is - a bevezetője talán a legszellemesebb, amit ilyen stílusú könyvben eddig olvastam. Csak azt nem értem, miért nem engedtek számára nagyobb teret a szerkesztők? Tele van teljesen felesleges képekkel, amelyek sokszor nem is kapcsolódnak az adott fejezethez, csak a színek és térkitöltés miatt vannak. Mindamellett, hogy tetszett, amit olvastam, hiányérzetem is támadt. Olyan, mintha egy előadásjegyzetet olvasnék, sokszor kurta és tömör, egy-két humorbombával könnyítve. Ráth Végh grafomán szabadsága hiányzik belőle, a témák alaposabb körbejárása. Mert megérdemlik. Bár több kritikus is a frivolságokra vetette rá magát (talán ezért is támadt ilyen nagy az érdeklődés), a többi legalább olyan érdekes. Min vitáztak, pereskedtek, hogyan küldték el egymást melegebb éghajlatra („fékom húgod”), mit ettek, hogy adóztak, szemeteltek és ürítettek? Ezekbe bepillantást nyerhetünk, de a kíváncsiságunk kielégítve nem lesz.

Emiatt nem tudok maximálisan elégedett lenni a könyvel. Viszont nagyon bízom abban, hogy a közönségsiker új könyveket fog életre hívni a témában (műsorokról álmodni sem merek). Több tartalommal, kevesebb csicsával. És remélem nem da Vincivel kezdik…

Belizár 8 pontot adott a tételre.