Belizár | 2008.11.29 20:45 | hasznosság: hasznos (100%)

Eső csepegtette éjszakai autópályán való menetelés a semmibe

Ha az ember zenét hallgat, elméje önkéntelenül elkezd kapaszkodóért nyújtózni, hová is helyezze a művet. Ez a slágergyárosok egyetlen titka, és az egyedi zenéket alkotók átka, mármint, ha a művészetük célját, az elért és megértő fültömegek számát (per kettő) nézzük. A Vacatum pedig annak ellenére is az utóbbi kategóriába sorolandó, hogy egyértelműek a zenei hatások, közülük is nekem elsőre Kátai Tamás neve ugrott be egyből, akit kimagasló tehetségét nagyon be kellene mutatni a megasztáron hízlalt népünknek, bár túl sokra nem mennénk vele. A másik, ami eszembe jutott, a Cult of Luna nem egy opusza, talán csak azért, mert mostanában sokat hallgatom.

De az a legjobb, ha az ember gondolkodás helyett inkább hallgatja az adott zenét. A Vacatum második albuma hangulatilag egységes produktum, nem a démoni sötétség hatja át, inkább az ürességen keresztül való utazás élményét érzem rajta. Végül is a célunkat nem érjük el, a magányos út tragédiába, vagy még inkább a semmibe torkollik. A David Lynch filmeket idéző spleent nagyon jól visszaadja a szintetizátor, amely hallhatóan abszolút fő hangszere a zenészünknek, a többi hangkeltő szerszám azonban eléggé hátérbe szorul. Különösen a gitártól várnék el a jelenleginél jóval súlyosabb, tisztább és mélyebb hangzást, nem igazán tudja „túlkiabálni” az előtérbe állított szintit (bár néhol látom az erre való törekvést).

Ötletes zenének érzem a Lost on the highway-t, de hiányérzetem is kelt a hallgatása közben, némileg kiteljesedett hangszeres sprektum nagyot dobna rajta.

Belizár 7 pontot adott a tételre.