Belizár | 2008.10.20 20:31 | hasznosság: hasznos (100%)

Magyar Bulvárköztársaság

Tökös fickó ez a Sólyom, egyre jobban bírom azt a magasan hordott búráját. Messze a legnagyobb demokrata a susnyásban, ha nem ő az egyetlen. Nem véletlen, hogy ezt a nemzeti csúcs nevű elnevezésű pop-bohózatot is ő tette a legjobban a helyére. Kap ezért is hideget és meleget a véletlenül megválasztott államfőnk, szokás szerint teljesen érdemtelenül.

Nemzeti csúcsot olyasfajta nemzetstratégiai ügyekben illik összehívni, és felelősségteljesen hozzájárulni a sikeréhez, mint – mondjuk – Borsodban rebellis Roma Köztársaságot kiáltanának ki, vagy Szlovákia jelezné belépési szándékát a Magyar Köztársaságba, esetleg Fásy Ádám szépségkirállyá kívánná magát koronáztatni a nép meggyőző akaratának fenyegető tudatában. Ilyen kihívásokra csak egyértelmű választ lehet adni, és szükséges is félretenni a pártpolitikai megfontolásokat. Azonban az állam működtetése, akár még gazdasági válság fenyegető árnyékában is, a nép által megbízott hatalom feladata, amely a számtalan érdek közül képviseli azok csoportját, mely alapján négyévente, vagy gáz esetén előbb is kiválaszttatik. Nem túl bonyolult. De nem megérteni nehéz, hanem eszerint élni és gondolkodni.

A népünk ugyanis éretlen a demokráciára. Nem csoda, egyszerűen nincsenek demokratikus hagyományaink (a szándékot nem sorolnám annak), a feudalizmusból egyből léptünk a különböző színű és árnyalatú diktatúrákba, majd egy ilyen félfeudális, félszocialista állapotunkban öntött nyakon minket a fogyasztói kultúra ganéja. Nincs közösségi tudatunk, a nemzeti érzéseink is vagy torzak (a magyar az egyik legidegengyűlölőbb fajta Európában – amiben a poén csak az, hogy itt van talán a legkevesebb idegen), vagy szégyelleni valónak tekintve hiányoznak. A hatalmat gyűlölve imádjuk, esetleg imádva gyűlöljük, a vitát egyértelműen negatívnak tartjuk, és karöltve ringatjuk magunkat olyan ábrándokba, hogy a jó vezetés nem más, mint az elsöprő egység és egyetértés. Mert ehhez vagyunk szokva, ahogy a király, a nemzetvezető vagy éppen a Párt megaztmondja, mi a jó, aki meg ez ellen felemeli a szavát, az természetesen eme csudálatos egység ellen acsarkodik. Nem vesszük észre, hogy ahol túl nagy az egyetértés, az a legkevesebb, hogy gyanús…

Nagy hagyománya van nálunk a politikautálatnak. Ez is a nagy Nemzeti Álszentségünk része. Mert semmivel sem rosszabbak a politikusaink, mint az átlagemberek átlaga. Csak valaki a munkahelyéről csempészi haza húszasával a wécépapírt, más meg a milliókért nyújtja a markát, a különbség csak mennyiségi, nem minőségi. Megvetjük, ha a pártok egymás haját tépik, míg nincs az a legalább 5 alkalmazottat foglalkoztató munkahely, ahol ne alakulnának ki egymást fúró klikkek. Az a kevés, aki elmegy szavazni, az sem a saját érdekeit szem előtt tartva adja le voksát, hanem a szimpatikusság, vagy éppen az unszimpatikusság elve szerint, amelyet bulvármódszerekkel alakítanak a - ma már a semlegesség látszatára sem törekvő – médiákon keresztül.

Sokszor magasztalják Gyurcsány Ferenc miniszterelnökünket – mindenki által elismert egyéb gyengesége melletti – zseniális húzásaiért. Pedig ezek nem az eszét, inkább az erkölcstelenségét jelzik, szinte nincs az a lépés, amit ne merne, vagy ne érezne etikusnak megtenni. Miután a fasisztaellenes egységfront ötlete duplán is érdektelenségbe fulladt, most – hirtelen váltással – az egység szószólójaként lép fel, meglovagolva a nemzetközi válságot. Ez a hirtelenség hasonlít ahhoz a váltáshoz, mint amikor taktikai megfontolásból egyik napról a másikra a magyar állampolgárság kiterjesztését célul tűző mozgalom ellen nyitott frontot. Nemrég még azt prófétálta, hogy Magyarország védett a világválság hatásaival szemben, majd nemsokára már a nemzettragédia árnya készteti a nyílt színen pityergésre és szólít fel egységre. Egy biztos, mint mindig, most nagyszerűen épít az álszentségünkre és egyéb frusztrációinkra, hiszen aki az egység ellen lép fel, az csakis a gaz bomlasztó lehet, mindörökre méltatlan a kormányzásra. Aki kimondva és kimondatlanul Azorbán, aki most sem borult a megnevelődött ellenzékiként a miniszterelnökünk vállaira, hanem újfent szajkózza a hülyeségeit valami gazdaságélénkítő intézkedésekről, adócsökkentésről, amelyet „minden épelméjű közgazdász” elutasít (akik harminc éve változatlan recept szerint döntik romba az ország jóllétét, a felemelkedés minden érezhető jele nélkül).

Miről is szólt ez a csúcs? Ahogy ez várható volt, a különböző érdekek képviselői elmondták egymásnak ellentmondó megoldási javaslataikat, pontosabban az álláspontjukat, a szocialista vezetés pedig azóta az egyetlen – számukra valóban – pozitív eredményt skandálva Gyurcsányt a nemzetegyesítő szerepében tetszelegteti. Miután a lakosság feleszmélt a szívrohamából, amelyet a leggazdagabb vállalkozók és az „egyetlen normális párt” ultradrasztikus javaslatai okoztak, még meg is nyugodhatott, hogy az MSZP azért ennél kevesebbel is beéri megsarcolni a népet, mert azért vigyáz rá.

A csúcsok helyett az érdekek újrarendeződésének kell eljönnie az ideje, új választásokra van szükség és egy cselekvőképes, nem önmaga hónapra hónapra való túléléséért küzdő kormányra. Amely lehet egységkormány is, de csak akkor, ha nép úgy dönt – az érdekei szerint.

Belizár 2 pontot adott a tételre.