Belizár | 2008.10.22 20:42 | hasznosság: hasznos (66.7%)

A főbelvárosi állatkerteknek van egy sajátos bája, nyugaton, középen és keleten egyaránt. Abban az időben készültek, mikor tök logikusnak tűnt a sűrűbe építkezni, hiszen egy néppark legyen már közel a néphez, túl nagy helyigénnyel pedig nem számoltak. Ma már műemlékké nemesült giccses házak, csodálatos park, ritka állatfajok tömkelege, kicsiny, de meglepően praktikus állattartóhelyek, ezek a jól felismerhető védjegyei az ilyen állatkerteknek. Bár több nyugati főváros megépítette a „nagy állatkertjét” vidéken, ezen kis ékkövek is népszerűek maradtak.

Az Antwerpeni Állatkert sem lóg ki a sorból. Valóságos emlékműve annak, ahogy a Belgium a nagyhatalmak közötti alku részeként kapott gyarmata révén világhatalomnak érezhette magát pár évtizedre. A történelem fura és gyilkos humorú fintora, hogy a legszimpatikusabb gyarmattartó ország vált a legkegyetlenebbé, tette még gyászosabb feketévé a fekete kontinens máig legdurvább területét, Kongót. Persze, nem a véres gyarmati kizsákmányolás emlékeit idézi a kert, de ezt nem is lehet felróni, az állatkert mégiscsak elsősorban a gyerekeké, a természet és a kultúra szépségét és sokszínűségét hivatott megjeleníteni. És valóban, az Antwerpeni Állatkert szép. Akkor is kellemes időtöltéssel szolgálna, ha a szabadon kószáló parki madarakon kívül egy fia állatot se mutatna be. De bemutat, köztük olyan ritkaságokat, mint a kivi, okapi, királypingvin, vagy a sok állatkertet már megjárt lábacskáimat leginkább földbe gyökerező egzotikum, a tengeri vidra. Látszik, hogy itt hatalmas zoológiai tapasztalat irányítja az állatokkal kapcsolatos mindennapi munkát. Sok olyan merész, első pillanatra szokatlan ötlettel találkozhattam, amelyeket olyannyira hiányolok a hazai állatkertekből, mint a pintyek bemutatója, ahol a folyosó vaksötétje tartotta vissza madarakat a fénnyel elárasztott röpdéjük elhagyásától. Szintén magyar állatkertek hiányossága, hogy rejteni való titokként kezeli a „színfalak mögötti” munkát, itt a látogató nemcsak az egyes takarmánykonyhákba leshet be (nem volt nehéz, mert egy óriási üvegablak mögött tüsténkedtek a gondozók), hanem monitoron kiválasztva is megnézheti az egyes munkafázisokat.

Persze, azért találunk gyenge pontokat is, bőven. A nagymacska és emberszabású majom kifutók mérete már magyar állatkertekben sem lenne elfogadható. Különös, hogy például az oroszlánok esetében miért ragaszkodnak a vizesárokhoz, mikor így harmadával csökkentik a nagyragadozók területét. A párducok ketrece sem túl szívderítő, a sziamangok pedig a mozgásigényükhöz viszonyítva zsebkendőnyi területet kaptak. A varacskos disznók helye disznóólt idézett, az elefántok házát pedig lehet valaki szépnek látja a maga giccsességével, de azért ennél sokkal jobbakkal is lehet találkozni.
Hallottam már anekdotát arról, hogy az ultraszigorú uniós játszóterek vonatkozó biztonsági előírások szülőhelye, az Unió Brüsszeli központja előtt olyan játszótéren veszélyeztetik életüket a gyermekek, amelyet Magyarországon azonnal bezárnának. Ez jutott eszembe, mikor az állatkert biztonságát tapasztaltam: több nagyragadozóhoz ketrecéhez szinte figyelmetlenségből is oda lehet lépni, a ragadozó madarakhoz szabályosan be lehet nyúlni. Az állatismertető táblák is igen minimalisták, a neven és elterjedésen kívül alig tartalmaz több infót.

Az ízlésemnek a természetes környezetben lévő, kevésbé hivalkodó, egyszerűségükben nagyszerű állatkertek sokkal jobban megfelelnek, azzal, hogy elismerem, sokaknak pedig éppen ez jelenti a nagybetűs Állatkertet, semmint naphosszat barangolni egyik óriás kifutótól a másikig. Bár tisztelem az ő véleményüket is, az értékelésem mégis marad nagyon szubjektív, főleg a testvérrel, a Planckendael Állatparkkal való összehasonlítást tekintve: 7 kalkulus.

Belizár 7 pontot adott a tételre.