Otto Katz tábori lelkész | 2008.09.26 10:57 | hasznosság: hasznos (80%)

Bertrand apát hangosan szuszogva feltápászkodik székéről, és kikukucskál a klastrom egyik lőrésszerű ablakán. Ma treuga Dei van, nem lesz balhé: a parasztok nyugodtan gürizhetnek, a szerzetesek is végezhetik dolgukat, ő pedig megadhatja a testének, amit az türelmetlenül követel. Odalép az asztalhoz, megfogja a kancsót, teletölti fakupáját. Leszürcsöli a lassan oszló hatalmas habot, közben nagyokat szippant az erős, élesztős illatból. Belebámul az opálosan gomolygó zavaros varázsitalba, majd nagyot kortyol. Lenyűgözi az élesztős és komlós hatás harmonikus egyesüléséből megszülető elegáns és erősen keserű zamat, a gyümölcsös, fűszeres mellékzöngék, a lecsengés során előkandikáló alkohol-íz. Irgalmatlan böfögés következik, – hínnye…de jó ez az itóka…ma is be fogok rúgni.

Mindenkit megajándékoz valami tálentummal a Teremtő: Vincent fráter nehéz fejébe még az alfabétum sem ment bele (pedig próbálták beléverni még lapátnyéllel is), viszont a serfőző műhelyben, ahová beállították segédkezni, rövid idő alatt felúlmúlta a korábbi mestert. Immáron ő vezényli a munkálatokat, és sorra kerülnek ki keze közül a jobbnál-jobb főzetek, receptúrái máris az apátság legféltettebb kincsei közé tartoznak. Ez a legutóbbi is mennyei: bonyolult ital, amit egyszerre érzünk boszorkányosan körmönfontnak és rusztikusan mesterkéletlennek, s minél többet kóstolgatjuk, annál kiismerhetetlenebbnek tűnik. Az ereje pedig lenyűgöző, pont jó, hogy átmelegítse a szegény szerzetest ezeken a csúf, ködös, őszi napokon. Ámen, böff.

Otto Katz tábori lelkész 9 pontot adott a tételre.