Angyalszem | 2008.08.31 18:57 | hasznosság: átlagos (44.4%)

A napokban olvastam a kismama újságban Ranschburg Jenővel készült interjút, ami megerősített abban, hogy jól teszem, amit teszek és nem csak én gondolkodom, úgy, hogy a spártai módszerek nem mindig vezetnek jóra és nem mindenkinél válnak be. Én nem vagyok híve a „hagyjuk ordítani a gyereket” nevelési módszernek. Az én meglátásom, hogy adjuk meg a gyerkőcnek azt, amit szeretne akkor, amikor szeretné és ne hagyjuk magára, mindig érezze azt, hogy bármikor és bármiben számíthat ránk. Sajnos vannak anyák, akik rabszolgaságnak élik meg ezt a 24órás szolgálatot, ami meg kell hagyni, nem könnyű, sőt az egyik legnehezebb feladat, de egyben a legszebb is. Azt vettem észre, hogy a nevelési módszerekben a társadalom két rétre szakad, az egyik a csupa szigor, a napirendeket szorosan betartók csoportja a másik pedig a gyerek igényeinek mindenkori, feltétel nélküli kiszolgálása csoport. „A nevelés célja a jövő, nem a jelen! Aki csak a jelenre koncentrál, annak a nadrágszíj, a fakanál a nevelési, helyesebben idomítási eszköze. Ennél távolabbra kell látni.”-mondja ezt Ranschburg Jenő, akivel teljes mértékben egyetértek. Az is tény, hogy egyik gyerek sem egyforma, így nem lehet ráhúzni egyik nevelési módszert sem, minden gyereknek más és más az igénye, más és más nevelési módszert igényel. Mindenki jó anya szeretne lenni, én csak azt tanácsolom, hogy mindenki hallgasson a szívére, és a szerint cselekedjen és soha ne könyvből neveljen.


A tétel kommentálható ITT: http://anyavagyok.blog.hu/2008/08/30/kenyeztetes_vagy_majomszeretet

Angyalszem 10 pontot adott a tételre.