Tudesky | 2009.11.30 15:03 | hasznosság: hasznos (100%)

Az Olimpia egy nagyszerű dolog, a világ minden tájáról érkezett versenyzők megmutathatják, hogy mire is képesek. Persze így indult a dolog, és annyi helyen leírták már, hogy ez az egész már a pénzről szól, és persze igazuk van, ez is, ahogy majdnem minden, nem szól másról, mint a pénzről. Mégis nézzük, pedig már-már az emberi teljesítőképességen túli eredmények születnek, és ezek a szuperemberek, akik egytől egyik valamelyik nagyhatalom polgárai, sohasem buknak meg a doppingvizsgálaton, csakis a kis országok versenyzői. Mi mégis mindig leülünk a tv képernyője elé minden szökőévben, hogy megcsodáljuk az olimpiát. Mert van rajta mit csodálni, lehet izgalmas versenyeket találni, még ha tudjuk is, hogy nem biztos, hogy minden fél azonos esélyekkel indult már a felkészüléskor sem. A Pekingi olimpia elég felemás emlékeket hagyott bennem. Belénk, nyugatiakba (hehe...már mi is azok vagyunk!) már beleivódott rendesen a kínaiaktól való félelem. Főleg belénk, mert mi megkóstoltuk azt a kommunizmust, ami náluk van (vagy legalábbis azt hisszük), és tudjuk, hogy mire számítsunk. Kína a világ egyik szuperhatalma, rájött, hogy mekkora pénz rejlik a sportban, és komoly erőforrásokat áldoz rá. Persze vannak mindenféle legendák a hegyekben nevelt doppingszivacs sportolóikról, de biztosat nem tudhatunk, így szigorúan az objektív tényeknél maradva: Kína fantasztikus olimpiát szervezett. Összerakták, ahogy kellett. A létesítmények mind kiválóak voltak. A sportélményt meg mindenki döntse el magában, hogy mennyire volt kellemes. Számomra felemás volt, mivel nyilván a magyaroknak drukkoltam elsősorban, és a három arany nem túl sok, de ezt elsősorban politikai vezetőinknek és sportvezetőinknek köszönhetjük. De így is volt felejthetetlen élmény, mint például a vízilabda-válogatott vagy Vajda Attila. A jövőre nézve pedig ideje mélyen magukba nézni a sportvezetőknek, és a britekhez hasonlóan újraszervezni az egész hazai sportot, és akkor 2-3 olimpiával később újra fényes eredményeket érhetünk el.

Tudesky 7 pontot adott a tételre.

Artist86 | 2008.09.12 20:48 | hasznosság: hasznos (80%)

A világcsúcsok élnek, az olimpia szelleme halott

Azt tudtam, hogy a profi boxmeccsek jó előre le vannak játszva. Azt is, hogy a futballban egy-egy klubóriás szava elnyomja a nemzeti szövetségeket. Sorolhatnám a példákat. De az alig több mint egy hete véget ért pekingi olimpia sikeresen fosztott meg maradék illúzióimtól is, ami jelenünk sportját illeti. Hogy közérthetőbben fogalmazzak, itt már igazán kilógott a lóláb.

Rögvest azzal, hogy Kína kapta a rendezés jogát, a továbbiakban pedig azáltal, hogy bármit megtehettek - és ahogyan erre a NOB, illetve a sportvilág reagált. Lapítva, farkukat maguk alá csapva, meghunyászkodással. Nyilvánvaló, hogy ki diktált ebben az egész történetben: a kínai politika, a Kommunista Párt, mögötte pedig a hamarosan a világ legerősebb hatalmának tekinthető kínai gazdaság.

A tálalás, a kifelé mutatott pompa természetesen pazarul sikerült, a reklámmosolyok csillogtak, és akit nem tartottak elég szépnek, nagy Kína képviseletében meg sem jelenhetett a megnyitón. Miközben pedig az ország elmaradottabb területein nyomorgó parasztok gázoltak a rizsföldek sarában, akik még csak hallomásból sem ismerik a televíziót, a kínai felső tízezer - arrafelé talán értelmesebb milliót mondani - és a nagyvárosi értelmiség ünnepelte a pekingi olimpiát.

A megnyitó ceremónia végén a szervezőbizottságot irányító Liu Csi mosolyogva kiállt a pódiumra és elmondta szónoklatát az „emberek olimpiájáról”, annak az országnak a képviseletében, ahol évente több ezer embert végeznek ki és ahol korlátozzák a sajtószabadságot.

Nem akarok további botrányos példákat említeni, a korhatár alatti sportolóktól kezdve sorolhatnám a példákat. Ahol mindez megtörténhet, nem nehéz magamban képet alkotni az alkalmazott edzésmódszerekről sem... Könnyen el tudom képzelni, hogy úgy használják el Kínában sportolókat, mint átlagember a fogkeféjét. Kihajtják belőle a lelket is, ha bírta, rendben van, ha nem válik be, eldobják - van másik. Ja és még valami: isten áldja a kudarcot vallókat! Londonban már nem lesznek ott, fogadni mernék rá...

Mélységesen kiábrándít és taszít az egész.

Ha pedig az olimpiát magyar vonatkozásból vizsgálom, akkor sem túl kedvező az eredmény: egy várakozásokon alulteljesítő magyar csapat, és egy, a csapathoz méltatlannak bizonyuló sportvezető. Schmitt Pál ugyanis szégyent hozott magára és a Magyar Olimpiai Bizottságra is. Ma tisztán látható, hogy a politika olyan szinten beárnyékolja gondolkodását, ami már gátolja a sportvezetői munkáját, hozzáállását. A magyar sport első számú vezetőjének magukat a sportolókat is képviselnie kell, nem szemlélheti felső gépállásból őket, mint egy tőlük független, felsőbbrendű, mindent jobban tudó kívülálló.

Együtt kell élnie és éreznie velük. Ebben benne van a kritika joga, de egy magára valamit is adó vezető a kritikát már csak becsületből is igyekszik mindig többes szám első személyben megfogalmazni, hiszen ő nem sportújságíró, aki ténylegesen kívülálló és megengedheti magának, hogy urambocsá bizonyos magasságból, objektív rálátással szemlélje az eseményeket, és aki bármit kimondhat, leírhat.

Nos, Schmitt úr, akár egy mindent tudó, mindenki felett álló tökéletes és hibátlan atya, megdorgálta a fiúkat és lányokat. Amiért nincs hitük, hogy nem akarják eléggé a sikert, hogy mentálisan nincsenek ott - magyarán, hogy nincs helyén a szívük. (Még szerencse, hogy ő igazán akarja a saját sikerét diplomáciában, politikában, ahol épp csurran.)

Folyamatosan politikai szájszagú érvelése egyébként gyenge lábakon áll, már ami az ok-okozati összefüggéseket illeti. Egy komoly sportolót kinevelni - tudjuk - nem egy, nem két évbe telik. Szabad tehát bőséggel szidni a mostani kormányt, de ezt azért ne próbálja senki csak az ő nyakukba varrni. Probléma nyilvánvalóan van, de nem ők az egyedüli vétkesek.

Sajnos azt kell mondanom, szereplésünket illetően a jelen állapot közelebb áll a realitásokhoz, mint a négy évvel ezelőtti. Csak akkor épp minden összejött, most pedig semmi. Ezt a helyzetet pedig közösen kell elkezdeni orvosolni, kormánynak, sportminiszternek, MOB-nak együttes erővel, mert csak így van értelme. És a magyar embereknek persze, mert ők is segíthetnek. Már ha a gyerekeiket a sport szeretetére nevelik, sokat tettek hozzá.

Így talán sikerülhet, bár a feladat nem egyszerű.

Artist86 még nem pontozta a tételt.