Belizár | 2008.06.18 20:54 | hasznosság: hasznos (66.7%)

Nyugaton a helyzet dögunalmas…

Örök rejtély, hogy egy hajdan olyan egyedi és kreatív ötlettel, mint a Commandos széria előálló műhely, miért adja a fejét klóngyártásba? Mert ilyen meddő fantáziájú cselekedetet a saját naiv agyammal azon cégeknek tudnék tulajdonítani, amelyek kellő technikai tudással, annál kevesebb alkotó tehetséggel áldott meg a sors, és meglovagolva valami menő trendet, gyorsan akarnak pénzhez, akarom mondani, nagyon sok pénzhez jutni. Ezt látszik alátámasztani az az alapszabály is, hogy a klón sosem lesz jobb az originálnál. Így van ez a jelen játéknál is, amely csak a Total War unalmas, szellemében kilúgozott és buta változata, némi megtévesztő giccsel.

Pedig a felvállalt korszak mozgalmas és kellően izgalmas, a második világégés mellett állandó témája a stratégiai játékoknak. A TW világba helyezés is indokolt, a táblahadseregek mészárszékei, a globális stratégia diplomáciai zűrzavara jól megjeleníthetők lennének ebben a rendszerben. A spanyoloknál azonban mind a stratégiai, mind a taktikai rész nagyot bukik.

Nos, ami elsőre felidegesített, az a legkorábbi C-64-es időket idéző töltögetési idő, pedig a 2005-ös szintet alapul véve modernnek számít a vasam. Ezek után azonban ne várjon senki hatalmas látványorgiára, a táblakép ugyan nem csúnya, de nem is olyan, amire az ember csettint egyet, ezért megérte izgulva bűvölni a betöltést jelző csíkot! A játék egyetlen jól eltalált része a technikai fejlődéslánc, azzal a kis hibával, hogy szinte a kőkorszak elején kezdi a sort, például még az ágyút sem ismerik a balgák. A játékszabályok inkább illenek egy táblajátékhoz, mint egy történelmi stratégiához, sok fontos épületet csak a fővárosban lehet építeni, a kiemelt vetélytársakat csak leigázni lehet, totális győzelem esetén a tartományaikat annektálni nem. Például, ha a területet akarunk növelni, kebelezzük be az ellen összes tartományát a főváros kivételével, majd kössünk vele békét, mert csak így lehetnek azok a mieink. Ha dőre módon sárba tiporjuk, és egyetlen blitzkrieggel porrá romboljuk, akkor az összes elfoglalt tartomány csak arra lesz jó, hogy lekösse az erőinket, később se nem termelnek, se nem adóznak.

Na, de lássuk a diplomáciát. Bár változatos eszközök állnak a rendelkezésünkre a békekötéstől a baráti támogatásig, gyakorlatilag hasznavehetetlenek, a mesterséges intelligencia teljesen alkalmatlan bármi cselszövésre, vagy éppen ellencselszövésre. A szabályok esetlenségét mutatja, hogy a legegyszerűbb módja a terjeszkedésnek, ha szépen felvásároljuk a szomszédos országokat, míg olyannyira meg nem szeretnek minket, hogy önként csatlakoznak hozzánk. Teljesen figyelmen kívül hagyja a korszak legfontosabb szüleményét, a nacionalizmust, no meg a forradalmi mozgalmakat. A társadalmi létkérdések annyira jönnek elő, hogy időnként megkérdezi, milyen államformában szeretnénk tovább folytatni a játékot. A választás hatása csak annyi, hogy a hasonló rendszerű országok kicsit jobban szeretnek minket. A diplomácia másik hülyesége, hogy minden egyezséget csak úgy lehet elérni, ha lefizetjük a másik országot.

A játékot minimális csatával is meg lehet nyerni, annak, aki elég pacifista, vagy akit birkatürelemmel áldott a sors. Szóval, már csak ezért is támadni kell, hogy a csata izgalma feledtesse a politika unalmát. A csata azonban még nagyobb csalódást hoz. Kezdjük a csapatok létszámával. A középkori TW-ben még elment korhűnek, ha két csapatnyi bádogember összecsapott, de azért Napóleon alatt már milliós hadseregek poroszkáltak Európa országútjain. Erre meg kapunk pár osztag muskétást, a „nagy csata” fő célkitűzése pedig többnyire egy házacska, vagy egy szélmalom elfoglalása. Az irányíthatóságot véve azonban még jó, hogy csak ennyien vannak, pillanat alatt tud totális káoszba fulladni az egész stratégia. Csoportokat kijelölni nem lehet, hogy együtt irányíthassuk őket, az összes parancs kimerül a futás/séta-ban, valamint lövés/roham-ban. Szerencse, hogy az ellenfél oly buta, hogy jóval kisebb sereggel is ripityára lehet verni. Az egységek között túl nagy különbségek nincsenek, a magyar huszároknak is csak a színe más, mint mondjuk a poroszoké, semmi különbsége a támadó és védekezőértékeikben, így annak sincs semmi jelentősége, ki milyen nemzeteket irányít.
A tengeri csata viszont új elem a TW-hez képest, ott nagyon hiányoltam a vízi küzdelem levezénylésének lehetőségét. Csak ne így! A spanyolok oltári nehézkesen oldották meg a kérdést, a realizmusnak itt is lőttek, bár a gyorskattingatók némi előnyt élvezhetnek.

Végezetül, akit megdobnak ezzel a játékkal, és nem volt elég ügyes, hogy elhajoljon, és valamennyire érdekli a történelem, nézzen bele, mert láthat benne pár szép összekötő képet, de az aranyat érő időt inkább a TW-re pazarolja!

Belizár 3 pontot adott a tételre.